Nemzet Hangja: 1 millió 137 ezren szavaztak

  • narancs.hu
  • 2025. április 13.

Belpol

A Tisza Párt nem hivatalos népszavazásán Ukrajna uniós csatlakozását a kérdőívet kitöltők 58 százaléka támogatná.

Vasárnap délután négy órakor kezdődött a TISZA Párt Nemzet Hangja nevű konzultációját és az azt kísérő országos kampányt lezáró eredményváró rendezvén a Műegyetem rakparton. 

Ezekben a percekben kezdődött Magyar Péter beszéde.

Előtte Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke ismertette a Nemzet Hangja konzultáció eredményét. Három hét alatt 12+1 kérdésről lehetett szavazni, és győztek az igenek.

Magát a konzultációt a párt népszavazásnak nevezte, ahogyan korábban az elnök, Magyar Péter is, jogilag azonban nem számított népszavazásnak. 

Az eredmények

A párt 12+1 pontos, online és személyesen is kitölthető kérdéssorára minden 16 év feletti magyar állampolgár válaszolhatott. A szavazáson 1 137 266 ember szavazott. 

A kérdések a következők voltak:

Egyetért-e Ön azzal, hogy évi maximum 200 ezer forint értékben Nyugdíjas Szép-kártyát vezessünk be, amely élelmiszerre, gyógyszervásárlásra és egészségmegőrzésre fordítható? (92,32 százalék igen)

Egyetért-e Ön azzal, hogy a gyógyszerek áfakulcsa 0 százalékra csökkenjen? (92,59 százalék igen)

Egyetért-e Ön azzal, hogy az állam ne fordíthasson költségvetési forrásokat magánegészségügyi beruházások támogatására, és évente minimum 500 milliárd forint extra forrást biztosítson az állami egészségügyi rendszer fejlesztésére? (98,29 százalék igen)

Egyetért-e Ön azzal, hogy a visszaszerzett nemzeti vagyont oktatásra, egészségügyre és vidékfejlesztésére fordítsuk? (99,33 százalék igen)

Egyetért-e Ön azzal, hogy az egészséges élelmiszerek áfakulcsa maximum 5 százalék legyen? (98,38 százalék igen)

Egyetért-e Ön azzal, hogy a személyi jövedelemadó (szja) egységesen 9 százalékra csökkenjen? (81,9 százalék igen)

Egyetért-e Ön azzal, hogy újra bevezetésre kerüljön a korábbi területeken a kata adózási forma? (90,72 százalék igen)

Egyetért-e Ön azzal, hogy az 5 milliárd forintos vagyon felett extra adófizetési kötelezettség kerüljön megállapításra? (96,08 százalék igen)

Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarország az Európai Unió és a NATO tagja maradjon? (98,68 százalék igen)

Egyetért-e Ön azzal, hogy egy miniszterelnök két ciklusig, maximum 8 évig tölthesse be a pozícióját? (96,52 százalék igen)

Egyetért-e Ön azzal, hogy az önkormányzatok visszakapják a hatásköreiket, intézményeiket és forrásaikat az oktatási, egészségügyi és szociális területen? (98,85 százalék igen)

Egyetért-e Ön azzal, hogy a miniszterelnök fizetése maximum 2,5 millió forint legyen, és az országgyűlési képviselők jövedelme a felére csökkenjen? (92,13 százalék igen)

+1 Támogatja ön, hogy Ukrajna az Európai Unió tagja legyen? (58,18 százalék igen)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”