NKA: Nem szűnt meg a Szépírók Társaságának támogatása, mert ilyen nem is volt

  • narancs.hu
  • 2023. november 2.

Belpol

Közleményük szerint visszautasítják, hogy egy szakmai döntést, politikai döntésnek kívánnak beállítani. 

„A Nemzeti Kulturális Alap nem szüntette meg a Szépírók Társaságának támogatását, mert ilyennel nem rendelkezett a Társaság” – reagált a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) az irodalmi szervezet héten megjelent közleményére. 

Az NKA szerint az alap projektek (rész)támogatását végzi. „Kifejezetten nem feladata és nincs is rá jogszabályi lehetősége, hogy bármely kulturális szervezet működési költségeit finanszírozza, a teljes támogatási igény biztosításával. A pályáztatást – kezdve a pályázati felhívások során alkalmazott kritériumrendszer megfogalmazásától a döntések meghozataláig bezárólag szakemberekből álló szakmai kollégium végzi”. 

Az NKA szerint Szépírók Társasága „sajnos nem először” a Szépirodalom Kollégiuma által hozott szakmai támogatási döntést politikai döntésnek kívánja beállítani, melyet az általa szervezett adománygyűjtő kampány akciói során kíván felhasználni. „Ezt a leghatározottabban visszautasítjuk” – fogalmaznak a közleményben. 

„Az NKA-kollégiumában a szakmai szervezetek, a Magyar Művészeti Akadémia és a Kulturális és Innovációs miniszter delegál 3-3 főt, tehát egy 9 fős szakemberekből álló kuratóriumról van szó, ahol a kurátorok többségi szavazással döntenek, ki-ki a maga szakmai belátása szerint és a maga felelősségére, a demokratikus rendszerek szokásjoga szerint. Jelen esetben elutasító döntés született úgy, hogy egyetlen tagnak sem volt kifogása és észrevétele a szavazati eredménnyel kapcsolatban. Az öt altémában meghirdetett felhívásra 187 db pályázat érkezett, amelyből 76 részesült támogatásban, 111-et elutasított a kuratórium. Ami a fellebbezést illeti, a pályázati eljárás során az államháztartási törvény végrehajtásáról szóló Korm. rendelet vonatkozó rendelkezéseinek megfelelően lehetséges jogorvoslati lehetőségként az eljárás minden fázisában, a hivatkozott jogszabály által meghatározott módon kifogást benyújtani, melynek feltételeit mind a felhívás, mind az elutasító levél tartalmazza” – írta az NKA közleményében. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.