Orbán Viktor látogatása miatt szívnak a zalaegerszegiek

  • narancs.hu
  • 2022. október 23.

Belpol

A Mindszentyneum környékén lakók egész hétvégén csak igazoltatás után mehetnek haza, vagy házaik hátsó bejáratán közlekedjenek – javasolja az önkormányzat.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, Orbán Viktor idén nem mond ünnepi beszédet Budapesten, ehelyett Zalaegerszegre látogat és ott szólal fel a Mindszenty József Látogatóközpont új épületének átadásán. 

Igaz, hogy az esemény csak 23-án, azaz ma lesz, de a lakókat már korábban arról tájékoztatták, hogy szombat reggel nyolc órától egészen vasárnap este hat óráig lezárják az intézmény környékét. Ez a Battyhányi Lajos utcának a Kölcsey utcától a Battyhányi utca – Október 6. tér kereszteződéséig tartó szakaszát érinti. A környéken lakók ez idő alatt nem parkolhatnak a lezárt területen, illetve gyalogosan is csak úgy mehetnek haza, ha igazoltatták őket, azonban az önkormányzat azt is javasolta nekik, hogy ha van, akkor használják ingatlanjaik hátsó bejáratait, mert azokon a részeken nincs lezárás. 

 
 
 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.