Úgy vágtat a víz a Dorozsma-Majsai-főcsatornán, mintha valahol a Bükk aljában lennénk. Pedig ez a Szegedtől északnyugatra lévő Zsombó, a Homokhátság egyik települése. Azé a Homokhátságé, amelyet 2020-ban az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) félsivatagos övezetté minősített.
Persze, el tud folyni a víz innen is, főleg, ha tesznek róla: a csatorna esése a Tiszáig majdhogynem nagyobb, mint a Tiszáé egész Magyarországon. Az Országos Vízügyi Igazgatóság adatai szerint az idén márciusban az Alsó-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság (Ativizig) felügyelete alá eső területen – ez a Homokhátság déli része – több mint 5 millió köbméter vízveszteséget dokumentáltak: ennyi folyt el a csatornákon a Tiszába vagy a tározókba. A csatornák a belvizet hivatottak elvezetni a településekről, az adatok szerint azonban az Ativizig területén egyetlen hektár sem állt belvíz alatt márciusban.
Ez a terület valaha egészen másképp nézett ki: szikes, zsombékos, lápos volt, időszaki és állandó tavakkal, óriási legelőkkel, nádasokkal, bivalyokkal. Ma már csak a nevében őrzi egy-egy dűlő, terület és maga a Zsombó településnév ezt a múltat. Háromnapos eső után sem lett sáros a cipőnk, a föld pillanatok alatt beivott minden nedvességet, délutánra már por verte fel a Kőris-lápon átvezető utat.
Annak idején a Homokhátságon a mezőgazdálkodás alapjait a lefolyástalan vizek biztosították. A hatvanas évek közepén azonban intenzív területrendezés indult, és sorra épültek a vizeket elvezető csatornák. Ha ránézünk a térképre, valóban telis-tele szabályos kék vonalakkal az egész környék. A terület sajátossága, hogy magasabban fekvő hátak és mélyebb területek váltják egymást. A vidék természetes adottságai alapján a mélyebb részeken gyűlt össze a víz, időszakosan elárasztva e területeket. „A vízgazdálkodás úgy kezelte ezt, hogy a mélyebb területeket csatornákkal kötötte össze, így elképesztő hatékonysággal lehetett elvezetni a vizet” – magyarázza Kármán Kolos tájépítész, aki gyerekkora óta a településen él, és apjával, Balázzsal próbál szembemenni azzal az uralkodó nézettel, hogy a vizet mindenképpen el kell vezetni. Tájépítészként egészen más szemmel tekint a problémára, mint a vízügyi mérnökök. „A vízgazdálkodást a BME-n hallgattuk és ott is vizsgáztunk belőle, de az ott leadott, majd vizsgákon kért tudás szöges ellentétben állt azzal, amit tájvédelemből és tájrehabilitációból felszívtunk magunkba korábban a tájépítészeti karon.”
Egy mérnök számára – nagyon leegyszerűsítve – a víz probléma, vagyis azt el kell vezetni. Hiba nélkül meg is teszik. Egy tájépítész viszont nem problémának, hanem adottságnak tartja a vizet; nem mindenáron elvezetni kell, hanem együtt élni vele. Győzött azonban a mérnöki gondolkodás. Az elmúlt harminc évben több mint negyven tó száradt ki. A kutatások szerint az elsivatagosodás csak kisebb részben magyarázható a klímaváltozással, sokkal inkább az emberi tényezővel.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
