Nógrádi György korábban azt is kifecsegte, hol vannak kínai hírszerzők Magyarországon

  • - gm -
  • 2017. április 24.

Belpol

Lehet, hogy a biztonságpolitikai szakértő maga a nemzetbiztonsági kockázat?

Ahogy a magyarnarancs.hu pénteken kiszúrta, Nógrádi György egy dombóvári előadásán arról beszélt, hogy az amerikaiak meg akarták puccsolni Orbán Viktort: bekérték a Fidesz szerinte egyik legmagasabb vezetőjét, hogy legyen ő a miniszterelnök. Ahogy mondani szokás, találatunk nagy vihart kavart, a Fidesz híresztelésnek nevezte a biztonságpolitikai szakértőként nyilatkozó Nógrádi szavait, Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár cáfolta a kijelentését, az amerikai nagykövetség pedig azt mondta az RTL Híradójának, hogy színtiszta fikció, amit a kormányközeli sajtóban nagyon gyakran megnyilvánuló egyetemi tanár állít. A Blikk szerette volna megkérdezi Nógrádit, hogy utólag hogyan kommentálja kijelentését, ám ő nem akart nyilatkozni.

Nógrádi korábbi, a YouTube-ra is feltöltött, mindenki által megtekinthető előadásait böngészve azonban ismét furcsa kijelentésre bukkanhatunk. Vagyonvédelem és biztonság 2016-ban címmel szakmai konferenciát rendezett 2016. december 13-án a Személy Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Komárom-Esztergom megyei szervezete, a rendezvény fővédnöke maga a belügyminiszter, Pintér Sándor volt. A konferencián előadást tartott Nógrádi is, aki már ekkor arról beszélt, hogy Hillary Clinton be akart avatkozni a magyar belpolitikába.

„És mivel ez egy olyan fórum, ahol elvileg dolgok elmondhatók, tisztában léve azzal, hogy ez úgyis, ha akarom, komolyan veszem, ha akarom, eltűnik. Ha előkerül, akkor sincs semmi. Tehát én jelezni szeretném azt, hogy Hillary Clinton egy 30 pontos listát küldött – tudva, hogy győz –, hogy mit vár el a magyar kormánytól. Ha ezt nem kapja meg, akkor a magyar kormány nehéz helyzetbe hozza önmagát (…) Ha én mint magyar nagykövet ezt csinálnám Washingtonban, kettő percen belül úgy rúgnának ki, hogy átrepülöm az Atlanti-óceánt” – mondta Nógrádi.

Az előadás során előkerült Kína politikája, amely kapcsán Nógrádi megdicséri a kínai hírszerzést is. Méghozzá így: „Mindig elmondjuk, hogy milyen az orosz hírszerzés, milyen az amerikai. Oké. A kínai hírszerzés is baromi jól működik mindenütt a világon. Erre egy példa: a Konfuciusz Intézetek. Mondjuk úgy, hogy nincsenek túl távol a kínai hírszerzéstől, Magyarországon is aktívan működnek. Rengeteg központ van Magyarországon – ami részint nagyon jó –: a Kínai Turizmus Központja, a Bank of China térségi központja, és nagyon sok mindent el lehet mondani.”

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.