Orbán akkorát mondott a magyar köztévéről, hogy abba a német köztévé belepirulhat

  • narancs.hu
  • 2021. május 6.

Belpol

"Biztosan merem állítani, hogy a magyar közszolgálati televízió kevésbé kormánypárti, mint a német."

Hosszú interjút közölt a postoj.sk szlovák internetes portál Orbán Viktorral, amelyet a miniszterelnok. hu teljes terjedelmében közzétett. Az interjú bővelkedik az erős Orbán-mondatokban, következzen néhány "gyöngyszem":

"Gyakran van az úgy a magyar történelemben, hogy a hősöket, de a mártírokat is a németek csinálják."

"Most azt kell tisztáznunk, mit akarunk elérni az európai politikában. A válaszunk erre az, hogy meg akarjuk változtatni Brüsszelt."

"Ma nem létezik liberális demokrácia, csak liberális nem-demokrácia."

"Én nem szeretném, hogy a magyar gyerekek húsz év múlva olyan Magyarországon éljenek, mint amilyen akkor lesz sok nyugat-európai ország."

"A szlovák közszolgálati tévét nem ismerem, de ismerem a német és a brit közszolgálati televíziót. Biztosan merem állítani, hogy a magyar közszolgálati televízió kevésbé kormánypárti, mint a német."

 "Amikor hatalomra kerültem, a médiaarány egy volt a kilenc ellenében a liberális nézet javára. Most ez fele-fele. A kritikusaim az állítják, hogy ezt én változtattam meg, csakhogy ezt nem én változtattam meg. Nyilvánosan megmondtam, hogy arra kérem a keresztény gondolkodású üzletembereket, hogy ne fogadják el a kilenc az egy ellenében fennálló helyzetet. Felszólítottam őket, hogy alapítsanak kereszténydemokrata, konzervatív médiaprojekteket. Ugyanis ez nem az állam feladata, hanem a magánbizniszé. Sok konzervatív média így jött létre."

"A közszolgálati médiát újságírók csinálják, én nem tudok, és nem is akarok utasítást adni. Azonban azt normális dolognak tartom, hogyha konzervatív kormány van, akkor a közszolgálati média is inkább ilyen beállítottságú. Nem adhatok nekik utasításokat."

"Vagyis összességében a magyar médiahelyzet véleményem szerint fair."

"Nézőpontunk szerint az unió egy primitív Oroszország-politikát folytat, csak igent vagy csak nemet képes mondani. Nekünk viszont árnyalt politikára van szükségünk, amelyik megérti azt, hogy Oroszország egy nagyon nagy erejű állam, amely szintén respektálja az erőt."

"Egy nagy közép-európai reneszánszot fogunk megélni a gazdaságban, demográfiában, biztonságpolitikában, kultúrában."

"Ha befejezem ezt a választási ciklust, elmondhatom majd magamról, hogy 16 évet voltam kormányon és 16 évet ellenzékben. Történjen bármi, már mindent megéltem."

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.