Nyílt levélben ment neki Gulyás Gergelynek a Katona színésze

  • narancs.hu
  • 2019. december 12.

Belpol

Arra kéri Gulyást, hogy kommunikáljon őszintén és ne használja az "eltussolás" szót.

Gothár Péter rendező zaklatási ügye nem maradhat következmények nélkül – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón. Gulyás Gergely sérelmezte, hogy annak a színházigazgatónak "a haja szála sem görbül", aki a Gothár-ügyet egy éven keresztül eltussolta.

Fenti kijelentések után nyílt levélben fordul Kocsis Gergely a Katona színésze Gulyáshoz – szúrta ki a hvg.

Kocsis arra kéri Gulyást, ne használja többet az „eltussolás” szót. „Máté világosan elmagyarázta az ön által is bizonyára olvasott interjúban, hogy pontosan mi történt. Az ügyben szabályos vizsgálat folyt, Máté Gábor önmaga ellen is kért etikai vizsgálatot, ha önt ennyire aggasztja, hogy mi folyik a Katonában, nyilván hatalmában áll ennek eredményéről alaposan tájékozódni.”

Majd így folytatja: "Ám úgy érzem, önt igazából nem aggasztja, mi folyik nálunk, vagy bármely más színházban. Önt az aggasztja, hogy nem tud megfelelni a direktívának, miszerint a balliberális fészkeket fel kell számolni, a nyomás nem szűnhet meg, amíg... Amíg mi nem történik? Amíg Máté Gábor haja szála legalább kicsit meggörbül? Mert azt talán bevállalná, ahogy ismerem.

De szerintem önnek ez nem volna elegendő. Legalábbis ezt olvasom ki töretlen, irigyelhető buzgalmából, amivel az új törvény elfogadása után is ránk emeli a fegyvert. Vágyom rá, hogy megtudjam, mi a terv. Ön gyakorlott kommunikáló. Tán van olyan szándéka, hogy ez az egész ügy a lehető legtovább tartson, ön élvezi a meleg vas hosszadalmas ütését? Nem zárhatnánk rövidre? Nem lebbentené fel a fátylat a távlati célokról?

A levél második felében azon ironizál a színész, hogy ha egyáltalán járt az utóbbi években a Katonában a miniszter, akkor nyilván nem tetszett neki, amit látott, „most pedig adódik egy ilyen príma alkalom, és ön a kultúra állapotát felelősen megítélő politikusként derekasan latba veti hatalmát, és megjavítja a Katonát”.

Ha nem járt a színházban, akkor viszont nem érti a személyesnek tűnő tüzet a miniszterben a színház ellen.

Arra kéri Gulyást, hogy kommunikáljon őszintén, hogy megismerjék egymás valós szándékait.

„Kérem továbbá, ha legközelebb újságírók kérdezik önt a színházakkal kapcsolatban bármiről, ne mondja azt, hogy a Gothár-ügy következmények nélkül maradt. Nem elég következmény az illető totális megsemmisülése? Ha ennek ellenére ön ismét erre a nótára gyújt majd, az árulkodó lesz a fentebb említett direktívákra nézve” – zárja levelét Kocsis.

A teljes bejegyzés elérhető itt:

Security Check Required

null

Gothár-ügy: Gulyás Gergely Máté Gábor megbüntetését sürgeti

A miniszter szerint nem helyes, ha a Katona igazgatójának "haja szála sem görbül". Gothár Péter rendező zaklatási ügye nem maradhat következmények nélkül - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón. Gulyás Gergely sérelmezte, hogy annak a színházigazgatónak "a haja szála sem görbül", aki a Gothár-ügyet egy éven keresztül eltussolta.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.