„Csak a bolondok maradnak itt, azok, akik szívből csinálják” – jellemzi az egészségügyi felsőoktatásban dolgozók helyzetét Antmann Katalin, az Orvosegyetemek Szakszervezeti Szövetségének (OSZSZ) elnöke, aki maga is húsz évig tanított közegészségtan–járványtant (mai nevén népegészségtant), majd 2005 óta a Semmelweis Egyetem klinikáinak kórházhigiénés osztályvezetője. Jelenleg egészségügyi dolgozó, de oktatási feladatokat is ellát. Ez amúgy általános: ha valaki a jövő egészségügyi dolgozóit oktatja, nem árt, ha maga is egészségügyi végzettséggel rendelkezik. Ez pluszfeladatokkal jár, de pluszpénzzel nem: bár a klinikákon az oktatás mellett magas szintű betegellátás folyik, és az orvosok egyben tanárok (és viszont), a fizetést nem az elvégzett feladatok, hanem a hivatalos besorolás (orvos vagy tanár) alapján kapják. A probléma gyökere az egészségügyi felsőoktatás kettősségében keresendő: a különböző fenntartók a finanszírozás során a két terület határán próbálnak lavírozni.
Állami átvétel
„1994-ben a HBCS- (homogén betegségcsoportok) rendszer bevezetésével a progresszív ellátásban fontos szerepet játszó egyetemek nem kapták meg azt az alapdíj feletti 30 százalék többletet, amit a betegellátó országos intézetek viszont éveken keresztül megkaptak, és amivel a kormány elismerte, hogy az amortizációnak és a súlyosabb betegek ellátásának többletköltsége van” – mondja Weltner János, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar I. Sebészeti Klinikájának főorvosa. (A HBCS a fekvőbeteg-ellátás finanszírozásában használt betegosztályozási rendszer; azokat az aktív kórházi ellátási eseteket sorolja egy finanszírozási csoportba, amelyek közel azonos szakmai-technikai ráfordítást igényelnek. A besorolást a kiemelt orvosi beavatkozások határozzák meg. – F. Zs.) Az egyetem a progresszivitás legmagasabb szintjén van, azaz olyan bonyolult beavatkozások, mint például egy nyelőcsőrákműtét, csakis ott végezhető el – az ilyesfajta beavatkozásokhoz viszont több eszköz, emberi és fizikai energia szükséges az átlagosnál. „A HBCS nem tartalmazta az amortizáció fedezetét, azaz sem felhalmozni nem lehetett ebből a majdani beszerzésre, ha a meglévő műtőasztal felmondja a szolgálatot, sem bérlésre nem lehetett belőle költeni, ami még az amortizáció fedezeténél is drágább. E költségeket a tulajdonosnak kellett állni” – magyarázza Weltner főorvos.
Néhány évvel ezelőttig a legtöbb kórház önkormányzati tulajdonban volt, de az Egészséges Magyarország 2014–2020 néven futó Egészségügyi Ágazati Stratégia szellemében az állam a fekvőbeteg-szakellátást nyújtó önkormányzati intézmények jelentős részét átvette. A stratégia szerint erre azért volt szükség, mert „a kórházakat fenntartó önkormányzatoknak az egészségügyi feladataik ellátásából eredő adósságállománya 2010-ben olyan mértékű volt, ami már veszélyeztette a szakellátórendszer működésének biztonságát”. Az adósságokat az állam átvállalta, az önkormányzatoknak pedig megszűntek a fekvőbeteg-szakellátási feladataik. A fenntartó először a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI), majd jogutódja, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) lett. Jelen állás szerint ez a szerv 112 egészségügyi szolgáltató fenntartásáért felelős. A központ többek között javaslatot tesz az intézmények éves költségvetésére, meghatározza gazdálkodásuk részletes rendjét, előkészíti a szolgáltatók éves fejlesztési tervét, ellenőrizheti a közbeszerzési eljárásokat, elvégzi a műszaki felméréseket, értékbecsléseket, pályázati kiírásokat, értéknövelő intézkedéseket, döntő szava van a vezetői kinevezéseknél. „Az ÁEEK kicsit több mint anno a Tervhivatal, a Minisztérium, a Központi Bizottság, a Népi Ellenőrzés, a Szakmai Országos Intézetek és a Szakmai Kollégiumok együttvéve” – mondja Weltner János.
Korábban elegendő bevétel esetén az önkormányzatok a kórházak gép- és műszerköltségeire, épületfenntartásra is tudtak költeni, illetve kiegészítették az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól (OEP) érkező finanszírozást (vagyis a betegellátás támogatását). „Az önkormányzati fenntartás a béreken is meglátszott, egy városi kórházban egy orvos többet tudott keresni, mint egy klinikán. A nővérek sem külföldre vándoroltak először, hanem a klinikákról az önkormányzati fenntartású kórházakba” – jegyzi meg Antmann Katalin. Az állami átvétellel ez megszűnt, az ÁEEK fenntartása alatt működő kórházak – néhány gazdasági társaságtól eltekintve – önálló költségvetési intézmények, finanszírozásuk teljes mértékben az OEP feladata.
Lehet pályázni
Mivel a klinikák felsőoktatási intézmények által működtetett egészségügyi szolgáltatók – és egyúttal az egyetemek gyakorlóhelyei –, ezért fenntartójuk az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Felsőoktatásért Felelős Államtitkársága. Ő fogadja el „az orvosképzéssel foglalkozó egyetemek SZMSZ-ét, gyakorolja az alapvető fenntartói irányítói jogkört, az orvosképzés feletti szakmai felügyeletet. Az egészségügyi funkciók, a betegellátás tekintetében a fenntartói jogokat és a szakmai felügyeletet az Egészségügyért Felelős Államtitkárság látja el” – tájékoztatta lapunkat a Felsőoktatásért Felelős Államtitkárság. A finanszírozás is másképp alakul: az államtitkárság a felsőoktatási forrásokból az oktatási és kutatási tevékenységet támogatja, az egészségügyi ellátást pedig az OEP finanszírozza; az egészségbiztosítótól érkező pénz kizárólag betegellátásra, a hallgatói normatíva pedig oktatásra fordítható.
„Az OEP téríti a betegellátás költségeit, de csak a teljesítményvolumen-korlát (tvk) határán belül, azaz az egyetem nem képes a rendelkezésére álló szellemi, gépi, műszeres és építészeti kapacitásokat kihasználni, mert nem kap rá költségtérítést. Jelenleg a havi jelentésből vissza kellene tartani eseteket annak érdekében, hogy legalább a tvk-n felüli teljesítés térítési díját ne veszítsük el” – magyarázza Weltner. (A tvk azt szabályozza, hogy adott intézmény adott egészségügyi beavatkozásból, illetve diagnosztikából mennyit végezhet meghatározott időszakon belül – F. Zs.) Ráadásul az OEP-finanszírozás nincs tekintettel a progresszív ellátás már említett költségigényére.
A gyakorlati képzés miatti többletköltségeket sem veszik figyelembe: a lassúbb viziteket, a bemutatás érdekében hosszabban benn tartott betegeket, a hallgatóknak biztosított köpenyeket, kesztyűket, fertőtlenítőszereket. „De azt elvárnák, hogy a liftek oktatási vagy betegellátási célú használatát külön tartsuk számon, és azt is jegyezzük fel, hogy ha egy műtét közben az asszisztáló vagy a műtétet képernyőn figyelő orvostanhallgatónak magyarázok, akkor az erre az időre számfejtendő bérem az oktatási avagy a gyógyítási rovatból fizetendő-e.”
Az intézményfenntartásra szánt összegből az épületek karbantartására, a kórtermek évenkénti kifestésére, a bútorok cseréjére, a meghibásodott eszközök javítására és az elavult műtői műszerek cseréjére sem jut, nemhogy az oktatástechnika, informatika, kutatói laborok berendezése amortizációjának fedezetére. „És még sok mindenre, amit bevallani sem szabad. Elvben az államnak mint tulajdonosnak kellene fedeznie a betegellátásra szolgáló gépek és műszerek amortizációját, fejlesztését, beruházását is, mert az OEP-térítés ezt kezdettől fogva nem tartalmazza. A kórházak ezt korábban a tulajdonos önkormányzatoktól kapták, az egyetemek azonban itt is hátrányban voltak” – mondja Weltner, aki szerint az épületállomány rohad, a korábbi 116 ezer ágyból mára 42 ezer maradt, az épületek kihasználtsága romlott.
A felsőoktatási államtitkárság szerint a klinikák oktatási, betegellátási és kutatási tevékenységre is pályázhatnak, rendelkezésükre áll ugyanis a TIOP (infrastruktúra-fejlesztési projektek), a TÁMOP (szolgáltatásfejlesztési és eszközbeszerzési projektek), kutatási feladatoknál pályázhatnak a brüsszeli FP7-es projektekre vagy a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NFKI) Hivatal kiírásaira, uniós forrásokra vagy a központi költségvetésből finanszírozott fejlesztési nagyprojektekre. Jelenleg Pécsett két TÁMOP-os, Szegeden három TÁMOP-os és egy TIOP-os, Budapesten pedig egy KEOP-os projekt fut. Weltner János szerint azonban a „Semmelweis Egyetem klinikuma a rendszerváltás óta érdemi magyar állami beruházási forráshoz nem jutott” – miközben az ÁEEK arról tájékoztat, hogy „2007 és 2013 között az egészségügyi fejlesztést szolgáló uniós konstrukciók keretében az ÁEEK fenntartásában lévő intézményrendszerbe majd 400 milliárd forint támogatás érkezett”.
„Az oktatási források biztosításának jelentős részét a külföldi hallgatók tandíja adja. Ha ez nem lenne, az egyetem nyugodtan csődöt is jelenthetne” – véli Weltner. A külföldiek létszáma az alsóbb évfolyamokon már eléri a hazai, államilag finanszírozott hallgatókét. Az oktatói feladat jócskán bővült, az oktatói létszám azonban nem, több klinikán a szakmai és oktatói feladatok egy részét önkéntes segítőként, bér nélkül dolgozó tapasztalt orvosok, vagy névleg 2 órás szerződéssel, valójában teljes feladatkörrel 62 év feletti orvosok látják el. „A hallgatók jelentkezési arányait tekintve mi vagyunk a legsikeresebbek a hazai orvosképzést folytató egyetemek közül, és európai perspektívából nézve is büszkék lehetünk arra, hogy a német és angol nyelvű képzési programjainkra mindig túljelentkezés van” – mondja Weltner. Az egyetemek különféle nemzetközi listáin még sincsenek előkelő helyen. „Kormányzati elvárás, hogy ez javuljon, a mi elvárásunk meg az, hogy e nemes versenyhez a felkészülést, a részvételt a kormány a versenytársakéhoz hasonló mértékben támogassa.”
| Követelések A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2015 január–márciusában mért adatai alapján az átlag bruttó kereset 239 300 forint volt, a legalacsonyabb bruttó bér pedig – ahogyan évek óta mindig – a humán-egészségügyi, szociális ellátás területén figyelhető meg (145 500). Hiába példálózik a kormány a 2012/2013-as béremeléssel, nagy változást az sem hozott, az orvosokat durván bruttó 100 ezer, a diplomás szakdolgozókat pedig bruttó 40 ezer forinttal érintette. Az emelést azonban nem alapbéresítették, azaz máig külön érkezik meg az államkincstártól a munkáltatóhoz az összeg. Ebből a béremelésből ráadásul kimaradtak azok az egészségügyben dolgozók, akik az egyetemeken az oktatásban asszisztálnak: ők felsőoktatási dolgozónak minősülnek. A szakdolgozók követelései között ezért a bérrendezés áll az első helyen. Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár elismerte, hogy az „Európai Unióban az egészségügyre fordított GDP-arányos költés még mindig Magyarországon a legalacsonyabb, az egészségügyi dolgozók bére az európai uniós átlag alatt van”. Zombor egy ötéves megállapodást javasolt az egészségügyi dolgozókkal, jelenleg ugyanis nem tudják megfelelően rendezni az ágazat helyzetét. Az államtitkárság arról tájékoztatott, hogy „a kormány döntése értelmében a jövő évi költségvetésben 15,3 milliárd forint többlet jut majd az ápolók és az orvosok részére. Ebből az összegből sor kerül az egészségügyi szakdolgozók és orvosok mozgóbérének alapbéresítésére, melyre 12,8 milliárd forint áll rendelkezésre.” Ennek azonban majdnem a tízszeresére lenne szükség. „Az érdekegyeztetés, az, hogy minimális béremelésről beszélünk, előremutató, de ahhoz képest, amit szeretnénk elérni, nem vagyunk elégedettek. Bánatosan láttuk a 2016-os költségvetés tervezetét” – mondja Antmann Katalin, aki az Őszintén az Egészségügyről Akciószövetség tagjaként részt vesz az államtitkársággal folytatott érdekegyeztetőn. Az egészségügyiek az 1 százalékos adócsökkentés elvetését javasolják, mert az ily módon a költségvetésbe kerülő 120 milliárdot az egészségügyi bérek emelésére lehetne fordítani. |
