Orbán Viktor: "A progresszív dominancia ellenszereit kikísérleteztük, a recept kész"

  • narancs.hu
  • 2022. május 19.

Belpol

Orbán Viktor a CPAC Hungary konzervatív összejövetelen beszélt arról, hogy Magyarország a konzervatív és keresztény értékek bástyája Európában.

Csütörtökön megkezdődött CPAC Hungary nevű, konzervatívnak nevezett összejövetel Budapesten. A rendezvény, ahogy a Telex írja, "az amerikai jobboldal éves szuperkonferenciájának magyar mini kiadása", és amelyet a 2016 óta közel ötmilliárd forint közpénzzel kitömött Alapjogokért Központ szervezett.

Az eseményen, amelynek például meghívott vendége Tucker Carlson, az amerikai Fox News rasszista megnyilvánulásairól és az elnökválasztás utáni dezinformációkról ismert műsorvezetője is, maga Orbán is felszólalt, miután Tóth Gabi elénekelte a Himhuszt, Vastag Csaba pedig az amerikai himnuszt.

Orbán a beszédét azzal kezdte, hogy „én is tudom, hogy most jobb beszédet érdemelnének, mint ami most következik”, majd kiemelte, hogy mindig jó, ha az ember barátok között beszélhet, majd arról is beszélt, hogy pár napja alakíthatta meg az ötödik kormányát.

Orbán azt mondta, ő a rendezvényhez azzal tud hozzájárulni, ha elmondja, hogyan győztek a kommunisták ellen, és most a választásokon, és "hogyan sikerült lelkes egyetemistának lebontani a diktatúrát, megtörni a liberálisok véleményuralmát”, és hogyan vált Magyarország a konzervatív és keresztény értékek bástyájává Európában. MÖsszegezve minderre az volt a válasza: „ha a legjobb vagy, akkor győzhetsz”.

Orbán arról is beszélt, hogy szerinte a progresszív baloldal mondja meg, mi a helyes és mi nem, övék a média meghatározó pozíciói, ők készítik a magas- és tömegkultúrát.

Ezután elővezette az Orbán-kormány siekrességi recepjét. Az országról és a választási győzelemről kijelentette:

"a progresszív dominancia elvét kikísérleteztük, a recept kész, most április 3-án megkaptuk a negyedik dózist, a beteg teljesen meggyógyult".

A recept elmondása szerint a következőkből állt:

  • Csak a saját szabályok alapján lehet játszani, és nem lehet elfogadni a mások által szabott utat.
  • A nemzeti konzervativizmus elvét kell követni, támogatni a családokat és az egyházakat.
  • A nemzeti érdek érvényesítése a külpolitikában szintén fontos, de nem mindig könnyű, főleg ha a szomszédban háború van.
  • “Legyen médiánk” - jelentett ki.  “A progresszív baloldal őrültségeit csak így lehet bemutatni.”
  • Tabudöntögetőnek kell lenni, amilyen Donald Trump is, és le kell leplezni az ellenfél szándékát. Példaként említette, hogy Magyarországon pedig már azelőtt leleplezik a baloldalt, mielőtt cselekednének, ugyanis ezt tették  az “LMBTQ-propagandával, ami nálunk még új dolog, de már most megsemmisítettük."
  • Munka alapú társadalmat kell létrehozni.
  • A hetedik pont Orbán szerint az, hogy "ne szorulj ki a szélére", például a szélsőjobbról induló tudománytagadás és az LMBTQ-csoportok biológia tagadása mind olyasmi, amivel valaki szavazatokat veszíthet.
  • Nyolcadik pontként az olvasást emelte ki: “a book a day, keeps the defeat away”.
  • Kilencedikként az Istenbe vetett hit fontosságát.
  • Tizedik pont szerinte a barátok keresése a politikában.
  • Tizenegyedikként a közösségépítés fontosságát hangsúlyozta,
  • tizenkettedikként az intézmények kiépítését, mert utóbbiak elengedhetetlenek a sikeres politikához, ugyanis a politikusok jönnek-mennek, de az intézmények generációkon keresztül velünk maradnak, mondta.

Mindezek után azt hangsúlyozta, hogy a világ hatalmas változásokon megy keresztül, “a pusztító ideológiák, a fasizmus és a kommunizmus nyugatról származnak." Kiemelte, hogy Magyarországnak emiatt az EU-val van dolga, az uniót pedig beszédében "arctalan, bürokrata emberekkel, progresszív liberálisokkal, a woke-álomtól megrészegült marxistákkal, Soros György kitartott embereivel" azonosította, és kijelentette, hogy "vissza kell vennünk az intézményeinket Brüsszelben". A beszédét azzal fejezte be, hogy azt kérte, kívánjanak ehhez nekünk sok sikert.

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.