Magyar Narancs: A múlt pénteken azt írta az mno.hu, hogy Gömöri Zsoltot a rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki hűtlen kezelés megalapozott gyanújával. Ezt meg tudja erősíteni? A rendőrség megkereste önt?
Deutsch Tamás: Nem tudom, kit hallgattak ki. Engem semmilyen hatóság nem keresett meg.
MN: Gömöri Zsolt lemondása után átmenetileg ön lett a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke. A közelgő tisztújításon elindul az elnöki posztért?
DT: Nem.
MN: Nem lett volna logikus, hogy Gömörivel együtt ön is távozzon az MPB vezetéséből?
DT: Nem.
MN: Azt se tervezi, hogy megválik alelnöki, illetve elnökségi posztjától?
DT: Nem. Július 6-án lesz az elnökválasztó rendkívüli közgyűlés, és amit kérdez, az nem szerepel a napirenden.
| ||
MN: Azért kérdezem, mert Gömörit ön végig támogatta, sőt, a botrányt elindító végtörlesztési ügy is az ön javaslata volt.
DT: Aki követte az elmúlt másfél hónap eseményeit, az láthatta ennek az ügynek a tényleges mozgatórugóit, láthatta, kiknek állt érdekében, hogy Gömöri elnöki tevékenysége olyan megítélés alá essen, amilyen alá végül is esett. Én végig igyekeztem a mind nagyobb hullámokat lecsendesíteni. Több irányból, többféle módon igyekeztek engem is belerángatni ebbe a purparléba, és jó néhányan próbáltak provokálni. Van azonban rutinom ezek kezelésében. A tényekkel kapcsolatban elmondtam az álláspontomat, jóllehet hosszú idő óta nem valós tényállításokat fogalmaztak meg, hanem indulatos véleményeket. Nem éreztem szükségét annak, hogy utóbbiakat kommentáljam, és utólag úgy látom, jó is, hogy így tettem. Itt nemhogy félinformációk alapján ítélkeztek egyesek, hanem negyed-, huszadinformációk alapján. Ebbe az adok-kapokba nem akartam beszállni.
MN: Mi volt itt a huszadinformáció?
DT: Most végigmehetnénk a valós tényeken, amelyek megcáfolják ezeket a vádakat, de…
MN: Mi nem volt a megjelent számokból igaz? A hárommilliós végtörlesztés, a 17 milliós olimpiai prémium igaz volt. A drága kocsilízingelés igaz volt. A tenerifei utazás megszervezésére kiadott kétmillió forint szintén. Ahogy a milliós jutalékok is. És ezeket Gömöri Zsolt mindig meg is kapta, időben, szemben a parasportolókkal, akik hónapokig vártak a Gerevich-ösztöndíjra.
DT: Amiket most mond, mind valótlan állítások vagy csúsztatások.
MN: Melyik állításom volt hamis?
DT: Mindegyik.
MN: Talán nem 450 ezer forint volt Gömöri Zsolt fizetése?
DT: 428 ezer volt.
MN: És nem 17 milliós volt az olimpiai prémiuma?
DT: Nem. Mert 17 és fél.
MN: Bocs! Alábecsültem.
DT: Nézze, bár jogász végzettségem van, nem vagyok az MPB leköszönt elnökének védőügyvédje. A tényekkel kapcsolatban ő már elmondta az álláspontját, én is megtettem ezt. Amit maga most csinál, az pontosan az, mint amikor valaki már reggelire vért iszik, és azt harsogja, micsoda disznóság történt. Képtelen, demagóg, ostoba megközelítés, amit ön mond.
MN: Jól értem, hogy igazából nem is volt botrány?
DT: Olyan dolgokat mondott, amik nem felelnek meg a valóságnak.
MN: Akkor miért mondott le Gömöri Zsolt?
DT: Ezt a döntést ő hozta meg.
MN: Ön szerint nem kellett volna lemondania?
DT: Ön szerint ha egy pedagógus nettó 150 ezer forintot keres, az sok pénz?
MN: Dehogy sok. 430 ezer forint ön szerint sok pénz?
DT: Ha egy pedagógus 150 ezer nettót keres, az bruttó mennyi?
MN: Ez most hogy jön ide?
DT: Ha egy pedagógus mondjuk 250 ezer bruttót keres, az egy év alatt bruttó hárommillió. Ha ezt írja le, az már sok, az már hárommilliós jövedelem.
MN: Amit most mond, az egy jó nagy csúsztatás.
DT: Pontosan így van, ezért mondtam. Csak azt tettem, amit ön. Eljön az idő, amikor majd kimegy a gőz a fejekből, és akkor fel lehet tenni a kérdést, hogy egy olyan sportági szakszövetség esetében, amelyiknek az éves költségvetése valahol 300 és 350 millió forint között van, 6-7 alkalmazottal dolgozik, annak a szövetségnek a főállású elnöke, aki ellátja a főtitkári és sportigazgatói feladatokat is, keres nettó 428 ezer forintot, hogy ez sok-e vagy kevés. Mert ez ma a magyar sportgazdaságban nem sok.
MN: De itt nemcsak az ő keresetéről volt szó, hanem számos juttatásról is. Ez így együtt rengeteg, ahhoz képest pedig főleg, amennyit a parasportolók kaptak. Nem érti azt a felháborodást, amit ez kiváltott?
DT: Azért, mert ezek nem felháborító dolgok, hanem felháborítónak beállított dolgok. A sajtónyilvánosságban bármit felháborítónak lehet beállítani. Bármit.
MN: Tehát akik felháborodtak, azokat a sajtón keresztül manipulálták?
DT: Sokaknak ez a véleménye, igen.
MN: Az elmúlt másfél hónapban az is látszott, hogy az MPB körül számos probléma akad. A Gerevich-ösztöndíjakat hónapokig nem folyósították, és úgy tűnt, a MOB-bal sem túl jó a viszony.
DT: Nem igaz, hogy nem jó a viszony.
MN: Egymásra mutogatás volt a Gerevich-ösztöndíj kapcsán.
DT: Itt komoly véleménykülönbségről van szó.
MN: A lényeg, hogy a sportolók nem kapták meg a nekik járó támogatást.
DT: Az ép sportolók és a fogyatékos sportolókkal foglalkozó sportszakemberek sem kapták meg. 2010 után korábban elképzelhetetlen léptékű fejlődés indult meg a magyar sportban, de mindez nem azt jelenti, hogy a 2010 előtti problémák mindegyike meg is oldódott volna. A magyar sport folyamatos finanszírozási nehézséggel küzd. Büszkén mondom, hogy a sportminiszterségem idején a sportszervezetek már februárban a pénzükhöz, a költségvetési támogatási forrásaikhoz jutottak, de ez azóta jó esetben április közepe, május eleje, olykor június, rosszabb esetben augusztus, szeptember. A MOB által folyósított Gerevich-ösztöndíjjal is ez a helyzet. A MOB önhibáján kívül van ebben a helyzetben, hiszen a Gerevich-ösztöndíj folyósításához szükséges összeget április–júniusban kapja csak meg.
MN: Nem ez volt a probléma. A MOB azt mondta, ők nem kapták meg azt a listák önöktől, ami alapján elküldhették volna az ösztöndíjakat. És ezt az MPB-től senki sem cáfolta.
DT: Én a generális problémáról beszéltem eddig. A MOB és az MPB közt nem rossz a viszony. Van köztük egy szakmai vita arról, hogy elégséges-e a parasportolók, sportszakemberek, a felkészülésben közreműködők számára a rendelkezésre álló Gerevich-ösztöndíj mint forrás, vagy sem. A MOB állítja, hogy ő próbál mindent megtenni, és ez a keret évről évre nő. Az MPB szakmai álláspontja pedig – szerintem helyesen – az, hogy eleve rosszul ülünk a lovon. Két szempontból is. Egy: akkora az aránytalanság az épek és a fogyatékosok rendelkezésére álló ösztöndíjkeret között, hogy az, noha nem vagyok az egyenlősdi híve, semmivel nem magyarázható. A mintegy egymilliárd forintos Gerevich-ösztöndíj keretéből 960 millió forint jut az ép, és 40 millió a fogyatékos sportra – ebből 32 milliót kap az MPB. Ez a felosztás rossz. Kettő: volt egy nagyon népszerűnek tűnő intézkedés a még sportminiszter Gyurcsány részéről, hogy az épek és a fogyatékosok olimpiai eredményességi jutalma ugyanannyi legyen. Pekingben ez így volt: az ép és a fogyatékos olimpiai arany-, ezüst-, bronzérmes ugyanannyit kapott. Ez rossz megoldás.
MN: Miért?
DT: Mert az egyenjogú az nem egyenlő. Ha valami egyenjogú és egyenlő esélyt kell neki biztosítani, az nem azt jelenti, hogy mindenben egyenlő.
| Reakciók 1. - Pásztory Dóra paralimpikon Nem értem Deutsch Tamást. Nem értem, hogy a jelen helyzetben, amikor az olimpia és a paralimpia rendezésével kapcsolatban kellene konstruktív vitákat folytatni, mi célt szolgál annak a nyilvánvaló kifejezése, hogy ő bármit megtehet, bármit mondhat következmények nélkül. A kétszeres paralimpiai bajnok, lapunk állandó szerzője itt írta meg véleményét. |
MN: Egy ép aranyérem hány fogyatékost ér önnél?
DT: Ilyen nincs. Az az arány, ami a londoni olimpia után érvényesült, tehát, hogy az épek 100 százalékához képest a fogyatékosok jutalma 70 százalék volt, az egy normális megközelítés. Ebben nincs is vita. A felkészülés időszakát jelentő négy év juttatásait illetően van vita. Mi azt akarjuk elérni, hogy a sportolók, illetve a sportolók felkészülését segítők olyan nagyságrendű támogatáshoz jussanak, mint az épek. Ez 70 milliós keretet jelentene az MPB Gerevich-ösztöndíjára. Az ezermillióból. Ez nem borítaná fel a magyar sportfinanszírozást, de a MOB az épek sportja javára farnehéz szervezet. Tehát 2012-ben kialakult az az egyetértés, hogy nem kell a buta egyenlősdi a négyévenkénti olimpiai jutalmazásban, viszont a Gerevich-ösztöndíjban megteremtjük az egyenrangú finanszírozás feltételeit a fogyatékosok számára.
MN: Ez azért nem nagyon sikerült.
DT: Ez nem sikerült 2013-ban, mert nem fogadta el a MOB elnökségének, illetve közgyűlésének a többsége. Akkor egyébként kiálltunk, vertük az asztalt, és a sajtó, amelyik botránykrónikásként az elmúlt hetekben óriási érdeklődést mutatott a parasport iránt, magasról letojta az összes akkori sajtótájékoztatónkat, az MPB elnökének, alelnökének, a parasportolóknak a kiállását is. Sajnos 2013-hoz képest nem történt érdemi előrelépés, csak pici emelkedés 2014-ben, és amikor 2015 tavaszán a MOB elnöksége a Gerevich-ösztöndíjra vonatkozó 42-43 milliós keretjavaslatunkat leszavazta, jeleztük, hogy a 32 millió forintot nem lehet tisztességesen szétosztani. Mi azt mondtuk, hogy ezt az összeget legyen szíves akkor a MOB szakapparátusa szétosztani. A korábbi években – ma már azt gondolom, helytelenül, elfogadva ezt a rendkívül alacsony keretösszeget – az MPB tette a dolgát, és összeállította a támogatottak listáját. Ez volt tehát annak az oka, hogy az MPB nem vett részt az ösztöndíjak felosztásában. Ha tetszik, a magyar parasportolókért végsőkig kiállt az MPB leköszönt elnöke, elnöksége. Próbáltuk ezzel is felhívni a figyelmet a tarthatatlan helyzetre.
MN: Azzal, hogy nem küldték el időben a listát?
DT: Igen, azzal, hogy nem asszisztáltunk tovább egy elfogadhatatlan gyakorlathoz.
| Reakciók 2. - Deutsch válasza Pásztory Dórának Kedves Dóra, Sporteredményeidet végtelenül tisztelve, idősebb és tapasztaltabb emberként mondom, hogy aki, mint Te, csak a bajt látja a hazájában, a sportközösségében, az itthoni dolgokban, az valójában saját magával nincsen kibékülve. Folytatás erre. |
MN: Dani Gyöngyi mondta azt nemrég az ATV-ben, hogy jó volna, ha az új elnök nem politikus, hanem volt parasportoló lenne. Ezzel egyetért?
DT: Szerintem ez egy nem létező szembeállítás. Azt egy politikai rózsapatronnak gondolom, hogy jaj, mennyi fideszes politikus van a különböző sportszervezetek élén.
MN: Miért lenne az? Ott vannak, politikusok, miért ne lenne jogos az aggodalom a felsőbb irányítástól?
DT: Szimpla marhaságnak gondolom azt, hogy attól, hogy valaki pártpolitikus, úgy hiszik, hogy őt „kézivezérlik”. Mondjon már egy példát erre!
MN: A Kézilabda Szövetség elnökválasztása azért megmutatott valamit ebből. Kocsis Máté. Úgy lett elnök, hogy az olimpiai ezüstérmes Farkas Ágnesnek még a ringbe szállás lehetőségét sem adták meg. Mi ez, ha nem igazodási kényszer? Ezt maga Kocsis is szóvá tette később, annyira kínos volt, hogy egyedüli jelölt volt.
DT: Ez egy rossz és torz olvasata a dolognak, ráadásul sértő is a szövetség küldöttjeire nézve, mert ennyire szervilisnek feltételezi őket.
MN: Mi mással magyarázná, hogy Farkast elkaszálták a választás előtt?
DT: Azzal, hogy nem tartották alkalmas jelöltnek.
MN: Attól még meg lehetett volna adni az indulás jogát, legfeljebb nem rá szavaznak.
DT: Lehet, még annyira sem tartották alkalmasnak… Amit felvetett, az egy politikai fóbiára építő előítélet. Attól, hogy valaki világ- vagy Európa-bajnok, még nem biztos, hogy alkalmas sportági vezetőnek. Ezt nem az Ági személyét illetően mondom, de attól, hogy valaki jó újságíró, nem biztos, hogy a lapkiadó vezetőjének is alkalmas.
MN: De miért ne lehetne alkalmasabb, mint egy politikus?
DT: Ön szerint kell egy sportági vezetőnek edzést tartani?
MN: Azt nem, de nem árt ismerni azt a szakmát, gondolom. Nem hiszem, hogy a megválasztásakor Kocsis mélyen ismerte a hazai kézilabda közegét.
DT: Egy sportági vezető esetében azt a szakmát, amit ismernie kell, menedzsmentnek hívják. Mondja, miért van az, hogy egymástól igen különböző iparágak vállalataitól visznek el fejvadászok vezetőket másik cégekhez? Az orvosi segédeszközöket gyártó cégtől elviszik egy kozmetikai céghez. Nem ismeri azt a világot, de ahhoz ért, hogy hogyan kell jól vezetni egy vállalatot.
MN: Ez egy profitot termelő menedzseri feladat a piacgazdaságban. A közügy, a politika más terület.
DT: A politikus is vezető. Komoly szervezetirányítási, menedzsmenttudás kell hozzá. Kocsis Máté egy 70-80 ezres várost vezet, egy több száz fős hivatallal. Ez sokkal több embert jelent, mint ahányan Magyarországon kézilabdáznak.
MN: Ezek szerint egy pékséget is el tudna irányítani Kocsis Máté.
DT: Egy pékipari vállalatot biztosan. Nyugaton elfogadott az átjárás a két „szektor” közt, de Magyarországon ez még istenkáromló szöveg. Pedig nem ördögtől való ez a gyakorlat.
| Reakciók 3. - Deutsch szerint őt félreértik ...Deutsch Tamást is megkérdeztük. Bár hangsúlyozta, hogy félreértették, amiket mondott, most már legkevesebb 70%-os juttatásról beszélt és a növelés további lépéseit is jó megoldásnak tartja. Egyenlősdi kontra egyenjogúság kérdésében azonban az interjú végére csak tovább nőtt a zűrzavar... A hvg.hu videója itt látható. |
MN: Beszéljünk másról! Uj Péter azt mondta egy interjúban, hogy a Fideszben Orbánon kívül jószerével ön „az egyetlen saját hangján megszólaló figura”, és „elhihető róla, hogy nem előre kitalált vagy a központból diktált szöveget szajkóz”. Olvasta?
DT: Igen.
MN: Azt is mondta a 444.hu főszerkesztője, hogy ennek ellenére hatalmilag egyre gyengült az ön pozíciója. Nem bánja, hogy nem tartozik abba a belső körbe – Rogán, Lázár, Habony, Szijjártó –, akikre a miniszterelnök leginkább támaszkodik?
DT: Nem. Semmilyen frusztráció nincs bennem ezzel kapcsolatban. Megadatott a munkámban nagyon fontos embernek lenni, megadatott fontos embernek lenni. És megadatott kevésbé fontos embernek lenni.
MN: Most melyik állapotában van?
DT: A kevésbé fontosban. Kivételes helyzeteket leszámítva a politikában a pozíciók hierarchiát is jelentenek. Amikor kormányon voltunk, ebben a hierarchiában más helyen voltam miniszterként, mint most.
MN: Ez nem hiányzik?
DT: Nem. Én hazulról hozom azt az életszemléletet, hogy rendre félig telinek látom a poharat és nem félig üresnek. Nem azt nézem, hogy miért nem lettem újra miniszter, hanem úgy tekintek a pályámra, hogy örülök, hogy egyáltalán egyszer az a lehetőség megadatott. Mondják, hogy tizenöt perc hírnév mindenkinek jár, egy negyedszázadnyi viszont véletlenül nem sikerül. Ott valami teljesítménynek kell lennie.
MN: Jól van, önbizalomból nincs itt hiány.
DT: Szerénynek lenni helyes. Az álszerénység viszont legalább akkora hiba, mint alaptalanul beképzeltnek lenni.
MN: Jól látom, hogy finomodott a Twitter-stílusa? Sehol egy gecizés, és már nem is „kiafaszomozik” le senkit.
DT: Én is ezt vettem észre magamon. Gondolkodtam is rajta, hogy miért van ez, és végül arra jöttem rá, hogy a közéletben egyre nő azoknak az eseményeknek a száma, amikor indokoltnak érezném, hogy ebben a stílusban szólaljak meg. Csak az már annyira elkoptatottá válna. Az arányérzék – ez apám mániája volt – nagyon fontos.
MN: És Illés Zoltánnal mi baja? Őt mostanában azért többször is megbökte a Twitteren.
DT: Nagyon utálom, ha valaki önnön alkalmatlansága miatt kikerül a politikai pikszisből, majd hirtelen megokosodik. Nem szeretem, amikor egy bukott edző hirtelen nekiáll arról papolni, hogy kell jó csapatot csinálni.
MN: Biztos, hogy Illés alkalmatlansága volt itt a probléma? Nem inkább az, hogy a posztját szüntették meg?
DT: Illés már a kinevezése előtt alkalmatlan volt.
MN: Miért?
DT: Azért, mert ha valaki matematikatanárként dolgozik, ahhoz nemcsak az kell, hogy a tárgyi tudása meglegyen, hanem a tanári munkának vannak mentális és intellektuális feltételei is.
MN: Nála melyik nem volt meg?
DT: Egyik sem. Azt amúgy nem vonom kétségbe, hogy a környezetvédelemhez szakértőként jól ért.
MN: Mondana egy példát, amikor ezek a hiányok nyilvánvalóak voltak?
DT: Nézzék vissza bármelyik parlamenti felszólalását! Hol nem ütközött ez ki? 1990 óta ismerem őt, amikor is az Antall-kormányban – felmérve ebbéli képességeinek a hiányát – néhány hónap után megköszönték a helyettes államtitkári munkáját, és ezután csatlakozott a Fideszhez. Miután ő az elmúlt hónapokban látványosan, és számomra erkölcsileg elfogadhatatlan módon a politikai és emberi szolidaritásnak az utolsó szálait is elvágta a Fidesz irányába, már nem gondolom azt, hogy nekem szolidaritásból hallgatnom kéne az ő képességbeli hiányosságairól.
| Reakciók 4. - Illés Zoltán Ez a megnyilvánulás egyrészt őt jellemzi, másrészt viszont Deutsch Tamásnak nem dolga megítélni mások szellemi képességeit. Ugyanakkor nagyon sokan izgultunk a magyar országgyűlésben Deutsch Tamásért, amikor az első Orbán-kormány során a miniszterelnök úr bejelentette, hogy csak akkor lehet sportminiszter, ha megszerzi az egyetemi diplomát. |
MN: Simicskára is ezért rágott be? Őt is piszkálja.
DT: Simicska kapcsán Kövér Laszló fogalmazott a legpontosabban. Az, hogy valaki, aki a gazdasági életben mozog, és az üzleti érdekei vélt vagy valós sérelmei kapcsán mindazt megteszi, mint amit ő csinált, arra szerintem még puha is, amit mondtam. Hogy is fogalmazott Lázár miniszter úr? Veteránok? Nos, így 49 évesen mondhatom azt, hogy veteránként úgy hiszem, némi higgadtság kell az élethez. Azzal, amit „Simics úr” a miniszterelnökkel szemben megengedett magának, abból a személyes viszonyrendszerből, aminek a részese volt, kiírta magát. Nincs ezen mit szépíteni.
MN: Ez a veteránozás nem bántja? Mégiscsak leöregezik önt is.
DT: Én voltam katona, így emlékszem, milyen az, amikor a „kopaszok” kicsit gúnnyal emlegetik az „öreg” kifejezést. Nekem ezzel kapcsolatban nincs semmilyen frusztrációm. Ha a veteránt úgy érti valaki, hogy kiöregedett, szíve joga. Ha úgy érti, hogy tapasztalt, szíve joga. Ha úgy érti, hogy a fiatalokban van lendület, a veteránokban kevésbé, szíve joga. Nem veszem én ezt a szívemre, igaz, nem is én voltam megemlítve itt, hanem Kövér és Pokorni.
MN: Vett már Napi Gazdaságot?
DT: Őszintén szólva nem. Hosszú ideje nem veszek semmilyen napilapot. Nagy ritkán szoktam Nemzeti Sportot venni, és olyankor minden alkalommal meggyőződök róla, hogy milyen helyes, hogy nem veszem. Amikor olvastam napilapot, többnyire akkor sem vettem, járt a parlamentbe vagy a minisztériumba. Akkoriban mindenevő voltam. Ez nem változott, csak most már az interneten tájékozódom.
MN: Mit szól ehhez a nagy átrendeződéshez a jobboldali médiabirodalomban? Ott a Simicska-féle Nemzet-csoport, épül a kormányfő új kedvence, a Napi Gazdaság, Habony körül pedig növöget a Modern Media Group.
DT: A magyar sajtó 25 éve mozgásban van. Vadonatúj jelenséget én most sem látok. Azt – az amúgy az én ízlésemmel nem ellenkező – változást látom az elmúlt öt-tíz évben, hogy egy-egy sajtótermék, műhely nyíltan vállalja a politikai értékválasztáson alapuló elkötelezettségét, ha tetszik, elfogultságát – szemben az álszent, „mindenkitől egyenlő távolságot tartunk” szöveggel. A jelenlegi egy izgalmasan szegmentált magyar sajtónyilvánosság. Azon mondjuk csodálkozom, hogy a polgári, nemzeti, keresztény tábor ékköveinek számító orgánumok esetében nincsenek a tulajdonlással kapcsolatos garanciák, amelyek a tulajdonos megőrülése esetén működhettek volna.
MN: Most azt mondja, hogy Simicska Lajos megőrült.
DT: De legalábbis kísértetiesen hasonlít a viselkedése arra, amikor egy ember megőrül. Nem is ez a lényeg! Engem meglep, hogy miután a tulajdonos tolatva végigment a damaszkuszi úton, és hirtelen gyökeresen másfajta irányt tart helyesnek a közéletben, mint amit eddig, nem volt olyan garanciarendszer, amely ne tette volna ennyire kiszolgáltatottá az adott orgánumokat.
MN: Ezért újabban kevesebb Magyar Nemzetet, Hír Tv-t vagy Heti Választ fogyaszt?
DT: A Heti Válasz print változatát nem nagyon vettem korábban sem a kezembe, de ez valamennyi hetilapra igaz. A valasz.hu-t vagy az mno.hu-t ugyanúgy megnézem, mint korábban. A Hír Tv viszont bekerült azon csatornák közé, ahonnan azonnal továbbkapcsolok.
MN: Mi változott ott?
DT: Nagyszámú gyenge, a kormányt, a Fideszt, Orbánt és az ő környezetében lévőket mély átéléssel gyűlölő alak tűnt fel. Ez a csatorna már csak a személyes gyűlölet hangján tud kritizálni. De mondom, véleményszabadság van, tehát az, hogy a Magyar Narancs második oldalán (a harmadikon – a szerk.) minden héten legalább egy valamirevaló fideszes el van zavarva a kurva anyjába, ez oké, ez az effektus ismert. Újabban ezt a gyűlöletet látom a Hír Tv-ben is. De olyan ez, mint az idióták konyhaművészete. A cukor, a só, a bors vagy a csokiöntet önmagában jó, az egy dolog. De pörköltön csokiöntet? Mi a bánatot keres ott?
