Orbán bejelentette az új bérletet, aztán a MÁV is

  • narancs.hu
  • 2023. február 18.

Belpol

A vonatokra és a Volánbusz helyközi járataira lesz érvényes, a BKK és a helyi közösségi közlekedési társaságok járműveire nem.

Május elsejétől két új bérletet vezetnek be a hazai tömegközlekedésben, a vármegyei és az országbérletet – ez konkrét ígéret volt a miniszterelnök évértékelő beszédében.

 

A Telex arról ír, a két új bérlet a MÁV és a Volánbusz helyközi járataira lesz érvényes, a vármegyeivel a megyéken belül, az országossal az egész országban lehet utazni.  Előbbi minden megyében ugyanannyiba kerül, 9450 forintba, az országbérlet ára: 18 900 forint. 

A miniszterelnök beszéde után a MÁV közleményt adott ki, részletezve, milyenek lesznek az új bérletek. 

A MÁV-START, a MÁV-HÉV, a Volánbusz mellett a GYSEV járataira is fel lehet majd szállni a vármegyei és országos bérlettel, de helyjegyköteles vonatokon első osztályon nem lehet igénybe venni, sem a helyi közösségi közlekedési társaságok járatain.

Így tehát a Pest vármegyei bérlet és az országbérlet sem lesz érvényes a BKK járatain.

Az új bérletfajtákat április utolsó hetétől elkezdik árulni az érintett társaságok jegypénztáraiban, automatáinál, a buszokon és a MÁV mobilappján, és mindkét fajtára 90 százalékos kedvezmény jár a tanulóknak. 

A Telex szerint az országbérlet épp olyan, mint a németeknél szintén most beharangozott 49 eurós országbérlet, amiért a németek 33 400 kilométeres vasúti pályára, valamint a buszokra, városi tömegközlekedésre szereznek utazási jogosultságot, míg mi 8000 kilométernyi vasúti pályára, valamint a helyközi buszokra, a városi tömegközlekedésre azonban nem. 

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.