Olyat tettek a honvédségi sofőrökkel, hogy az ügyészséghez fordultak

  • narancs.hu
  • 2023. május 31.

Belpol

A feljelentés szerint a főparancsnok utasítására 58 sofőrt buszra ültettek, Táborfalvára vittek és megalázó gyakorlatokat végeztettek velük. 

Katonák tettek feljelentést az őket ért bánásmód miatt a Fővárosi Főügyészségen a Magyar Honvédség főparancsnoka, Böröndi Gábor  ellen– írja a Szabad Európa.

A lap ismerteti a feljelentést, amely szerint május 5-én Szentendrén honvédségi állománygyűlést tartottak, jelen volt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter is. Az eseményen – hangfelvétel készült róla – Böröndi tábornok arról beszélt, hogy szerinte a honvédséget „a Gépjárművezetők Tudományos Tanácsa” irányítja, és aztán elhangzott, hogy a gyűlés után, ahová minden sofőrnek kétheti felszereléssel kellett mennie, az érintetteknek buszra kell szállniuk és kiképzésre mennek, a jelenlévő tisztek pedig, akiket a sofőrök hoztak, maguk vezetnek haza. 

Az 58 gépkocsivezetőt a Különleges Erők Parancsnokságának táborfalvai bázisára kísérték – előzőleg nem mondták meg nekik, hová mennek és miért, sem azt, mennyi időre.

A feljelentés szerint Táborfalván a sofőröket nem hagyták aludni, éjjel két-három óránként felébresztették őket, és értelmetlen, megalázó feladatokat végeztettek velük. Az egyik érintett felesége arról számolt be, hogy a stresszhelyzettől, a megalázó bánásmódtól többen egészségügyi gondokkal küszködtek.

Arról nincs szó, miért mondta azt a honvédség új parancsnoka, hogy szerinte a gépjárművezetők irányítják a honvédséget, illetve azt, hogy a sofőrök pletykásak, és tanításban lesz részük, és hogy ami történt, azt a szolgálatukra vonatkozó szabályok alapján megtehetik-e a honvédség sofőreivel, vagy sem.

A főügyészség megkapta a feljelentést, és ezután dönt arról, indít-e nyomozást. Ennek azért is van jelentősége, mert a kiképzés résztvevőivel a cikk szerint utóbb titoktartási nyilatkozatot írattak alá. Ám ha egy eljárásban kihallgatják őket, igazat kell mondaniuk, így elvileg nincs akadálya annak, hogy beszámoljanak arról, mi történt velük.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.