Norvég Alap: újabb nyilatkozatot vétózott meg a magyar kormány

  • narancs.hu
  • 2022. június 13.

Belpol

A magyar kormány ismét keresztbe tehet a Norvég Alapról szóló megállapodásnak.

Csütörtökön kezdődnek a tárgyalások arról a megállapodásról az Európai Gazdasági Térséget (EGT) alkotó EU27-ek, valamint Liechtenstein, Izland és Norvégia között, amely rögzíti, hogy a három ország mennyi pénzt adjon az EU átlagos fejlettségi szintjétől elmaradó tagállamoknak (15 ilyen ország van) 2021-2027 között. Vagyis itt dől majd el többek között az is, hogy a Norvég Alapból mekkora támogatások érkezzenek Magyarországra.

A Népszava forrásaira hivatkozva azt írja, hogy Magyarország megakadályozott egy közös közleményt az északi országokkal folytatott együttműködésről. Ez már a második ilyen akciója volt a kormánynak, novemberben szintén nem sikerült a zárónyilatkozatot elfogadni. Ez volt az Orbán-kormány első visszavágása azért, mert nem sikerült megállapodnia Norvégiával a Norvég Alap kifizetéseiről és el is bukta a pénzt. Mint ismert, a vita abból fakadt, hogy Magyarország nem volt hajlandó elfogadni, hogy – ahogy eddig – a pályázat során a legtöbb pontszámot kapott Ökotárs Alapítvány kezelje a civileknek járó pénzeket, ami egyébként a teljes összeg (77 milliárd forint) körülbelül 5 százaléka.

A cikk szerint az érintett miniszterek évente kétszer üléseznek Brüsszelben, ahol az uniós tagállamokat az EU Tanács soros elnöksége képviseli. A legutóbbi találkozót idén május 23-án tartották, ezen megint nem sikerült közleményt elfogadni. A lap forrásai szerint a magyar kormány nevében eljáró diplomata ragaszkodott egy olyan megfogalmazáshoz, amely azt sugallta, hogy a norvégok megszegték a pénzügyi kötelezettségeiket. Ez a szövegváltozat viszont elfogadhatatlan volt a három ország számára, és mivel Magyarország nem tágított, megbukott a további konszenzuskeresés is.

Úgy tudni, az uniós illetékesek aggódnak, hogy a magyar kormány megpróbál akadályt gördíteni a konszenzus útjába, magával rántva a támogatásra váró többi országot. Nem kevés pénzről van szó, a legutóbbi pénzügyi cilkusban 2,8 milliárdot forintott fizetett Liechtenstein, Izland és Norvégia és ez az összeg várhatóan jóval magasabb lesz, ha sikerül megegyezni.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.