Magyar Narancs: 2010-ben az APEH pécsi székházában paprikajancsit rajzolt a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatára, mert meggyőződése szerint az állam nem tehetne közzé politikai hirdetményt egy hivatali munkahelyen.
Heindl Péter: Ez volt a legérdekesebb akcióm, mert akkor még ezt nem csinálta senki. De korábban is politizáltam: 1990-ben az SZDSZ és a Fidesz közös jelöltje voltam itt, az Ormánságban. Az ellenfelem a Független Kisgazdapárt akkori elnöke volt, akivel szemben csak pár szavazattal kaptam ki. Az SZDSZ még 1994-ben is indítani szeretett volna, de nem akartam többé pártpolitizálni. Már akkor is a romák ügyével foglalkoztam, mert azt gondolom, mindig azzal kell foglalkozni, ami az adott társadalomban a legégetőbb. Márpedig van egy társadalmi csoport, amely leszakadt a többitől. Eredetileg jogász vagyok, egy vállalatnál, majd egy hivatalban dolgoztam ’88-ig. Abban az időben az volt a dolgunk, hogy lepapírozzuk azt, amit az állampárt már lerendezett. Ez egy bürokratikus munka volt, amit nagyon utáltam. Azt gondoltam, így nem telhet el egy élet. Elmentem tanárnak, akkor még jogászdiplomával lehetett történelmi és állampolgári ismereteket tanítani. A magyarmecskei általános iskolában kezdtem el dolgozni egy reformszellemű közösségben. Az igazgató odahívta Derdák Tibort, aki romaügyben máig nagy név. Akkor fejezte be az egyetemet szociológusként, illetve már magyar szakos tanár volt. Írt minden megyei tanácsnak, hogy roma gyerekekkel szeretne foglalkozni. Sehonnan nem válaszoltak, kivéve Magyarmecskét. Tibor leköltözött, mi pedig sokáig dolgoztunk együtt.
MN: Ez a fajta szociális érzékenysége honnan jött?
HP: Szinte biztosan a családomból hoztam. A szüleim mérnökök, a nagyszüleim pedig melósok, szociáldemokrata szakmunkások voltak. Baloldaliak voltak, de a kommunista diktatúrát nem szerették. Apai nagyanyám nagyon szegény családból jött. Apám mindig mesélte, hogy a nagyapámat a házassága miatt szinte kitagadta a dédapám. Valószínűleg innen jön az érzékenység, az apám nagyon elkötelezett volt a szegénység ügyében. Nagyon fontosnak tartotta azt is, hogy habár mi értelmiségiek vagyunk, ismerjük meg a melós közeget, ezért az öcsémmel tizenéves korunktól fizikai munkát is végeztünk.
MN: A 2022-es választás előtt több kormányzati hirdetést is átírt, például erre: „Védjük meg a gyerekeinket Putyintól!” Az ügy bíróság elé került, a közelmúltban harmadfokon elmarasztaló ítélet született, megrovásban részesült. Nemrég Hadházy Ákossal és a Magyar Kétfarkú Kutya Párttal (MKKP) közösen kifogást nyújtott be a „szuverenitásunk védelméről szóló” nemzeti konzultációval szemben a Nemzeti Választási Bizottsághoz, mert álláspontjuk szerint a kormány a választói akaratot befolyásolta, ami jogellenes. Ezt a beadványukat az Alkotmánybíróság lesöpörte.
HP: Az MKKP-vel kétszer, Hadházyval pedig többször is benyújtottunk panaszt hasonló ügyekben. Az volt a cél, hogy eljussunk a strasbourgi bíróságig, mert tudtuk, ezeket itthon el fogják utasítani – bár mindig reménykedem, hogy egyszer nem így lesz. A ’21-es ellenzéki előválasztás után megjelentek a „Magyarország előre megy, nem hátra” hirdetések, ami egyértelműen választási propaganda volt. Akkor intenzíven elkezdtem firkálni a plakátokat, de elhatároztam, hogy beadványokat is készítek. Írtam az ügyészségnek, az ombudsmannak, a Nemzeti Választási Bizottságnak, ami továbbment a Kúriára, majd az Alkotmánybíróságra. Azzal a céllal tettem ezt, hogy mondja ki a bíróság: ezek a plakátok törvénytelenek, mert az állam nem kampányolhat politikai párt mellett. Ez eddig nem történt meg.
MN: Az ellenállás a célja, vagy tényleg bízik abban, hogy ezt egyszer kimondják?
HP: A kettő párhuzamosan. Hiába született elmarasztaló ítélet a minap, még mindig firkálom a plakátot. Van egy másik függő ügyem is, amely régóta húzódik: egy olyan plakátot is kidekoráltam, amelyet egy iskola területére tettek ki. Ez a köznevelési törvénnyel is ellentétes, mert iskola területén politikai tevékenységet folytatni tilos, amíg ott gyermekfelügyelettel együtt járó tevékenység zajlik. Az ellenállást és a firkálást összekötöm. Ebben az esetben önfeljelentést tettem: arra kértem a rendőrséget, hogy állapítsa meg, a cselekedetem nem törvénytelen.
MN: Mi a legsúlyosabb büntetés, amit ezekben az ügyekben kaphat?
HP: Egy évre lecsukhatnak, ami justizmord, vagyis a jog halála. Egyetlen plakátért is. A bírák félnek, ugyanis ha kimondják, hogy a társadalomra nem veszélyes a tevékenységem, akkor ezzel azt is állítják, hogy valami olyan ellen tiltakoztam, ami indokolttá teszi az efféle véleménynyilvánítást. Magyarul ez azt is jelentené, hogy amit az állam csinál a plakátjaival, az gáz. Ezt ma egy magyar bíró nem meri kimondani. De a tárgyaláson mindig csinálnak valamit, hogy a lelkiismeretük megnyugodjon: például sehol nem volt téma, hogy egyébként mivel foglalkozom. Nem is érveltem azzal, hogy romákat segítek. A mostani ítélet indoklásakor viszont figyelembe vették, hogy „példamutató életvitelt” folytatok.
MN: Az ön ellen zajló ügyeknek egy komoly következménye volt. Több civil szervezetnél is dolgozott, amelyek részt vesznek az állami támogatásból működő Felzárkózó Települések (FeTe) programban. A Belügyminisztériumból viszont megüzenték, hogy amennyiben folytatja az aktivizmust, akkor ezek a szervezetek nem kapnak támogatást, így aztán rögtön felmondott. Az úgynevezett Jelenlétházakba sem teheti be a lábát.
HP: Erről már többször beszéltem, és nem akarom forszírozni, mert nem akarok ártani a volt kollégáimnak. Az viszont nagyon zavar ebben, hogy a saját tetteimért az elzárást is vállalom, de mások védelme érdekében szükséges öncenzúrát kell gyakorolnom. Erre kényszerít a rendszer.
MN: Anyagilag is nehéz helyzetbe került. Miközben ön a mélyszegénységben élőket segítette, a hatalom kikezdte a megélhetését.
HP: Nagyjából egy évig nem volt főállásom, tíz hónapig csak a mellékállásomért, a pécsi zsidó hitközségben folytatott kántorkodásért kaptam fizetést. De éhenhalás nem fenyegetett, elmehettem volna akár fizikai munkát is végezni, amivel a neveltetésem miatt semmi problémám nem lenne. Tény, ez új helyzet volt. De a méltánytalanság baromira nem érdekel.
MN: A FeTe-program után utcai jogsegély-szolgáltatásba vágott a nagyon hátrányos helyzetű Alsószentmártonban és Gilvánfán. Ez hogyan zajlik?
HP: Van egy nyomtatóm, amivel lehet szkennelni és fénymásolni, gyakorlatilag egy komplett irodát be lehet rendezni a kocsimban. Kicsit kevesebb ügy fér bele egy napba, mint korábban. Ez egy jogtanácsadó szolgálat, de az egyszerűbb ügyeket, például a hivatalos levelek megírását ott helyben megoldjuk.
MN: Milyen kérdésekkel keresik meg?
HP: Gyakorlatilag mindennel, de a legjellemzőbbek mostanában az úgynevezett ingatlanelbirtoklási ügyek. A 90-es években hoztak egy olyan törvényt, hogy ingatlant érintő vagyonátruházási szerződést csak ügyvéd vagy közjegyző írhat. Ennek az ára ma körülbelül százezer forint. A vicc az, hogy egy komfort nélküli házacska értéke mondjuk kétszázezer forint, erre jönne rá ez a költség. Ezért ilyenre nem költ a hátrányos helyzetűek egy része, hanem vagy szóban megegyeznek és átadják a pénzt, vagy csinálnak egy nem hivatalos, úgynevezett „kockáspapír-szerződést”. Ez arra elég, hogy adott esetben vissza lehet követelni általa a vételárat, mert annak átadását igazolja. Illetve elbirtoklással való tulajdonszerzésnél lehet jelentősége: ez azt jelenti, hogy ha sajátként birtokolsz egy házat, ami az ingatlan-nyilvántartás szerint nem a tiéd, de a „hivatalos” tulajdonosa nem jelentkezik érte, akkor az 15 év után a te tulajdonod lesz. Ha van kockáspapír-szerződésed, akkor ehhez csak öt év kell. Ez azért is fontos, mert ma már ahhoz, hogy a villanyt vagy a gázt be tudjad kötni, vagy hivatalosan be tudjál jelentkezni a házba, az ingatlan-nyilvántartásban bejegyzett tulajdonos hozzájárulása szükséges. Az ilyen ügyeket rendezzük most Alsószentmártonban és Gilvánfán.
MN: Erre a tevékenységre kapott támogatást közvetlenül az Európai Uniótól?
HP: Magánszemélyként pályáztam a nem a magyar állam által továbbosztott uniós támogatásért. Mindig kell egy megjelölt civil szervezet, de ezt nem fogom itt megnevezni, mert akkor őket fogják cseszegetni.
MN: Ezelőtt 2013-ban adott lapunknak interjút, az akkor formálódó Antiszegregációs Kerekasztal (AK) okán. Akkor még a Fidesz, ha csak kampánymegfontolásból is, de próbálta napirenden tartani a romák integrációját.
HP: A Fidesz akkori meghatározó figurája, Balog Zoltán többünket megkeresett még az AK és 2010 előtt. Tudta, hogy nem vagyunk fideszesek, de arra számított, hogy megnyerik a választást, és a segítségünket kérte romaügyben. Később társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár, majd miniszter lett. Ő most baromira nem népszerű, aminek van is jó oka, de a romakérdésben volt elkötelezettsége és némi rálátása. A nyugati világban bevált kompetenciaalapú oktatást még Magyar Bálinték indították el az MSZP–SZDSZ-kormány alatt, és abban a programban trénerként vettem részt. A fideszes kormány azonban Czunyiné Bertalan Judit korábbi köznevelésért felelős államtitkár vezetésével ezt leverte: ő annak a híve, hogy központilag meghatározott adatokkal kell teletömni a gyerekek fejét – ma már ebbe az irányba ment el az oktatás. De ennek voltak ellenlábasai a Fideszen belül is, köztük például Balog Zoltán. A másik ilyen politikus Lázár János volt. Róla sok rosszat el lehet mondani, de még a kormányváltás előtt, Hódmezővásárhely polgármestereként elkezdett követelőzni az akkori felelős miniszternél, hogy náluk még nincs képzés az integrált oktatáshoz, miközben elvégezték ehhez a szükséges intézményi átalakításokat. A minisztériumnak tetszett, hogy egy fideszes városvezető így áll az ügyhöz, ezért az összes integrált oktatásra szakosodott tréner és képzést végző cég rászabadult Hódmezővásárhelyre.
Balog az AK-ba összehívott gyakorlati szakembereket, például Derdák Tibort, Mohácsi Erzsébetet és engem, valamint a felelős hivatalnokokat, s egy napon keresztül, reggeltől estig vitatkozva oktattuk a minisztériumi tisztviselőket, hogy miért elfogadhatatlan a szegregált oktatás. Ott ültünk bent és rágtuk egymást, baromira élveztem.
MN: Elképzelhetetlennek tűnik, hogy ma lenne akár egyetlen politikus is a kormányzatban, aki a szegregált oktatás ellen küzd.
HP: Ezt nem gondolom, szerintem most is van ilyen. A Fidesz legfőbb célja a hatalom megőrzése, ezért feláldoz mindent, romákat, szegényeket. Ezért azokban a térségekben, ahol nagyon erős a rasszizmus, az a törekvés, hogy szegregációt, de azonnal! Fontosabb, hogy legyenek politikai hívek. De ott van például Vecsei Miklós miniszterelnöki biztos, a FeTe-program koordinátora: neki a roma integráció előmozdítása a dolga, és a rendszer keretein belül próbál is valamit csinálni. Ha egy szociális szakember nem kritizálja nyilvánosan a kormányt, és jó szakember, akkor azt támogatja. De a Fidesznek is fontos az integráció. Orbán Viktoréknak sem érdekük az, hogy legyen 5–10 százaléknyi leszakadt ember, akit csak eltartani lehet. Ezzel szemben elemi érdekük, hogy előmozdítsák a romák munkaerőpiaci integrációját. Nem véletlenül fejlesztették tovább az eredetileg a piaci munkahelyekhez vezető átmenet eszközéül szánt közmunkaprogramot, amelyet amúgy a szocialisták indítottak el. Más kérdés, hogy a közmunka remekül illeszkedik a hűbéri rendszerbe, hiszen ha nem a polgármesterre szavazol, akkor elveszíted a munkalehetőséget. De nem gondolom, hogy csak ezért invesztáltak volna bele ennyit.
MN: A friss kutatások szerint él és virul a szegregált oktatás Magyarországon.
HP: Az Orbán-kormánynak az oktatásban két fő bűne van: az egyik a kompetenciaalapú oktatás visszaszorítása. A másik a szegregált oktatás, ami elharapódzott. Jelenleg vannak a hh-s (hátrányos helyzetű), valamint a hhh-s (halmozottan hátrányos helyzetű) diákok. Őket nem a származásuk, hanem a társadalmi helyzetük alapján kategorizálják. A halmozottan hátrányos helyzetűek azok, akik mélyszegénységben élnek. De a Fidesz ezzel is csalt. Ahhoz, hogy valaki hhh-s legyen, korábban alacsony jövedelem és a szülők alacsony iskolai végzettsége kellett. Én azért hagytam ott a kerekasztalt, mert a hhh láthatóságát szándékosan megnehezítették. Azt mondták, hogy kell még ehhez egy plusz kritérium, például a rossz lakhatási körülmények, vagy a szegregátumban élés. A három kritérium sok esetben nem érvényesült egyszerre, ezért a korábbi hhh-sok átkerültek a hh-ba. A jogszabályok határozzák meg, hogy egy iskolában hány hhh-s diák tanulhat, viszont így nagyon sok valóban mélyszegénységben élő – korábban hhh-s – gyermeket nem lát a rendszer, és feltorlódhatnak egyes intézményekben, vagyis a szegregált oktatás megvalósul. Az új hhh szegregációs hatását 2013-ban az Emberi Erőforrások Minisztériuma hivatalosan is elismerte nekünk, mégis bevezették ezt az új szabályozást. Akkor vált világossá, hogy az AK-ban mi csak díszletnek vagyunk jelen. Ezért ki is léptem.
MN: A hhh minősítés átalakításával magyarázható a szegregált oktatás terjedése?
HP: Részben igen, továbbá azzal, hogy a társadalomban nagy az ellenállás az integrált oktatással szemben. Az utóbbit ott lehet hatékonyan megcsinálni, ahol ezt a városvezetés nagyon támogatja. Ami csak pár helyen sikerült, például a már említett Hódmezővásárhelyen.
MN: 2013-ban azt is említette, nem ideális, hogy a mélyszegénységben élő, főleg cigány gyerekek továbbtanulását segítő tanodaprogram uniós finanszírozású, mert nem lesz konstans támogatás ezekre a műhelyekre. Az állam később átvállalta ezt a feladatot.
HP: Ez nagy eredmény volt, és ezt Balog Zoltán nagyon nyomta. Igaz, korábban is megvalósulhatott volna: 2003 után megbízott azzal a Medgyessy-kormány oktatási minisztériuma, hogy dolgozzam át a szegények oktatását célzó Arany János Programot. Ezt még a Fidesz indította, de gyorsan kiderült, hogy valójában a vidéki középosztálynak szól. Az átdolgozott programtervbe bekerült a tanodák állami finanszírozása is, amit Magyar Bálint oktatási miniszter elfogadott, de a felelős államtitkár, Szüdi János megfúrta. Arra hivatkozott, hogy a már állami támogatású művészeti iskoláknál elszabadult a pokol, mert boldog-boldogtalan ilyen intézményeket indít, és ezek nem átláthatók. Csak eszik a pénzt, miközben nem is működnek normálisan. Hiába érveltem neki, hogy ettől függetlenül meg lehetne csinálni jól a tanodákat állami támogatásból az Arany János Program finanszírozási modellje alapján, ami erősebb szakmai és pénzügyi kontrollt tenne lehetővé. Később Balognál kezdtük el ezt nyomni, éveken át. Talán gyorsabban eredményt érhettünk volna el, ha én nem firkálom már 2010 óta a kormányplakátokat – ezt nem tudom. Végül aztán csak sikerült. Most pedig az a helyzet, hogy van vagy kétszáz tanoda, amelyek egy része valószínűleg nem működik rendesen, de nem is ellenőrzi őket senki. Vannak viszont nagyon jó tanodák is.
MN: Az hogyan érinti a hazai felzárkóztatási politikát, hogy az EU fejlesztési forrásokat tart vissza Magyarországtól?
HP: Két-három éve nem jönnek pénzek. És egy csomó pénzt előre elköltöttek, mert az uniós projektek utófinanszírozásúak. Ez pedig különösen megnehezíti az integrációt segítő programok helyzetét. Kellemetlenül érinti az egész szférát, nemcsak a nagyokat, hanem a kicsiket is.
MN: Sokat változott a hangulat az országban, a Fidesznek kihívója van. Talán most vagyunk legközelebb a kormányváltáshoz.
HP: Én ezt kétlem. Amíg választási autokrácia, vagyis látszatdemokrácia van, addig nem lehet elmozdítani a hatalmat. Akkor van esélye bármiféle változásnak, ha ellenállás bontakozik ki a kormány elnyomó intézkedésivel és törvényeivel szemben. Ha nem szervez Magyar Péter vagy valaki más egy ellenállási mozgalmat az olyan jogtalan intézkedések ellen, mint hogy nem engednek be egy európai parlamenti képviselőt a gyermekvédelmi intézményekbe, akkor nincs esély a kormányváltásra. De támogatom, hogy legyen Magyar-kormány. Annak is örülök, hogy az „óbaloldal” eltűnőben van, mert a kormány csak használta őket, ez látszott a plakátokon is. Gyurcsány Ferenc a legideálisabb ellenfél volt. Azért az is fontos lenne, hogy a Tisza Párt nyilvánítsa ki: most ugyan egyedül kíván győzni, de győzelme esetén az egyik legfontosabb feladata lenne az új hatalomnak a mostani két pártra szabott választási rendszer helyett a hazai, hagyományosan sokpárti viszonyokat tükröző választási szisztéma bevezetése. Ha megáll a Tisza Párt növekedése, az viszont azért lesz, mert a rendszer olyan eszközöket vetett be, ami egy demokráciában nem lenne lehetséges.
MN: Egy új kormányban vállalna szerepet?
HP: Politikusi ambícióim nincsenek. Viszont politikai ambícióim vannak: tenni kívánok azért, hogy szűnjön meg ez a rendszer, és épüljön fel egy demokratikus jogállam. A szűkebb szakmám területén pedig fontosnak tartom, hogy ne legyen szegregált oktatás, hogy legyenek jó tanodák, és minél több mélyszegénységben élő család gyermeke szerezzen stabil, tisztességes megélhetést biztosító szakképzettséget. Nem gondolom, hogy pártpolitikusként kellene nekem ebben részt vennem. Inkább szakemberként, vagy éppen civil aktivistaként.
Tovább firkálja
A jogi és pedagógus végzettségű Heindl Péter 1960-ban született Pécsett. Egyetemista korában csatlakozott a Dialógus békemozgalomhoz és más ellenzéki csoportokhoz. 1988-ban a helyi Fidesz és az országos SZDSZ alapítója volt.
A mélyszegénységben élőket több mint három évtizede segíti. Eldugott baranyai falvakban tanított, részt vett a pécsi Gandhi Gimnázium, majd a mánfai Collegium Martineum létrehozásában: mindkét intézmény célja, hogy megteremtse a feltételeket a roma gyerekek sikeres középiskolai előmeneteléhez. Tagja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének.
Dolgozott alapítványi jogsegélyszolgálatnál, és tanodát is indított Gilvánfán. Részt vett az állami támogatásból működő Felzárkózó Települések (FeTe) programban, ahonnan azért távozott, mert politikai véleménye miatt veszélybe került a vele együttműködő civil szervezetek támogatása. Ezt követően indította el jogsegélyszolgálatát immáron egyedül, az Európai Unió támogatásával.
2010 óta írja át az állam társadalmi célú hirdetésnek álcázott propagandaplakátjait, ami miatt több eljárás is indult ellene. A közelmúltban elmarasztaló ítélet született ellene harmadfokon is: rongálás miatt megrovásban részesült. Az ítélethirdetés után autóba vágta magát, hogy egy előre kiszemelt plakátot kidekoráljon.
Innen? Hová?
Az elmúlt közel másfél évtizedben az Orbán-rendszer természetéről, működéséről, hatalmi mechanizmusairól és intézkedéseinek, szakpolitikáinak hatásáról számtalan fontos újságcikk, tanulmány, könyv született. Még ha ezek sokszor más és más magyarázatokat és értékeléseket kínálnak is, azt nem állíthatjuk, hogy ne ismernénk a rezsimet, és ne lenne elég felhalmozott közös tudás arról, hogy mi a mérlege egy-egy területen.
Arról azonban már kevesebb szó esik, hogy a 14 év kormányzati intézkedései és hatalmi politikája által megteremtett viszonyokkal szemben hogyan kéne festenie egy gazdagabb, igazságosabb és boldogabb országnak, amelyben mindenkinek jut hely és esély a méltó életre. Látszólagos konszenzus inkább abban van, hogy „nincs visszatérés a 2010 előtti világhoz” – de közelebbről nézve ennek az állításnak sincs valódi tartalma, értelme pedig még annyi sem. Míg az 1989/1990-es rendszerváltást hosszú éveken át tartó, több értelmiségi-politikai műhelyben folyó vita, tervezés, koncepciógyártás előzte meg, addig ma ilyen szellemi háttérmunka – future planning – elvétve zajlik. Pedig a feladat – Magyarország újraindítása a romokon, amit egy félautokratikus rendszer teremtett – hasonló lesz.
Az a szakállas vicc ugye megvan, amikor Iván Ivánovics bácsi hangosan szidalmazza az SZKP-t a hetvenes évek vlagyivosztoki lakótelepének utcáin, és amikor rászólnak, miszerint Iván bácsi, hagyd már abba, hiszen előbb-utóbb elvisznek, ő csak annyit kérdez: Innen? Hová?
A Narancs a következő hónapokban ennek a kérdésnek a megválaszolásához, az Orbán-rezsim utáni Magyarország képének, lehetséges képeinek a megrajzolásához próbál hozzájárulni. Nem a politikai hatalom megszerzésének és gyakorlásának a kézikönyvét szeretnénk összeállítani, hanem gondolatok, intuíciók, akár szakpolitikai koncepciók egyfajta gyűjteményét, amely működésbe hozhatja a gondolkodás és a cselekvés további spirálját. Hiszen éppen ez az előfeltétele a demokratikus politikai változásnak, és nem fordítva.
A sorozat megvalósításához lapunk az Ökotárs Alapítvány és a Mérték Médiaelemző Műhely támogatását élvezi. Az itt megjelenő vélemények nem tükrözik a támogatók álláspontját.
A szerk.
