Nemzeti Színház: a balesetben a sérült is szerepet játszhatott

  • narancs.hu
  • 2024. július 10.

Belpol

Az intézmény tényleg azt gondolja, Horváth Lajos Ottó is felelős azért, ami történt. 

„Hangsúlyozni szeretnénk, hogy a peren kívüli megegyezésnek részünkről nem a kért kártérítési összeg képezi az akadályát, hanem az abban való megegyezés hiánya, és annak el nem ismerése, hogy a baleset bekövetkezéséért nem kizárólag a Színház tehető felelőssé, hanem abban maga a sérült Horváth Lajos Ottó is szerepet játszhatott” – olvasható a Nemzeti Színház szerdai közleményében, amely Horváth Lajos Ottó színművész szerda reggel közzé tett nyilatkozatára reagál.

A novemberben Szász Júliával együtt előadás közben megsérült színész azért fordult a nyilvánossághoz, mert azt tapasztalta, fals adatokat közölt Vidnyánszky Attila igazgató arról, hogy ők, a belset sérültjei milyen összegeket kaptak. 

Horváth Lajos Ottót a legjobban az bántja, hogy Vidnyánszky Attila őt is hibáztatja a baleset miatt, pedig ennek megítélése az igazságszolgáltatás feladata lenne. 

A színház Facebook-közleménye is tételesen sorolja, milyen összegeket kapott a két sérült színész, és előrebocsátja, ha „az elvi kérdésben” – vagyis hogy felelős-e a történtekért a sérült is – „sikerül közelítenünk az álláspontjainkat és ezt egy peren kívüli egyezségben is rögzíteni tudjuk, a Színház részéről nagyon közelinek látjuk a peren kívüli békés megegyezést”.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.