Orbán ma délutánra összehívta a Védelmi Tanácsot

  • narancs.hu
  • 2024. április 14.

Belpol

Az Izraelt ért iráni légitámadások miatt.

"A közel-keleti konfliktus kiterjedése súlyos veszélyt jelent a világ és így Magyarország biztonságára is. Ezért ma délutánra összehívtam a Védelmi Tanácsot!" – írja a Facebookon Orbán Viktor miniszterelnök.

Mint arról beszámoltunk, Irán szombat éjjel drónokkal és rakétákkal is támadást indított Izrael ellen, válaszul a két hete a damaszkuszi konzulátusukat ért csapásra, amely miatt Teherán és Damaszkusz is Izraelt tette felelőssé. Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) összesítése szerint Irán összesen legalább 320 légi eszközt indított Izrael ellen, és szinte az összeset elfogták

Az Orbán Viktor által mára összehívott Védelmi Tanács 2022 nyarán jött létre, tagjai közt ott van Rogán Antal, Pintér Sándor, Szijjártó Péter és Szalay-Bobrovniczky Kristóf. A testület létrehozását akkor azzal indokolták, hogy "az elhúzódó ukrajnai háború és a nyomában járó európai gazdasági válság, valamint a fokozódó migrációs nyomás miatt a következő években különös figyelmet kell fordítani Magyarország biztonságának és szuverenitásának megvédésére. A kormányon belül működő Védelmi Tanácsnak ebben kiemelkedő szerepe lesz".

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.