Magyar Péter: "Ezt a rendszert nem lehet megreformálni, ezt csak leváltani lehet"

  • narancs.hu
  • 2025. április 13.

Belpol

„A haza nem, de a Fidesz lehet ellenzékben” - fogalmazott a Tisza elnöke vasárnap este a Műegyetem rakparton.

A megfélemlítés egyre kevesebbeket érdekel, mert nagy a vágy mindenkiben, hogy emberséges országban élhessenek, ahol nem alattvalóként vannak kezelve – mondta Magyar Péter vasárnap kora este mondott beszédében a Műegyetem rakparton, a TISZA Párt Nemzet Hangja nevű konzultációját és az azt kísérő országos kampányt lezáró eredményváró rendezvényen. 

A Tisza Párt elnöke szerint nem azok a veszítettek, akik nem töltötték ki a kérdőívet,

a vesztes az a hatalom, ami most először érezhette meg, hogy a magyar nép nem fél többé.”

Magyar szerint "a három hét győztese a magyar nép, mert visszavettük a saját hangunkat." Most jön a további munka. Amit elindítottak, nem állhat meg a papíroknál, a standoknál, még több kell – idézi a pártelnök szavait a 444 helyszíni tudósítója.

A közvéleménykutatások jelentős előnyt mérnek a Tiszának, és az ország közhangulatát megerősíti a millió találkozás országszerte. Magyar – részben Orbánt idézve – azt mondja, az egyik legfontosabb feladat: most kell szerénynek maradni. Ez az egyik legfontosabb erény.

„Amit eddig elértünk, egymásért értük el. A siker nem a hatalom, hanem kötelezettség. Ez a cél az eszköz. Most kell tovább szerveződni, újabb közösségeket építeni, beszélgetni azokkal, akik még nem hisznek. Most kell ott lenni az utcán, faluban, iskolákban, orvosi rendelő előtt. Türelmesnek kell lenni, hogy nem mindenki jön egyszerre, de ha haladunk, ők is fognak jönni.”

A fiataloknak azt javasolta Magyar, járjanak sűrűbben a szüleikhez és nagyszüleikhez (akik a közvélemény-kutatások szerint inkább a Fideszt támogatják). Ne harcolni menjenek haza, ne vitázni, hanem úgy, mint akik jobb jövőt visznek ajándékba. Kérjenek egy fél órát, üljenek le a szülőkkel, nézzenek a szemükbe, mondják el, hogy miért fontos a változás. „A ti hangotok erősebb, mint a propaganda."

Magyar szerint a Tisza győzni fog a választáson, Orbán elhíresült mondására utalva, "nem kicsit, hanem nagyon".

Magyar arról beszélt, az aláírást gyűjtő önkéntesekkel szemben mindennaposak voltak az agresszív, fizikai inzultusok, de azt méltósággal viselték. Szerinte ebből is látszik, hogy ők állnak jó oldalon.

Arról is beszélt, a jelenlegi a rendszert nem lehet megreformálni, kijavítani, jobbá tenni. „Ezt csak leváltani lehet. Ezt fogjuk tenni, törvényesen, demokratikusan. Ma már mindenki számára egyértelmű, hogy a kormányzó hatalom elveszítette a többségét, és kisebbségben fogja tölteni az utolsó hónapjait.

Hogy milyen lesz a váltás, rajtunk is múlik. Minél nagyobb felhatalmazást kapunk, annál halkabbak lesznek”

– fogalmazott a Tisza elnöke. „A haza nem, de a Fidesz lehet ellenzékben” - mondja Magyar, hozzátéve, hogy jó ezt kimondani, már csak meg kell nyerni a választást.

„Húsvét után újra nyakunkba vesszük az országot, megmutatjuk, hogy élünk mi magyarok. Békében fogjuk átbeszéli, milyen országot akarunk építeni a választás után” – mondta Magyar, azt ígérte, minden településre elmennek majd.

A Nemzet Hangja kérdőív eredményeit ebben a cikkünkben összegeztük:

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk