Valóra válhat Orbán nagy terve: Összeolvasztaná a budapesti egyetemeket

  • narancs.hu
  • 2019. szeptember 2.

Belpol

Ehhez Palkovicsra is szüksége lesz.

Ismét előkerült Orbán Viktor régi nagy terve, amely szerint a budapesti egyetemeket összevonnák – írta a 24.hu egyetemi forrásokra hivatkozva. Az ötlet 2014-ben is előkerült, ugyanis a kormányfő azt akarta, hogy a magyar felsőoktatás teljesítménye látható legyen a nemzetközi piacon.

Orbán akkor úgy gondolta, ehhez egyetem-összevonásra lenne szükség, amihez a University of London a példa. Érdekesség, hogy amikor először megszületett a miniszterelnök fejében az ötlet, akkor Palkovics László volt a felsőoktatás felügyeletével megbízva, ahogyan szeptembertől ismét ő lesz, hiszen a terület az Emberi Erőforrások Minisztériumától átkerült az ő tárcájához, az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz.

A 24.hu szerint az ELTE vezetőit már értesítették az elképzelésről, akik viszont nem repesnek az ötlettől, hiszen az egybegyúrás következtében karok szűnhetnek meg, ráadásul feltehetőleg kevesebb oktatóra lenne szükség. A portál arról is ír, a „Budapest University” nevű ötlet annyira előrehaladott, hogy már meg is van a rektor: Borhy Lászlóról, az ELTE jelenlegi rektoráról pletykálják, hogy ő a kiszemelt.

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.