Nemzetbiztonsági vizsgálat indult a szír elnök gépéről szóló álhír miatt

  • narancs.hu
  • 2024. december 9.

Belpol

Az Alkotmányvédelmi Hivatal szerint a Magyar Péter által is megosztott dezinformáció alkalmas Magyarország biztonságának veszélyeztetésére. 

Az Alkotmányvédelmi Hivatal azonnali hatállyal nemzetbiztonsági vizsgálatot indított, hogy kiderüljön, ki és miért terjesztette azt az álhírt, hogy a bukott szíriai diktátor, Bassár el-Aszad Budapestre érkezhetett. A vizsgálat eredményéről tájékoztatni fogják az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságát – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) a Mandiner megkeresésére.

A Magyar Hang számolt be arról vasárnap reggel, hogy egy Syrian Air-gép szállt le Ferihegyen, amiről képet is közöltek, de erről kiderült, hogy 2012-ben készült az ankarai repülőtéren. A lap elismerte, hogy téves feltételezés volt, hogy Aszad érkezett Budapestre, ami miatt elnézést kértek. Addigra azonban több lap átvette az értesülést, és Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is posztolt róla a Facebookon

„A magyar sajtóban, illetve a Magyar Péter által is közölt álhír – mely a mai napig kint van a Tisza Párt elnökének oldalán – azonban alkalmas Magyarország biztonságát veszélyeztetni. Az illetékes szervek minden lépést megtesznek annak érdekében, hogy az ilyen álhíreket megelőzzék és az ebből eredő kockázatokat mérsékeljék. Ez a tegnapi esetben is így történt” – írta a KTK. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.