Nyomozást indítottak a Karmelitánál történt "rendőrök elleni támadás" miatt

  • narancs.hu
  • 2023. május 4.

Belpol

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt nyomoz.

"A 2023. május 3-án, este, a Karmelita kolostor előtti tüntetésen történt rendőrök elleni támadással kapcsolatban a nyomozó ügyészség nyomozást rendelt el és megkezdte a tényállás teljes körű felderítését. Az ügyben egy személy őrizetbe vételére került sor. Az ügyről az eljárás érdekeire figyelemmel további tájékoztatás jelenleg nem adható" – közölte csütörtökkön délelőtt a Központi Nyomozó Főügyészség. Mint írták, a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt nyomoz.

Lapunk is beszámolt róla: szerdán délután a pedagógusok ellehetetlenítését célzó, ún. státusztörvény ellen tüntettek diákok Budapesten. A demonstrálók este az elkordonozott Karmelita-kolostorhoz vonultak, ahol megbontották a kordont, mire a rendőrök könnygázzal fújták le őket. Öt embert állítottak elő; egyelőre nem tudni, miért, de elvitték Tompos Mártont, a Momentum országgyűlési képviselőjét is, akit éjjel 2-kor engedtek el. 

A rendőrség még csütörtökön éjjel adott ki közleményt a történtekkel kapcsolatban. Rendőrökre támadó, "egyre agresszívebbé váló" tömegről hadoválnak benne. Azt írták: "A jogellenes gyűlés szervezőjével szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányság gyülekezési joggal visszaélés miatt szabálysértési eljárást kezdeményezett, a rendőrökre támadók közül öt embert előállítottak, őket a Központi Nyomozó Főügyészségen hivatalos személy elleni erőszak miatt jelentették fel. A további támadók és más bűncselekmények elkövetőinek azonosítása a kamerafelvételek alapján folyamatban van. Nyolc embert feljelentettek, mert arcukat maszkkal eltakarva vettek részt a jogellenes gyűlésen, egyiküket elő is állították, mert megpróbált elmenekülni az őt igazoltatni akaró rendőrök elől, valamint egy nőt pirotechnikai termékkel kapcsolatos szabálysértés miatt állítottak elő. Délután egy belvárosban bejelentett gyűlés helyszínére érkező fiatalnál késeket és egy ollót találtak a rendőrök, ezért őt az egyesülési és a gyülekezési szabadság megsértése vétség elkövetése miatt előállították, büntetőeljárás indult ellene."

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.