Nyílt levélben követelik, hogy hívják össze a honvédelmi bizottságot a Magyarországon átrepült drón miatt

Belpol

 Honvédelmi és rendészeti bizottság ellenzéki tagjai szólították fel Kövér Lászlót, hogy intézkedjen.

Vadai Ágnes (DK), Harangozó Tamás (MSZP) és Lukács László (Jobbik), a Honvédelmi és rendészeti bizottság ellenzéki tagjai nyílt levélben szólították fel Kövér Lászlót, hogy utasítsa Kósa Lajos bizottsági elnököt a Honvédelmi és rendészeti bizottság azonnali összehívására. 

Közleményük  szerint ugyanis Kósa a meghirdetett kezdés előtt kevesebb mint 24 órával magyarázat nélkül lemondta az ülést, ahol a lezuhant katonai felderítődrón ügyét tárgyalta volna a bizottság.

A levélben kiemelik, a több mint egy hete történt eset, amely során egy Tu-141 szovjet hadműveleti-harcászati felderítő robotrepülőgép behatolt a magyar légtérbe és ott 40 percen keresztül haladt, "példa nélküli  incidens". Az ország léterén is áthaladó, a 6 tonnás drón végül Zágráb lakott területén zuhant le.

Kifejtik:

Több mint egy hete azonban a magyar hatóságok azon kívül, hogy észlelték, nyomon követték és ellenőrzés alatt tartották az állítólag robbanószerkezettel is felszerelt eszközt, semmilyen tájékoztatást nem adnak a magyar állampolgároknak. 

Hangsúlyozzák, hogy már több alkalommal kezdeményezték az illetékes Honvédelmi és rendészeti bizottság összehívását, ám a bizottság elnöke vagy nem hívta össze a bizottsági ülést vagy ha összehívta, akkor azt kevesebb, mint 24 órával az ülés kezdete előtt indoklás nélkül lemondta.

"Oroszország Ukrajna elleni agressziója veszélyt jelent hazánkra. Egy ilyen incidensről való hiteles és folyamatos tájékoztatás a magyar állampolgárok biztonságérzetét javítaná. Azonban a Honvédelmi és rendészeti bizottság elnöke folyamatosan elszaboltálja az üléseket. Joggal vetődik fel, hogy ezt azért teszi, mert a jelenlegi kormány valamit el akar titkolni a magyar polgárok elől és ennek érdekében nem engedik, hogy az Országgyűlés  illetékes bizottsága tájékoztatást kapjon" - írják a levélben.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

 

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.