Orbán öreg barátai - Egy konzervatív agytröszt Budapesten

  • B. Simon Krisztián
  • 2016. december 15.

Belpol

Csaknem négy éve működik Magyarországon a Danube Institute (DI), az a konzervatív agytröszt, amely Orbán keleti politikáját és Putyin-barátságát ellensúlyozandó az atlantista külpolitikai vonalat képviseli. Kisebb csoda, hogy manapság létezhet ilyen egyáltalán.

Ám ha jobban szemügyre vesszük a működését, már érthetőnek tűnik minden: a DI itthon nem sok vizet zavar, kifelé pedig nemhogy nem fogalmaz meg kritikát az orbáni politikáról, hanem kiáll mellette. Erre jó példa a Danube Institute Orbán Viktor második ciklusa: túl az előítéleteken és a rajongáson című, angol nyelven kiadott kötete, amelynek tavalyi bemutatóján az Index beszámolója szerint John O’Sullivan, a DI elnöke minden erejével azon volt, hogy Orbán Viktor politikáját legitimálja. Így például elmesélt egy anekdotát (amely a könyv előszavában is szerepel): hírhedt tusványosi beszéde után megkérdezte Orbánt, hogy az illiberális demokráciáról elmélkedve vajon „nem arra gondolt-e egyszerűen, hogy a nem megválasztott testületek hatalma ne nyúljon túl a megválasztottakén?”. Mire Orbán állítólag azt válaszolta neki: „De igen.” O’Sullivan a nemzetközi sajtóban nyilatkozva is az Orbán-barát vonalat igyekszik erősíteni, illetve mentegetni.

John O’Sullivan

John O’Sullivan

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

A második Orbán-kormányt elemző konferencián O’Sullivan kevés dolgot tartott igazán problematikusnak. Elmondta, hogy a 27 százalékos áfa akár marxistának is tekinthető, valamint megemlítette az egyes tévécsatornákra szabott reklámadót, a Norvég Alap támogatásából részesülő alapítványok és civil szervezetek vegzálását, a rezsicsökkentést, valamint bank- és egyéb különadókat, de általában ezekre is volt kézenfekvő magyarázata. Eszerint a szocialista–liberális koalíció akkora adóssághegyeket hagyott hátra, hogy Orbánnak úgymond rá kellett jönnie, nem sarcolhatja a magyar választókat, hanem azokat kell megadóztatni, akiknek „elég mélyek a zsebeik”. Vagyis a bankokat, a magánnyugdíjpénztári tagokat és a külföldi tulajdonú közműcégeket. A könyv előszavában ráadásul a magyar médiatörvényt is Brüsszel nyakába varrja: mint megjegyzi, ő ugyan az Egyesült Államok első alkotmánykiegészítése értelmében vett szólásszabadság híve, azaz szerinte mindennemű médiaszabályozás veszélyes, de hát, sajnos, a kontinentális Európában hagyománya van a médiatörvényeknek, és szegény Orbán Viktornak is ehhez kell igazodnia. Továbbá az ellenzék azon vádja, hogy a 2014-es választásokra a Fidesz a saját érdekeinek megfelelően rajzolta át a választói körzetek határait (gerrymandering), O’Sullivan szerint „nem állja meg a helyét”. Vagy: a kormány alkalmanként enged a baloldal követeléseinek, így például nem vezette be az internetadót sem. Orbán nagy balszerencséje – mondja föl a Tibor Fischer Orbán-barát brit írótól már hallott lózungot –, hogy a Nyugat a magyar konzervatívokkal szemben előnyben részesíti az ország „posztkommunista”, baloldali politikusait, akik a régi rendszer haszonélvezőiként külföldön tanulhattak, utazhattak, gyümölcsöző nemzetközi kapcsolatrendszerre tehettek szert, és most a régi barátságokra támaszkodva sikerrel befolyásolhatják a nyugati politikusokat és véleményformálókat. Orbán bármit csinál, azt a Nyugat kritikusan fogja szemlélni – vonja le az ismerősen hangzó konklúziót.

EU-szkeptikus thatcheristák

„Mindketten thatcheristák és atlantisták vagyunk, hiszünk az erős NATO-ban, gazdasági tekintetben pedig klasszikus liberálisok vagyunk, úgy gondoljuk, a piaci folyamatok teremtik meg az egyéni szabadság alapjait” – jellemzi a Danube Institute vezetőségét Gerald Frost igazgató. Ő és O’Sullivan Margaret Thatchernek, az Egyesült Királyság vasladyként elhíresült szabadpiacpárti, az EU-t nem kifejezetten kedvelő miniszterelnökének (1979–1990) a ta­nácsadói, szövegírói voltak. Most immár négy éve vezetik Magyarországon a saját intézményüket.

Bár Frost és O’Sullivan ódzkodnak attól, hogy bármi rosszat mondjanak Magyarország kormányáról, sőt Orbán Viktor személyét kifejezetten nagyra tartják, rendezvényeiken másként gondolkodók is szerepelnek. Például Jeszenszky Géza volt külügyminiszter (1990–1994), aki nemrég Amerika-ellenessége miatt kritizálta a magyar kormányt; vagy olyan külföldi értelmiségiek, mint, mondjuk, a lapunknak is interjút adó Putyin-kritikus Peter Pomerantsev újságíró (lásd: „A zónán kívül bármi megtörténhet veled”, Magyar Narancs, 2016. október 20.). Az intézet 2014-es megnyitóján pedig az oroszokkal szemben meglehetősen kritikus Radosław Sikorski akkori lengyel külügyminiszter tartott beszédet.

Az intézetet az idén augusztusban elhunyt Granasztói György miniszterelnöki főtanácsadó és miniszterelnöki megbízott hozta létre a korábban a Szabad Európa Rádió alelnökeként dolgozó O’Sullivannel folytatott beszélgetését követően. A történész, aki az Antall-kormány idején brüsszeli és luxemburgi nagykövetként szolgált, egyike volt az orbáni holdudvar leg­ellentmondásosabb tagjainak: komoly, sok nyelven beszélő tudós, aki 1988-ban megalapította és két évtizeden át vezette az ELTE nagyra becsült magyar–francia posztgraduális műhelyét és doktori iskoláját (Atelier). Általunk megkérdezett ismerői mindannyian méltatták tudományszervezői tevékenységét, és úgy emlékeztek rá, mint akit egyetemi kérdésekben sosem vezetett világnézeti elfogultság. 2002 márciusában ugyanakkor kiállt és nyilvánosan arra buzdította a Fidesszel szimpatizáló magyarokat, hogy a választásokig ne vegyék le a kokárdájukat, és ezt követően is jóban, rosszban kitartott Orbán Viktor mellett.

Az intézet működését 2013 óta az eddig Granasztói által vezetett Batthyány Lajos Alapítvány (BLA) támogatja. Első évben 77 millió, tavaly 124, idén 115 millió forintot bocsátottak a Danube Institute rendelkezésére – tudtuk meg a Batthyány Lajos Alapítványtól. Ezenkívül irodabérlésre sem kell költenie a DI-nek, hiszen ingyen használhatja az alapítvány irodáját, ahol kisebb rendezvényeket is tart alkalmanként. Frost hozzáteszi, olykor az egyes konferenciák társszervezői is beleadnak a költségekbe. (A BLA érdeklődésünkre közölte, hogy az alapítványnak 2015-ben 280 milliós bevétele volt, ebből 251,5 milliót tett ki az állami támogatás.)

Nincsenek no-go zónák

Az intézet koncepcióját Granasztói, O’Sullivan és Frost együtt dolgozták ki. Frost szerint semmiféle tartalmi megkötés nem volt, Granasztói „nem mondta, hogy lennének intellektuális no-go zónák” – fogalmazott. Hozzátette: ha a kormány bármilyen módon beavatkozna a munkájukba, ha megmondaná, miről szabad, miről nem szabad beszélni, azt elfogadhatatlannak tartaná. „Ilyenre még nem volt példa, de ha sor kerülne rá, akkor felülnék az első hazafele tartó gépre.” Kérdésünket, hogy a kormánynak lehetne-e olyan közpolitikai lépése, amelyet már túlzásnak találnának, azzal hárította el, hogy nem akar olyasmikről spekulálni, amik nem történtek még meg.

A kiadványok és rendezvények témáit O’Sullivan és Frost találták ki. Bár az intézetben vezető funk­ciót tölt be Martonyi János egykori külügyminiszter is, róla Frost csak annyit mond, hogy jól megértik egymást. Fogadtak is a Brexit kimenetelében, és Martonyinak egy üveg pezsgővel kellett meglepnie az igazgatót. Az intézet honlapján tanácsadóként szerepel Spéder Zsolt neve is, aki az FHB Bankon túladni kényszerült Spéder Zoltán testvére – Frost viszont azt mondja, soha nem hallott még Spéderről, akinek a neve egy végül meg nem valósult projekt révén kerülhetett fel a honlapjukra.

A legfontosabb közös pont O’Sullivanék és Orbán között az EU-val szembeni ellenérzés. Az igazgató úgy fogalmaz, az intézet azért Budapesten jött létre, mert az angol és a magyar nép között megvan az a hasonlóság, hogy egyik sem szereti feláldozni a szuverenitását az EU oltárán, és ez az érzés az elmúlt években többször is közös platformra sodorta a két ország vezetőit. Például Orbán volt az egyetlen, aki kiállt David Cameron mellett, és Jean-Claude Juncker bizottsági elnöksége ellen szavazott. De persze nem csak az Orbán–Cameron-barátság ünneplése volt a cél, Frost szerint fontos nevelő célzata is van a tevékenységüknek. Szeretnék, ha a magyar fiataloknak lehetőségük lenne végre az angolszász konzervativizmussal is megismerkedni, mert Magyarországon intellektuálisan csak a liberalizmusnak és a marxizmusnak volt létjogosultsága.

Ezenkívül fontos hajtóerő lehetett a szervezet létrehozásában John O’Sullivan fixációja, amelyet az önmagáról elnevezett „O’Sullivan első törvényében” fogalmazott meg. A konzervatív National Review-ban ugyanis a 80-as években azt írta: azok a szervezetek, amelyek nem deklaráltan jobboldaliak, egy idő után szükségszerűen baloldalivá válnak. Erre hozza fel példaként az Amnesty Internationalt, amely apolitikus szervezetként kezdte, a politikai okokból fogva tartottak jogaiért lépett fel, ám amikor a halálbüntetés ellenében is elkezdett kampányolni, óhatatlanul átpolitizált és egyúttal baloldali szervezetté vált. Szerinte a nonprofit szervezetek (köztük alapítványok és think tankek) azért nem képesek függetlenek maradni, mert vezetőik többsége nem próbálta ki magát a versenyszférában. E trend megfordítására csak az lehet a megoldás, ha már – céljaikat tekintve – eleve jobboldali szervezeteket hoznak létre.

Nincsenek víziók, csak Orbán

Hogy Orbánt miért szeretik annyira, azt Frost az európai vezetés inkompetenciájával indokolja, amelynek nem volt B terve a dolgok rosszra fordulásakor: az unió újra meg újra az egyre mélyülő integrációt ajánlotta megoldási javaslatként, „nem véve észre, hogy az integráció maga a probléma”. Frost szerint a mai Európából hiányzik a kreativitás, nincsenek nagy víziók, nincsenek olyan emberek, mint amilyen egykor Tha­tcher volt, vagy az Egyesült Államok számára Ronald Reagan. Orbán szerinte egy karakteres, bátor vezető, aki tisztában van Európa gyengéivel, és sok más állam- és kormányfővel ellentétben hajlandó vállalni a nép érdekképviseletét. „Orbán felszólal a nemzeti érdekekért, és ezzel elkerülhetetlenül magára haragít embereket” – fogalmaz. Konkrétumokról viszont nem volt hajlandó beszélni. „Nem kommentálunk konkrét politikai lépéseket, de én személyesen azt gondolom, hogy sok tekintetben igaza van: egy országnak például joga van megvédeni a határait” – mondta.

Az Orbán menekültpolitikájára vonatkozó uniós kritika szerinte „tájékozatlan, nem fair, és sok esetben hamis információkon alapul”. Frost úgy véli, ez részben arra vezethető vissza, hogy kevés a jó külföldi újságíró az országban. Az a nemzetközi kritika, hogy Orbán putyinizálódna, szerinte egyáltalán nem megalapozott: „Magyarország NATO-tag, befizeti, amit elvárnak tőle, és az ukrán válság idején is támogatta a szankciókat Oroszország ellen” – mondja. Csak hát nehéz egy ilyen kis országnak bátran kiállni a Nyugat mellett, ha Amerika szándékai sem nyilvánvalók, sőt sokszor félrevezető gesztusokat tesz. Frostnak a magyar sajtóról sincs jó véleménye, nem érti például, miért van az, hogy az ellenzéki sajtó kiakad azon, ha az Orbán-kormány alkalmaz és kitüntet olyan politikusokat, akik a szocialista kormányok idején vezető szerepben voltak. Ehelyett el kellene fogadni, hogy egy demokrácia úgy működik, hogy a politikai ellenfelek szóba állnak egymással, és elismerik egymás érdemeit – ahogyan azt Orbán Viktor teszi.

A Batthyány Alapítvány a Narancsnak azt írta, továbbra is szeretné támogatni a Danube Insti­tute munkáját. Kérdés ugyanakkor, hogy a DI vezetősége meddig akar még Magyarországon maradni. Frost azt mondta, néhány hónapon belül távozik az intézettől, hiszen unokája születik, és szeretne közelebb költözni a családhoz. „Mindketten idősek vagyunk, én 73 múltam, John egy évvel idősebb” – mondja, jelezve, hogy hamarosan O’Sullivan is továbbállhat. Hogy onnantól lesz-e valaki, aki az itteni autonómiá­jáért cserébe hasonló vehemen­ciával tudja védeni Orbánt, azt nehéz megmondani.

Figyelmébe ajánljuk

„Egy egyházpolitikai harc kellős közepébe kerültem” – állítja a pünkösdi egyház ügyében meggyanúsított volt intézményvezető

A nemrég lezárult nyomozás 18 milliárd forintos kárértéket állapított meg a Magyar Pünkösdi Egyház intézményrendszerét érintő költségvetési csalás ügyében. Az egyik érintett, jelenleg bűnügyi felügyelet álló volt intézményvezető szerint viszont az ügy csak az egyházon belüli harcok eredménye, és a nyomozás is tendenciózus volt.