Magyar Narancs: Kedden léptek életbe a menedékkérők fogva tartásáról szóló friss szabályok. Az új rendszer gyökeres változást jelent, vagy egyszerűen egy kicsit még szigorúbbá válik a magyar menekültügyi politika?
Nagy Boldizsár: Mindkét válasz mellett lehet érvelni. Durva jogsértés volt már az is, hogy a határkerítéstől számított 8 km-es sávon belül elfogott menedékkérőket vissza lehetett kísérni – gyakorlatilag – Szerbiába, még ha jogilag van is a kerítés mögött egy néhány méter széles magyar terület. Az új szabályozás csak kiterjeszti ezt a lehetőséget. Mégis fontos, hogy az ország területének nagyobb része eddig mentes volt attól a fenyegetettségtől, hogy onnan erőszakkal elhurcolhatnak embereket, és kirakhatják őket a kerítés túloldalára. Korábban legalább megvolt az a látszat, hogy a nyolc kilométeres sáv csak a szerb–magyar kerítés „meghosszabbítása”, a mai egy nyíltan – fügefalevéllel sem védetten – totalitárius megoldás.
MN: A másik lényeges változás szerint keddtől a különleges bánásmódot igénylő menedékkérőket is a határ menti tranzitzónákban tartják. A legnagyobb felháborodás a 14 és 18 év közötti, kísérő nélküli kiskorúak elzárásának ötletét övezte.
NB: Joggal. Bár egy háborús övezetből érkező 16 éves sokszor felnőttebb azoknál, akik körülöttünk járnak futballmeccsre, bizonyos értelemben mégis gyermek. Ily módon sérülékeny. Azért alkottak az emberi jogi egyezményeken túl külön egyezményt a kiskorúakra, mert a gyermek mindenekfelett álló érdeke sokszor az általánostól eltérő megoldásokat követel. Például a fogva tartás sokkal súlyosabban traumatizálhat egy gyermeket, mint egy felnőttet, a szabadságtól való megfosztás súlyosabb büntetés a nagyobb mozgásigényű fiatalok számára. De nem csak róluk kell beszélni. A sérülékeny menedékkérők közé tartoznak a poszttraumatikus stressz szindrómában szenvedők is, ez a tünetegyüttes köztudottan fokozódik fogva tartás hatására, nemritkán azért, mert maga a trauma is az Iszlám Állam fogságában érte ezeket az embereket. Azt pedig a strasbourgi bíróság is világosan kimondta, hogy a tranzitzónákban fogva tartás történik. Ha a 13 négyzetméteres konténerekbe 4-5 ágyat zsúfolnak, kisebb járótér marad bennük, mint egy börtöncellában. Nem véletlen, hogy az intézkedés bevezetésének előestéjén a strasbourgi bíróság megtiltotta nyolc fiatalkorú átszállítását Fótról a tranzitzónába.
MN: Arra látszik valami megoldás, hogy ne váljanak rövid úton túlzsúfolttá ezek a zónák?
NB: Nem, mert nincs is rá megoldás. A magyar jogalkotó stratégiája az, hogy kooperálni akar az embercsempészekkel. Abban bízik, hogy az embercsempészek elmondják majd a menekülőknek, meg se próbálják átlépni vagy megkerülni a kerítést, mert ott rosszabb lesz nekik, mint otthon volt. Arra számítanak, hogy az elrettentő hatás működni fog. De nem fog, mert beindult egy negatív spirál, nem lehet már mindenkit átterelni a horvátok meg a szlovének felé, ők is egyre erősebben akadályozzák az eljutást az EU belsőbb térségeibe. A menekültek jönni fognak. Ezt láttuk a kerítés felhúzásakor is. Néhány napig alacsony volt az érkezők száma, majd felugrott a nagy hullám előtti szintre. Közel tucatnyian lépik át a kerítést mindennap. Ha 500 fős kapacitást építenek, az 45 nap, de akár egy hónap alatt betelik.
MN: Eddig is számos jogász volt azon a véleményen, hogy Magyarország folyamatosan megsérti a menekültek jogállásáról szóló, 1951-es genfi egyezményt. Most még inkább megsértjük?
NB: Sokkal jobban sértjük, mint eddig. De a lényeg az, hogy az emberi jogi egyezményeket is megsértjük. Nagy híve vagyok a menedékkérők, menekültek és más irreguláris vándorok különválasztásának, de nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy annak is vannak emberi jogai, aki a menekültstátuszra nem jogosult, csak jön-megy a határon. Ezek az intézkedések az ő emberi jogait sértik. Talán ennél is rosszabb, hogy a jogállamot korrodálják. Azt a hitünket, hogy a szabály valamely nyilvánosan megvallott, elfogadott érték követésére buzdít. Önmagunkban tesszük a legnagyobb kárt azzal, hogy egy nyilvánvaló hazugságra építjük az egész menekültügyi rezsimet, arra nevezetesen, hogy tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet van. Nincsen. A törvényi feltételek közül egy sem teljesül, ennek ellenére a kormány gátlástalanul kihirdeti a krízishelyzetet, ami felhatalmazza erre a bánásmódra.
MN: Hogy érti, hogy nem teljesülnek a válsághelyzet feltételei?
NB: Kétfajta feltételt határozott meg a törvény. Az egyik, hogy az érkezők vagy a tranzitzónákban tartózkodók száma meghaladjon egy limitet, ez az eredeti kihirdetés óta sohasem teljesült. A másik feltétel az lenne, ha valamilyen erőszakos cselekmény, zavargás törne ki a menekülttáborban, de ez sem áll fenn, és nem is állt fenn soha. Egyetlen pillanatig sem volt jogszerű a tömeges bevándorlás okozta krízishelyzet fenntartása.
| ||
MN: Hogyan teheti ezt meg mégis a kormány?
NB: Eddig senki nem akadályozta meg benne. Azt gondolom, hogy el lehetne menni ezzel az Alkotmánybíróságra, hiszen jogszerűtlen a rendkívüli rezsim bevezetése, ha az azt indokló ténybeli feltételek nem teljesülnek.
MN: A jogszabályok betartatása nem csak belföldön problematikus. Hiába sértjük a genfi konvenciót és az emberi jogi egyezményeket, az első strasbourgi ítélet két hete született, másfél évvel a kerítés és az új jogszabályi környezet felállítása után.
NB: Magyarországot többször elmarasztalták már a fogva tartás miatt, egy korábbi strasbourgi ítélet nyomán változtattunk az őrizet szabályain, a kormány panaszkodik is erre. Másrészt az Európai Bizottság 2015-ben kötelezettségszegési eljárást indított ellenünk, ami még folyamatban van, és súlyos szankciókkal végződhet. De valóban, előfordulhat, hogy államok megszegnek egyezményeket, amit az Egyesült Államok most művel, az is idetartozik, nem beszélve más gyakorlatokról mondjuk Délkelet-Ázsiában. De a példák nem azt jelentik, hogy ezt szabad csinálni. Ez megint csak önbecsülés kérdése. Minden szerződés ígéret arra nézve, hogy a részes államok hogyan fognak viselkedni. Aki az ígéretét megszegi, az hazug szereplő. Én nem akarok hazug államot, azt szeretném, ha Magyarország szavatartó szereplője lenne a nemzetközi életnek.
MN: Az uniós eljárásokhoz ezek szerint még fűz némi reményt?
NB: Nem azt szeretném, ha jól megbüntetnék Magyarországot; magunknak ártunk, ha csak külső fegyelmező erők hatására vagyunk képesek ragaszkodni az értékeinkhez. Az lenne a jó, ha magunktól tennénk ezt. De egyébként azt gondolom, hogy nemcsak a függőben lévő kötelezettségszegési eljárások fognak végigfutni, hanem ezek az új szabályok új eljárásokat is generálnak majd. Mindegyik végén elmarasztalhatják Magyarországot, és emiatt bánatos leszek. Szégyellni fogom, hogy egy jogsértő állam az én országom.
MN: Azzal nem érvelhet a kormány, hogy a Törökországgal kötött alku óta az unió és az Európai Bizottság bátorítására Görögország is hozzánk hasonlóan jár el?
NB: Nem így látom, mert a hotspotokban nincs érdemi menekültügyi eljárás. Csak azt próbálják eldönteni, hogy Törökországba visszaküldhető-e a személy a biztonságos harmadik ország elve alapján. Ha úgy döntenek, hogy nem, akkor szabadon engedik. Az új magyar szabály értelmében ellenben a teljes eljárást fogva tartás közepette bonyolítanák le.
MN: Jogi értelemben ez a helyzet, de a beszámolókból az olvasható ki, hogy a kérelmezők egy része a hosszadalmas eljárások miatt hónapokig is a szigeteken reked.
NB: Abszolút nyugtalanító az a britektől a görögökig tartó általános tendencia, hogy egyre több embert tartanak fogva egyre több ideig, holott semmilyen bűncselekményt nem követtek el. Abban is egyetértünk, hogy ez a hajlam részben erősödik Európában. Bár a tendencia hullámzó. Volt olyan időszak, amikor Magyarországon korlátlan ideig lehetett menedékkérőket fogva tartani, aztán másfél évre, egy évre csökkent ez, a hatályos szabályozás szerint pedig maximum hat hónap lehet a menekültügyi őrizet időtartama. A kormány pontosan azért próbálja kivonni az általános szabályok alól a határ közelében lefolytatott eljárást, hogy ott korlátlan ideig fogva tarthassa a menedékkérőket. De ahogy megbeszéltük, a kapacitáshiány ezt lehetetlenné fogja tenni.
MN: Az általános romló tendenciában mekkora része volt Magyarország kezdeményező szerepének?
NB: Orbán Viktor jobboldali populizmusa csak visszhangozza az előtte lévő szerepmodelleket. Az Alternatíva Németországért bármelyik huszadrangú képviselője el tudná mondani ugyanezeket a beszédeket, Marine Le Pen hívei és a UKIP-esek évek óta hasonló szellemben nyilvánulnak meg. Orbán semmit nem talált ki, de mivel kormányzati pozícióból beszél, az ő szavai nagyobb visszhangot keltenek a tisztességes politikai körökben, mint a fringe partyk retorikája. A jobboldali populizmus erősödését pedig elsősorban nem a migráció hajtja. Hiába hivatkoznak gyakran a migráció toposzára, híveik az elszegényedés, a megfosztottság, a kirekesztettség tapasztalata miatt állnak be mögéjük, és ezek a bajok csak nagyon kis részben köthetők az irreguláris migránsokhoz.
MN: Visszatérve a fogva tartásra: megfontolandó érvek is szólnak amellett, hogy szélesebb körben kellene alkalmazni. A dublini transzferek és az elutasított menedékkérők visszaküldésének jelentős része azért hiúsul meg, mert a migránsok eltűnnek a hatóságok elől.
NB: Azt elfogadom, hogy akiről nem tudjuk, kicsoda, azt egy, kettő, három vagy öt napig fogva lehessen tartani. Ezt az egyezmény kommentátorai sem vitatják, az ENSZ menekültügyi főbiztossága is beletörődött, a vonatkozó uniós irányelv is megengedi. A lényeg, hogy az intézkedés arányos legyen, és szükséges az elérendő célhoz, ami nem lehet más, mint hogy az illetőt primer módon azonosítsuk. A fogva tartás tehát szükséges lehet öt, tíz, ad absurdum harminc napig. Utána a fogva tartás alternatíváin kell gondolkodni, ilyen lehet egy nagyobb területre korlátozás, óvadék igénylése, jelentkezési kötelezettség előírása vagy akár a nyomkövető felszerelése.
MN: Az Európai Bizottság immár több mint egy éve tett javaslatot a dublini rendelet reformjára. Ettől is azt várják, hogy visszanyesi a menedékkérők úgynevezett másodlagos, azaz uniós tagállamok közötti migrációját.
NB: Dublin eredeti filozófiáját elvetem, mert igazságtalan elvek szerint határozza meg, hogy melyik legyen a menedékkérelem elbírálásáért felelős tagállam: a terhek túlnyomó részét a külső határ mentén fekvő országokra tolja. A javaslat korrekciós mechanizmusa viszont fantasztikusan izgalmas kísérlet arra, hogy igazságosabban ossza el a menedéknyújtás kollektív terhét. A rendszerben részt vevő államok absztrakt módon megállapodnának, hogy milyen mértékben kell részt vállalniuk a „közös jószág” előteremtéséből, az európai védelemnyújtásból. A GDP és a lakosságszám határozná ezt meg, mindkettő 50 százalékos súllyal. Akárhány érkező van, Magyarországra annak körülbelül 1,2 százaléka jutna, 100 ezer embernél 1200, egymilliónál 12 ezer. Ha a kérelmezők száma meghaladja az adott államra eső hányad 150 százalékát, akkor lépne működésbe a teherkorrekciós mechanizmus. A számítási módot biztos lehet vitatni, lehetne más mutatókat találni, de a javasolt elvet nagyon szeretem. Persze, meg fogják fúrni.
MN: Nem lát rá esélyt, hogy átmenjen?
NB: Ebben a formájában nem. De ha az EU nem hajlandó közösen védelmet nyújtani a menekülteknek, akkor felszámoljuk az uniót, vagy legalábbis elpusztítjuk legnagyobb vívmányát, az akadálymentes utazást biztosító schengeni övezetet.
MN: A 2015 szeptemberében bevezetett magyar szabályozás első nagy nemzetközi buktája volt a két héttel ezelőtti strasbourgi ítélet. A két bangladesi menedékkérőnek megítélt kártérítés mennyire következett a bíróság eddigi gyakorlatából?
NB: Illeszkedik hozzá. Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) nem szokott meghajolni a politikai nyomás alatt. Még bűnözők, terroristák visszaküldését is következetesen elutasítja olyan államokba, ahol kínzás, embertelen, megalázó bánásmód várna rájuk, pedig ezt az Európa Tanács több tagállama szorgalmazza, s nem is a legkisebbek. A bíróság azt elfogadta, hogy menedékkérők néhány napos fogva tartása összeegyeztethető lehet az Emberi Jogok Európai Egyezményével (EJEE). Az viszont elfogadhatatlan, ha az eljárás lefolytatása miatt akarjuk elzárni ezeket az embereket, pusztán a hatóság kényelme és az elriasztó hatás miatt. Nagyon meglepne, ha a kormányzati fellebbezés után az EJEB Nagykamarája érdemben felülbírálná az ítéletet, amelyet egyhangúlag fogadott el a héttagú bírói tanács.
MN: Az Alapjogokért Központ után kormányzati politikusok is komolyan felvetették, hogy amennyiben nem sikerül megváltoztatni az ítéletet, kiléphetünk az EJEE és így a bíróság joghatósága alól. Lehetséges ez?
NB: Nem. Az Európai Unió tagja nem lehet olyan állam, amely nem részese az EJEE-nek és a genfi menekültügyi egyezménynek. Ez az EU vívmányainak része, csak azzal a feltétellel válhat egy állam az EU tagjává, hogy egy sor, nem az uniós jogba tartozó egyezményhez csatlakozik. Az EJEE egyébiránt azt tartalmazza, amit a magyar Alaptörvény is. Aki az EJEE-ből történő kilépésre buzdít, az arra buzdít, hogy tegyük félre az Alaptörvényt, hogy ne legyünk többé demokrácia.
MN: A kormány azt mondja, az egyezmény rendben van, csak a bíróság értelmezi rosszul, túllépve a hatáskörén.
NB: A demokráciának az a lényege, hogy ha van egy jogerős döntés, az kötelez. Az érintett nem mondhatja, hogy csak a nekem kedvező ítéleteket veszem figyelembe, mert az többé nem demokrácia és nem joguralom. A diktatúra és a demokrácia között az a különbség, hogy demokráciában a végrehajtó hatalom nem vonja kétségbe a bíróság ítéleteit, és nem is népesíti be párthíveivel a bíróságokat. Olyan nincs, hogy kilépünk az EJEE-ből, mert akkor be kell vallani, hogy nálunk nem érvényesülnek az emberi jogok, be kell vallani, hogy ez egy diktatúra. Minden diktatúrában volt jog és volt bíróság. Az a tény, hogy van szabály, és a szabály kimond valamit, semmit nem árul el az adott társadalom demokratikus vagy diktatórikus jellegéről. A legsötétebb diktatúráknak is voltak szabályai, bírói, ügyvédei. Éppen az ellenükben jöttek létre a nemzetközi humanitárius szerződések és emberi jogi egyezmények.
MN: Tamás Gáspár Miklós írta nemrég a hvg.hu-n: „Meg vagyok győződve róla, hogy Magyarországon igenis van – mondjuk így – humanista közvélemény, de ennek a hatásos tájékoztatására, megszerveződésére, öntudatosodására csak akkor kerülhet sor, ha lesznek elkötelezettebb, harciasabb, mondhatni: bátrabb médiák, pártok, mozgalmak és közéleti személyiségek.”
NB: Aligha tudok értelmesen nyilatkozni arról, miként áll „a társadalom” a menekültek kérdéséhez; fragmentumokat látunk, érzékelünk. A 2015. nyár végi és őszi felbuzdulás a társadalom jobbik arcát mutatta; amikor a legtöbb ember itt volt, az empirikusan mérhető idegenellenesség is csökkent. Most a mérések azt igazolják, hogy a xenofóbia olyan szinten van Magyarországon, mint talán még soha. Mondhatjuk, hogy ezt a kormány csinálta az immár több mint két éve tartó gyűlöletkampányával? Azt gondolom, hogy igen. Jelentős tömegek egy fantazmagóriát látnak maguk előtt: a veszedelmes külföldit. Ennek vajmi kevés köze van a valósághoz, tökéletesen nélkülözi az empátiát, beleértve a saját elődeinkkel való együttérzést is. Abban bízom, hogy ha egy súlyosan xenofób egyénnek azt kellene mérlegelnie, hogy adjon-e inni egy mondjuk Ukrajnából érkező ukrán, magyar vagy rutén menekülőnek, akkor segítene, és nem azt mondaná, hogy „dögölj meg, migráns, menj haza”. A valóságban nem a propagandában sugalmazott magatartás, hanem a bennük rejlő emberség győzedelmeskedne.
| Névjegy Nagy Boldizsár (1953) az ELTE ÁJTK Nemzetközi Tanszékének adjunktusa, a CEU egyetemi docense. A magyar menekültjog és menekültügy a rendszerváltozástól az Európai Unióba lépésig című monográfiája 2012-ben jelent meg a Gondolat kiadónál. Az International Journal of Refugee Law szerkesztőbizottságának tagja, a Refugee Law Reader főszerkesztője. Több évtizede vesz részt külsős szakértőként menekültügyi és állampolgársági jogszabályok előkészítésében. |
| Migránsbiznisz 115-130 milliárd forintot kerestek a zömmel offshore hátterű közvetítőcégek a letelepedési kötvényprogramon, ebből körülbelül 42 milliárd forint közpénznek minősül – áll a Transparency International Magyarország és az Investment Migration Council márciusban bemutatott közös tanulmányában, amit a TI mellett Nagy Boldizsár jegyez. A 42 milliárd az előre kifizetett, 2 százalékos kamatból adódik, ez kötvényenként 29 ezer euró. A tanulmány lezárásáig családtagokkal együtt 16 ezer EU-n kívüli bevándorló élt a kötvényvásárlás lehetőségével. „A kamat színtiszta ajándék, a költségvetéstől elvont forrás” – mondja Nagy Boldizsár. A közvetítő vállalatok profitja e nélkül is biztosított lenne, hiszen a kérelmezőktől fejenként 45-60 ezer eurós szolgáltatási díjat is beszednek. Holott Nagy szerint az egyes ügyletek költsége nem lehet több 2-3 ezer eurónál, a lehetőséget reklámozni sem nagyon kell, maximum az infrastruktúra fenntartása és némi ügyvédi díj merülhet fel. „Ehhez fogható programot az unió egyetlen tagállama sem működtet, a rendszer minden észszerű megfontolásnak ellentmond. Miért nem a magyar kereskedelmi kirendeltségek és kereskedőházak árulják a kötvényeket? Miért van monopóliuma a cégeknek adott földrajzi területen? Miért a parlament senkinek nem felelős gazdasági bizottsága hozott semmilyen fórum előtt meg nem támadható döntést a cégek kiválasztásáról?” – sorolja a visszásságokat a nemzetközi jogász. Nagy Boldizsár úgy látja, a letelepedési kötvényprogram formálisan nem sért uniós jogot, hiszen a hosszabb távú bevándorlás szabályozása nemzeti hatáskör. A jog szellemét ugyanakkor mindenképp tagadja, hiszen a beutazási lehetőségért cserébe semmilyen gazdasági tevékenységet nem vár el a kötvényvásárlóktól, ráadásul egy törvénymódosítás a Magyarországon élés kötelezettsége alól is felmentette őket. A letelepedési engedély a schengeni övezet más országaiban elvben 180 naponként 90 napos tartózkodásra jogosít, de Nagy szerint ezt ellenőrizni lehetetlen, így a gyakorlatban a kötvénybiznisz haszonélvezőinek többsége valószínűleg huzamosabb ideig marad a nyugati tagállamokban. Ugyanakkor Nagy nyugtázza, hogy a programot – e kritika vagy más okok miatt, ki tudja – a kormány 2017. március 31-vel egy kormányrendelettel lezárta, elkerülve ezzel a parlamentben a program végéről várható vitát. |
