Orbán Viktor: Mindannyian támadás alatt állunk. Vírustámadást indítottak ellenünk

  • narancs.hu
  • 2023. május 4.

Belpol

A miniszterelnök szerint "Magyarország valójában egy inkubátor, ahol a jövő konzervatív politikáját kísérletezik ki".

Orbán Viktor a szabad világ védelmezőiként köszöntötte csütörtökön Budapesten a Konzervatív Politikai Akció Konferencián (CPAC) megjelent konzervatívokat. Néhányukat külön kiemelte – írja tudósításában az rtl.hu.

A magyar miniszterelnök szerint Grúzia elnökétől meg lehet tanulni, hogyan kell élni Oroszország árnyékában úgy, hogy közben az ember megtartsa a hazáját. Orbán Viktornak vagy kihagy az emlékezete, nem túl jól informált, vagy csak ferdít a valóságon, hisz' valójában Oroszország már jókora darabokat hasított ki Grúziából, és hozott létre tőle függő kváziállamokat.

Orbán Andrej Babis korábbi cseh kormányfőt emlegetve arról beszélt, hogy regnálása idején dübörgött a cseh-magyar barátság. Együtt küzdöttek az Unióban, és Orbán nagyobb harcosnak tartja Babist, mint saját magát. Orbán szerint az Európai Tanács vezetői migránsokkal árasztották volna el Európát, ha Babis nem harcol vele.

 
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

"Ha van egy jó szokásod, akkor ragaszkodj hozzá" – mondta Orbán, aki szerint jó szokásukká vált, hogy Budapestre sereglik a konzervatív világ. Feltette a kérdést: "Mit keres Magyarország a CPAC-ben?" Szerinte egy oka lehet, ami miatt az ország bekerült az elit klubba, méghozzá az, hogy

Magyarország valójában egy inkubátor, ahol a jövő konzervatív politikáját kísérletezik ki.

Hozzátette, itt nem csak beszéltek a liberálisok legyőzéséről, hanem meg is csinálták azt. Mindez 2010-ben kezdődött.

Ahol nagy a szükség, közel a segítség 

– mondta erről Orbán. A miniszterelnök szerint már 2010 óta tart a magyar sikertörténet, ami egyebek között teljes foglalkoztatást, Európa legjobb közbiztonságát, 40 százalékkal kevesebb abortuszt és megfékezett migrációt jelent.

Orbán Viktor szerint a magyar politika 2015-ig nem volt híres, az, hogy felfigyeltek rájuk, Soros Györgynek köszönhetik.

A kormányfő erről azt mondta, ha Soros György nem támadja meg Magyarországot, nem hirdeti meg a programját az illegális migrációról, akkor soha nem kerültek volna a világsajtó címlapjára.

"De Gyuri bácsi meghirdette programját", ami miatt Orbán szerint fel kellett venni a kesztyűt, mert migránsokkal árasztották volna el Európát. A kormányfő hozzátette, hogy rájöttek, ideológiai harcot kell vívniuk a progresszív liberálisok ellen, akiket beszédében többször is az Európai Unió vezetésével azonosított.

"Mi nem támadunk, védekezünk" – mondta Orbán Viktor, aki szerint

nem csak Magyarországot támadták meg a "baloldaliak", hanem a "szabad világ minden nemzetét".

A kormányfő közölte, "Ma egy inkubátorprogram vezetőjeként jelentem önöknek, hogy

mindannyian támadás alatt állunk. Egy biológiai fegyverrel van dolgunk. Egy vírustámadást indítottak ellenünk. Ezt a vírust a progresszív liberális laboratóriumokban fejlesztették ki ellenünk. Ez egy nemzetfelemésztő vírus, ami a nemzetetek atomokra bontja és szétporlasztja.

Ha a nemzeteknek annyi, akkor elvész a szabad élet lehetősége. Haza nélküli emberek sohasem lehetne szabadok. "Isten nemzetekre osztotta a világot" – mondta Orbán Viktor, aki szerint a nemzetek elleni támadás sikeres volt, mert a Nyugat fejlődése lelassult, más civilizációk kezdték beérni és lehagyni ezt a régiót. Egyedül katonai erő tekintetében erősek, ami csak első látásra jó hír Orbán szerint, mert ha csak a hadsereg marad versenyképes, akkor az a katonai konfliktusok irányába tereli a nemzeteket.

 
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

"Ez történik ma" – mondta a magyar miniszterelnök, aki szerint amikor a baloldaliak a vírust rászabadították a világra, akkor a sok konzervatív azt mondta, hogy ez a nemzetellenes vírus csak egy laborszökevény. De nem ez történt. A kormányfő szerint ma már látjuk, hogy ezt a vírust kitenyésztették, szaporították és terjesztik a világon. A migráció, a gender és a woke csak variánsok, ugyanannak a vírusnak a variánsai.

Orbán szerint a progresszív külpolitika a demokráciaexport jegyében felforgatja a világot. Szabadsággal indult és liberális átneveléssel folytatódott, majd magára hagyott országokkal lett vége.

Biztos benne, ha Trump lenne az elnök, semmilyen háború nem sújtaná Európát és Ukrajnát. "Térjen vissza, elnök úr" – fogalmazta meg kérését Orbán Viktor.

Orbán szerint a progresszívek most újra felosztják a világot jókra és rosszakra, birodalmi politikát folytatnak. Meglátása szerint diplomáciai nyomást gyakorolnak a nemzetekre, hogy valljanak színt. Hozzátette, ha azt mondod, hogy a gender és az LMBTQ-mozgalmak a gyerekek szexualizálását jelentik, akkor elárulod a liberális értékeket.

A progresszívek célja jelenleg Orbán fejtegetése szerint, hogy az EU tagállamaitól elvegyék a saját külpolitika jogát.

Végezetül az elmúlt évek jobboldali sikereit sorolta fel a miniszterelnök, Olaszországgal és Izraellel példálózott, majd elárulta, szerinte mi a siker receptje. Eszerint úgy látja, hogy kétféleképpen lehet egy várost elfoglalni: vagy elfoglalják a falait, vagy a szentélyeit. Orbán szerint "mi kezdjük a szentélyekkel, aztán jöhetnek a falak". Nagy európai szentélyeket foglaltak el, de két nagy szentély, Washington és Brüsszel még mindig a liberálisok kezén van – zárta beszédét a kormányfő.

Arról, hogy mi ez a CPAC elnevezésű szélsőjobbos összejövetel, tavalyi cikkünkben írtunk bővebben:

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.