Müller: „A jelenlegi állapot kedvező, de nem tűnt el a vírus”

  • narancs.hu
  • 2020. május 13.

Belpol

Megtartotta napi rendes sajtótájékoztatóját a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs.

A tájékoztatón megjelent Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára közölte, a kormány elkötelezett a munkahelyteremtés mellett. Két programot hirdetett meg:

  • egy bértámogatásit, aminek lényege, hogy a vállalkozások részmunkaidőben foglalkoztatott alkalmazottainak béréből átvállal 75 ezer forintot az állam. Erre vonatkozóan eddig több mint 5400 vállalkozás nyújtott be kérvényt, ami több mint 72 ezer munkavállalót érint. A kérvények elsősorban a turizmus-vendéglátás, feldolgozóipar, illetve a szállítási területről érkeztek. Az államtitkár szerint a kormány hamarosan konkrét intézkedéseket jelent be a munkahely megteremtéssel kapcsolatban.
  • ismét hangsúlyozta azt, amit a miniszterelnök hirdetésben is tol: annyi munkahelyet teremtenek, amennyit a járvány elvesz. A három hónap álláskeresési járadék megszűnte után vagy az állami vagy a privát szférában mindenki fog munkát találni magának - ígérte az államtitkár.

Visszaszorulóban a járvány

Ezt követően Müller Cecília országos tisztifőorvos vette át a szót, aki ismertette az aktuális adatokat. A járvány kezdete óta több mint 3000 ember fertőződött meg, az elmúlt 24 órában 28-cal nőtt ez a szám, ami mérsékelt növekedés. Viszont emelkedett az elhunytak száma 340-re, a 60 százalékukat Budapesten és Pest megyében regisztrálták. Ezzel egy időben több mint 1100-an gyógyultak meg. Jelenleg közel 700 embert ápolnak kórházban, viszont a járvány Müller szerint kezd visszaszorulni.

A tisztifőrvos kijelentette: az óvodákban, bölcsődékben kiemelten kell figyelni a gyerekekre. Nagy a mozgásigényük, viszont csak biztonságos körülmények között játszhatnak. Ha valakinek beteg a gyermeke, akkor ne vigye oviba, bölcsibe. Meg kell nekik tanítani a kézmosást, ilyenkor ugyanis nagyon fogékonyak.

Ha nem tudnak kimenni a szabadba, mert mondjuk esik az eső, akkor gyakran kell szellőztetni. Ha kint játszanak, akkor javasoltak a polifoam játékok, amik könnyűek, nem okoznak sérülést, viszont legalább naponta mossuk meg ezeket. Textíliákra külön ügyelni kell, olyanokat kell használni, amiket magas hőfokon lehet mosni. Müller azt javasolta, hogy a szülők részesítsék előnyben a pamut textíliákat.

A krónikus megbetegedésben szenvedők csak szabad akaratból vegyenek részt a gyermekek gondozásában. FFP 2-3 típusú maszkokat felesleges hordaniuk, sőt, ha beteg valaki, akkor kifejezetten ártalmas. Hallott olyanról, hogy egy intézmény nem szívesen fogadta egészségügyi dolgozónak a gyermekét, de leszögezte, a félelemnek semmi alapja.

Kiss Róbert alezredes elmondta, 37 helyszínre, köztük 26 kórházba szállítottak védőfelszereléseket. Budapesten és Pest megyében továbbra is ellenőrzik a korlátozások betartását, az elmúlt 24 órában 55 feljelentést tettek. Az összes elrendelt házi karanténok száma 11 ezer fölé nőtt, közel 50 ezer esetben kellett a rendőrségnek intézkedni a korlátozások megszegésével kapcsolatban.

Az operatív törzs újságíró kérdésekre válaszolva elmondta:

  • Jellemzően légzőszervi, szív és érrendszeri, vese és immunrendszeri betegségben szenvedők hunynak el.
  • A négy egyetem által elvégezett PCR-vizsgálat a jelenlegi fertőzöttségi állapotot méri fel. A jelenlegi állapot igen kedvező, de a vírus nem tűnik el, az is lehet, hogy a jövőben szezonálisan fog jelentkezni.
  • A vidéki kórházak felszabadítása elkezdődött, az új beutalási rend azt a célt szolgálja, hogy ellátás elindulhasson.
  • A vírus nem tűnt el, maximálisan oda kell figyelnünk egymásra az élet újraindításánál, az arcunk eltakarását tartsuk be.
  • Aki külföldre utazik az konzultáljon a konzuli irodákkal, hogy biztosított-e az utazása. A hazaérkezők egészségügyi vizsgálaton esnek át.
  • A klinikusok több szempont alapján döntik el, hogy ki lehet vérplazma-donor.
  • Nem érdemes az internetről tesztet rendelni, és tilos értékesíteni ilyeneket.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.