Öngyilkosságot kísérelt meg egy diák Szegeden

  • narancs.hu
  • 2024. december 4.

Belpol

A Szegeder forrásai szerint a tanuló a nemrég bezárt Wesley-iskolából került át a Zrínyi-iskolába.

Két különböző forrásból úgy értesült a Szegeder, hogy a felső tagozatos diák, aki kedden délelőtt öngyilkosságot kísérelt meg a szegedi Zrínyi Ilona Átalános Iskolában, korábban a Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Középiskolába járt.

Azt az intézményt a Magyar Evangéliumi Testvérközösség tartotta fenn. A kormányhivatal augusztus végén bezáratta az egyház budapesti iskolájával együtt a szegedit is. Utóbbi épületében nemrég fejlesztőközpontot indított a MET sajátos nevelési igényű gyerekeknek, volt tanítványaiknak, de másoknak is. 

A MET közleményéből, amelyet a központ megnyitásáról írt, kiderült: az augusztusi bezárás után a szegedi Wesley-iskola diákjai 38 különböző intézménybe szóródtak szét. Abban, hogy minél hamarabb találjanak megfelelő iskolát, sokan igyekeztek segíteni a gyerekek családjainak, de ez nem ment könnyen.

Tóth Endre momentumos politikus azt nyilatkozta az esetről, „nyilván nem tudhatjuk a diák tettének pontos indokait, azt viszont biztosan tudhatjuk, hogy azoknak a különleges bánásmódot igénylő diákoknak, akik nagy arányban jártak a Wesleybe, egy iskolaváltás az átlagosnál is sokkal nagyobb megrázkódtatás”.

 A szegedi hírportál azt írta, kedden délelőtt mentők és rendőrök vonultak ki a szegedi iskolához, és az emberek elől eltakarva szállították kórházba a még időben megmentett gyereket, lélegeztetőgéppel tartották életben. Később az derült ki, hogy egy felső tagozatos fiúról van szó. Kölcsönkért egy lánytól egy menzakártyát, és annak zsinórjára felakasztotta magát a mosdóban. A gondnok észrevette, mi történt, és azonnal közbeavatkozott.

 Ha úgy érzi, Ön vagy a környezetében más krízishelyzetben van, segítségre szorul, hívja az ingyenes 116-123 felnőtt lelkisegély számot! A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány gyerek és ifjúsági lelkisegély száma: 116-111.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.