Orbán: Rogán pozícióját csak megerősítette, hogy amerikai tiltólistára került

  • narancs.hu
  • 2025. január 17.

Belpol

Fantasztikus évről, Soros-hálózatról, verőlegényekről beszélt rádióinterjújában a miniszterelnök, az oroszok elleni szankciók feloldását sürgette és Ukrajnát alázta.

Hazatért indiai vakációjáról a magyar miniszterelnök, és rögtön egy jókora összeesküvés-elmélettel indította reggeli „interjúját” a Kossuth rádióban. „Ha nem csalnak 2020-ban, akkor Donald Trump maradt volna az elnök, és akkor nincs ukrán-orosz háború” – idézte a trumpista elméletet, ami négy éve a Capitolium ostromához vezetett. Orbán másik fontos kijelentése az, hogy Rogán Antal kiváló miniszter, és az amerikaiak csak megerősítették a pozícióját a magyar kormányban a szankciós listával.

„Én ebből csak annyit tudok kiolvasni, hogy jól végzi a dolgát” – kommentálta. Rogán „az első számú őre” a magyar szuverenitásnak, „ezért ha egy nagyhatalom őt bünteti, azt azt jelenti, hogy jól végzi a munkáját”.

David Pressman távozó amerikai nagykövet – akit „verőlegénynek” nevezett – munkája pedig „már az elejétől kezdve halálra volt ítélve”, ezért nem is találkozott vele.

Orbán Viktor megismételte régi szólamait, amik a magukat Brüsszelbe bevackoló demokratákról, Soros Györgyről és liberálisokról szóltak. „Ilyenkor a világot elönti a migrációs káosz, ilyenkor a gender őrület elszabadul, Pride lesz, szivárványos lobogó meg transgender, meg nemváltó műtétek” – hadovált a miniszterelnök. –

„Sorosék csapatai visszaszorultak Brüsszelbe.”

Magyarország és a Patrióták frakció pedig nyíltan vállalja azt a harcot, hogy „a Soros-birodalmat kiszorítsuk Európából”. Ehhez pedig az országból is ki kell szorítani „a magyar szuverenitást veszélyeztető külföldi hálózatokat”. Noha itt Orbán nem nevezte meg Magyar Pétert és a Tisza Pártot, nehezen képzelhető, hogy nem politikai ellenfelére gondolt, amikor azt mondta: Soros György brüsszeli bürokratákat vásárolt meg minden országban.

Orbán a magyar uniós elnökségről azt mondta: elérték, hogy ma mindenki a békéről beszél. „Itt az idő, hogy a szankciókat kidobjuk az ablakon és egy szankciómentes kapcsolatot alakítsunk ki az oroszokkal.” Ukrajnát pedig olyan országnak nevezte, amely „nem tud megállni a saját lábán, nyugati pénzek nélkül ez az ország ma nincs”.

Fontos eredménynek tartja Bulgária és Románia schengeni csatlakozását és Albánia uniós csatlakozási tárgyalásának elkezdését.

Végül a „fantasztikus” 2025-ös évről is beszélt Orbán Viktor. A legfontosabb cél, hogy mindenki fenn tudja tartani a családját a keresetéből. Orbán szerint a béek nőni fognak: „2025 a középosztály megerősödésének éve lesz, olyan emberekről beszélek, akiknek van saját ingatlanja, van saját autója, van saját jövedelme, keresetük pedig elég, hogy el tudjuk tartani magukat.” Orbán ismét azt szajkózta, hogy 2025 fantasztikus év lesz a családoknak: „Érzékelhető előrelépést várok a társadalom minden rétegében.”

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.