Nincs már iskolabusz több baranyai településen

  • narancs.hu
  • 2024. szeptember 6.

Belpol

A tankerület augusztus 22-én fújta le a szolgáltatást, mert szerinte családbarát a tömegközlekedés.

Több baranyai településen is megszüntette a tankerület az iskolába járást biztosító szerződéses buszjáratokat, a gyerekek így most kénytelenek menetrendszerinti járatokkal közlekedni. Nem véletlenül voltak az iskolabuszok, hiszen a menetrendszerinti járatok menetrendje nem igazodik az iskolai rendhez, ráadásul sok diák csak többszöri átszállással tud eljutni az iskolába. Ez adott esetben órákkal növeli meg a napi utazási időt, derült ki az ATV híradójából.

A változásról augusztus 22-én tájékoztatta a tankerület a szülőket, sokaknak ez óriási nehézséget okoz. A szülők nem tudják kísérni vagy elvinni a gyerekeket, így most nem is engedik el őket. A Siklós térségében élők azt mondták: az iskola annyit tud segíteni, hogy a buszpályaudvaron várják a gyerekeket és onnan már felnőtt felügyelettel mennek az órákra.

Schwarcz Kiefer Patrik, megyei képviselő a híradónknak azt mondta: megkereste a tankerületeket, hogy kiderüljön, Baranyában hány települést érintenek az intézkedések. "Használják a tömegközlekedést, hiszen családbarát bérletrendszer lett kialakítva, és ennek megfelelően közlekedjenek a gyerekek. Ami csak azért baj, mert itt általános iskolás gyerekekről beszélünk", mondta Sajgó György, a Momentum területi elnöke.

A szülők elmondása szerint a tankerület azt javasolta, hogy a nagyobb testvérek kísérjék a kisebbeket, vagy a települések biztosítsanak felnőtt kísérőt. Az intézkedés egyébként a falubuszos közlekedés támogatásának megszüntetését is jelenti.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.