Nevet változtat a Jobbik

  • narancs.hu
  • 2023. február 25.

Belpol

Az új név: Konzervatívok. 

Konzervatívokra változtatta nevét szombati budapesti kongresszusán a Jobbik Magyarországért Mozgalom – jelentette be Gyöngyösi Márton, a párt elnöke, európai parlamenti képviselője a tanácskozást követően tartott évadnyitó rendezvényen.

Mintegy háromszáz fős hallgatósága előtt a politikus a mai magyar közéletből hiányzó, világszerte támadás alatt álló értékek képviseletét ígérte, magukhoz hívva mindenkit, „aki elkötelezett a polgári, európai Magyarország mellett”. Vissza kell adnunk a jobboldal becsületét; jobboldalinak lenni ne oroszimádat és nyegléskedés legyen, hanem európai, polgári világszemlélet, ahogyan Antall József idején – mondta Gyöngyösi Márton.

Pongrátz Gergely 20 évvel ezelőtt, a Jobbik párttá alakulásakor mondott szavait idézte, mondván, „a mi politikai közösségünk tőle kapta az 56-os lyukas zászlót örökségként”. Az egykori KISZ-es, majd liberális, mára álnemzetivé vedlett kommunisták oldalára Gergely bácsi sosem állt volna, ő sosem adta volna a nevét egy oroszbarát elnyomó hatalomhoz – fogalmazott a Jobbik elnöke.    

Mint mondta, nincsen jelkép, amelytől a jelenlegi rendszer jobban félne, mint az 1956-os lyukas zászlótól, mert azzal szemben „mindig lelepleződnek”, ezért e szimbólum viselésére kért mindenkit, aki október 23., és nem november 4, szellemét vallja. Az a béke, amit ők képviselnek, november negyedike békéje; az akasztófák és a jeltelen sírok békéje – mondta a fennálló rendszerre utalva a Jobbik elnöke, aki szerint „a Kreml ura ismét Európa és benne Magyarország leigázására tör, és itt járnak közöttünk segítői is”.

Annak a véleményének adott hangot, hogy az autokrata rendszerek homokra épültek, az uralmuk fenntartására a gyűlöletkeltés, a szabadság korlátozása, az emberek életébe való beleszólás és a háború maradt eszközükként. Ha valakinek lenne még illúziója, hová vezetnek a tekintélyelvű rezsimek, az megnézheti a híradásokban a szétlőtt városokat, a nincstelenné lett milliókat, és megnézheti a tömegsírokat – mondta az ukrajnai háborúra utalva. Hozzátette, Európa megtanulta a történelmi leckét, és szinte egy emberként állt ki a szabadság, a demokrácia és az emberi méltóság mellett, „amelyet Putyin előbb Ukrajnában, majd egész Európában el akar pusztítani”. Ugyanakkor „vannak politikusok, akik az orosz terrort közelebb érzik magukhoz, mint a szabadságot; ez pedig Orbán Viktor és rezsimje” – mondta.

 
DBZOL20230225022
 
Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnöke, európai parlamenti képviselője beszédet mond a Jobbik évadnyitó rendezvényén Budapesten, az Off Kultúrszövőgyárban 2023. február 25-én. Jobbik - Konzervatívokra változtatta nevét a kongresszusán a Jobbik Magyarországért Mozgalom - jelentette be Gyöngyösi Márton.
Fotó: Balogh Zoltán / MTI
 

A jövőbeni Jobbikot a pártelnök „új, nyugodt, de határozott konzervatív politikai erőként” jellemezte, amelynek politikája a felelőségvállalást, az emberi méltóság tiszteletét és a hatékonyságot állítja politikája középpontjába. A szabadság nem kerül semmibe, csak békén kell hagyni az embereket. A felelős politizálás nem kerül semmibe, csak nem kell bolondságokat beszélni. Hatékony államot működtetni ugyan pénzbe kerül, de ami igazán drága, az a mutyi, meg az erőforrások pazarlása – jelentette ki Gyöngyösi Márton, aki szerint az emberek félelmei helyett méltóságukra kell építeni.

A politikus elmondta: nem külföldi mintákat akarnak átvenni vagy „visszaforgatni az idő kerekét”, céljuk egy olyan Magyarország, ahol nyugalom és kiszámíthatóság van, az ellentéteket vita oldja fel, békés építkezés zajlik, a munka és a tanulás megbecsülés tárgya. Gyöngyösi Márton szerint ehhez olyan polgári szövetséget kell építeni, "amely világos, érthető és következetes, 21. századi konzervatív jobboldali politikával azon dolgozik, hogy ennek az országnak egy nap újra felelősségteljes vezetése legyen". A politikus hozzátette: ennek a motorja pedig a Jobbik – Konzervatívok lesz. A mi pártunk modern jobboldali politikai közösség, elutasítjuk az állam mindenhatóságát és hisszük, hogy az ember szabadsága a közösségek szabadságát is jelenti – fogalmazott Gyöngyösi Márton.

Hozzátette, elvetik a szociális demagógia minden formáját, felesleges központosítás helyett a társadalom önszerveződését támogatják, beleszólást adva nekik saját ügyeikbe. Olyan munkahelyek létrehozásában hisznek, ahol a nagy értéket teremtő munkáért európai színvonalú fizetés jár.

A politikus beszédében kiemelte: sorsdöntő a Jobbik számára az európai parlamenti és az önkormányzati választás is. Megemlítette, nem szállnak be „a baloldali kakasviadalba”, szerintük helyben ismert, elismert emberekkel, civil szervezetekkel együttműködve, pártlogók nélkül kell indulni a 2024-es helyhatósági választáson. Gondolkodjunk együtt, mert a gondolkodó embernél nagyobb fenyegetés erre a rendszerre nincs – fogalmazott a Jobbik elnöke, ebbe a munkába invitálva a más világnézetű embereket is, mivel „mi, együtt vagyunk Magyarország”.  

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.