Orbán: Nem kell az EU-ból kilépni, szétesik magától

  • narancs.hu
  • 2025. február 14.

Belpol

Dicsőség Trumpnak és a Németországban előretörő szélsőjobbnak, hamarosan széteső EU – ezekről beszélt Orbán a Kossuth Rádióban. 

Szokásos péntek reggeli rádióinterjújában is Donald Trump amerikai elnököt dicsérte Orbán Viktor magyar miniszterelnök, akinek új elnökségével szerinte az Egyesült Államok egy új pályára helyezi a nyugati világ gondolkodásmódját.

Orbán ide sorolta az ukrajnai háborúval kapcsolatban a béke kérdését, amit szerinte eddig csak Magyarország és a Vatikán képviselt, de most már egy "elefánt" is. Szerinte már a migrációval kapcsolatban is megváltozott a gondolkodás, illetve a klíma- és zöld ügyekben, ahol szerinte eddig azt mondták, hogy a minden más szempontot megelőző zöld politika a jó, és "a genderrel, amikor azt mondták, hogy vége a bináris világnak, mert vannak mindenféle köztes, választható állapotok, de az amerikaiak azt mondják, hogy van a férfi és a nő", valamint a családdal és a kereszténységgel is. Orbán megint megismételte, hogy "trumpok voltunk Trump előtt is", Magyarországnak szerinte a gondolkodás megváltozása visszaigazolást jelent. 

Ukrajnával kapcsolatban megint kárhoztatta az európai szankciókat, majd kifejtette, hogy szerinte "ha jön az amerikai elnök, békét teremt, szerintem Oroszországot visszaintegrálják a világgazdaságba, az európai biztonsági rendszerbe, sőt még az európai energiarendszerbe is, az Magyarországnak egy óriási lökést ad. Nagy lehetőség, sokat nyerünk a békén" – fejtegette. 

Orbán azt is mondta, szerinte az ukrán békefolyamatnál az Európai Unió helye nem egyértelmű, mert "a tárgyalóasztalnál nem osztják a helyeket", ki kell harcolni azt, az EU viszont szerinte eddig háborút akart, ezért miért kapna helyet? Magyarország viszont mindenhol ott lesz, ahol magyar érdekről van szó – ígérte. 

Orbán ezután a migrációval kapcsolatban sorosozott, azt mondta, nem örül neki, de igaza lett, mert Soros György közzétett egy Soros-tervet, aminek a létezését a "baloldal" tagadja, bár ő a saját szemével látta, ebben az állt, hogy az EU-nak minden évben be kell engednie egymillió migránst, ez Orbán szerint így is történt, 9 év alatt 9 millió migráns jött Európába, tehát a Soros-terv működik, és ezzel ide nem való, nem békés szándékkal érkező, a mi pénzünkön megélni akaró emberek érkeztek.

Arról beszélt, hogy a németek ugyan sokáig azt mondták, hogy ez előnyös lesz, de helyette terrorizmus, erőszak, romló közbiztonság lett, Orbán pedig boldog, hogy ebből Magyarország kimaradt, mert szerinte a migráció "egy olyan európai betegség, ami Magyarországot nem fertőzte meg". Hozzátette, hogy "föllázadtunk a migrációs paktum ellen", és szerinte még mindig olcsóbb befizetni a napi egymillió eurós büntetést a menekültülgyi szabályozás miatt, mintha beengednék a migránsokat, és annak a következményeit kellene finanszírozni. Ráadásul szerinte ebben a kérdésben elválik az emberek és az elit álláspontja Európában, ami egy demokráciaproblémát is felvet, mert szerinte például a németek 70 százaléka szigorúbb bevándorláspolitikát szeretne. 

Szó volt Orbán találkozójáról Alice Weidellel, a német szélsőjobboldali AfD vezetőjével, Orbán szerint ugyanis korrigálni fog a német politikai rendszer, és azokat a szereplőket emeli fel, akik alapvető kérdésekben a nép oldalán állnak. Azt is mondta, hogy Weidel ő a jövő, és szerette volna tudni, hogy amit ő képvisel, az milyen következményekkel jár Magyarországra, emellett megismételte, hogy az AfD előretörése jó lenne Magyarország számára. 

Ezután arról beszélt, hogy az EU-nak hamarosan vége, mert ő már 2010-11-ben látta, hogy komoly bajok vannak vele, új pályára kellene állítani, de ha így megy tovább minden, akkor "nem kell ebből kilépni, szétesik ez magától is", ezért a kilépés erőltetése vagy felvetése egy értelmetlen javaslat, bár azért hozzátette, hogy szerinte még Magyarországnak "inkább belül kell lennie", az EU viszont így nem tud megmaradni. 

Két sürgős problémáról beszélt: egyrészt szerinte az energiaárakat csökkenteni kell, különben tönkremegy a gazdaság, az energiaárakat szerinte alapvetően a zöld átállás hajtotta fel; másrészt létre kell hozni az európai tőkepiacot, erről azt mondta, hogy a riválisok ráveszik az európai cégeket, hogy máshol fektessenek be és fejlesszenek, ezért jobb ajánlatot kell tenni, rá kell venni a cégeket, hogy Európában fejlesszenek.

Orbán ezt támogatná, de látja Európa kapálózását, ezért szerinte olyan gazdaságpolitikát kell kialakítani, ami nincs kiszolgáltatva az európai gazdaságnak, hanem máshol is lehetőségeket keres. Orbán szerint a világgazdaság sorsát már amúgy sem Európában alakítják, hanem Ázsiában és az arab világban, esetleg Amerikában, ha Trump sikeres lesz.

Végül erről tért át a magyar valóságra, azt mondta, támogatni kell a magyar kis és középvállalatokat például abban, hogy külföldi kapcsolatokat tudjanak kialakítani. A héten a nyugdíjasok megkapták a 13. havi nyugdíjat, de a vártnál rosszabb, januári inflációs adatok alapján felmerült, hogy akár korrigálni is lehetne a nyugdíjakat, azt is mondta, hogy a magyar kormány és a nyugdíjasok között erős szövetség van. Persze rémisztgetett azzal is, hogy "Brüsszel" eltörölné a 13. havi nyugdíjat és emelné a nyugdíjkorhatárt, illetve hogy az energiaszolgáltatók szabadon állapítsák meg az árakat, de a kormány természetesen nem hagyja magát. 

(Forrás: hvg.hu, 24.hu, Telex)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.