Mindkét jelentős karizmatánk országértékelésre vetemedett a minap.
Miután a Fidesz és az MSZP jelenleg fej fej mellett áll, a feladat adott volt az ilyentájt elvárt formagyakorlatokon. Orbán továbbra is össznemzeti bájcsevejeinek kongó belátásrendszerével traktálta a nagyérdeműt kihelyezett évértékelőjén, Gyurcsány pedig ismét az önmarcangoló dübörgés már-már megszokottnak tekinthető tónusát ütötte meg parlamenti helyzetjelentésében.
A Fidesz elnöke múlt vasárnap a SYMA rendezvénycsarnokban, szűkebb pátriájában, Redundanciában tartott többé-kevésbé összeszedett idegenvezetést. (E vadregényes vidéket hiába kerestük az ideológiai térképen - vélhetően lakhatatlan.) Kilencszázhatodszor is megtudhattuk például, hogy Orbán szerint Gyurcsány túl gazdag, és túl sok hülyeséget beszél. A "nagy jólét" rojtosra facsart elszólásán újfent közel negyedórát lihegett egy silány dramaturgiájú állampolgári apokrif ürügyén, és a frissdiplomások mihamarabbi dezertálását sürgető - szintén nem túl friss - kormányfői fél mondat tendenciózus értelmezésében is láthatóan nagy élvvel lubickolt. Prezentációjának gerincét persze továbbra is az immáron szubatomivá töpörödött hon ismeretelméleti megalapozása jelentette. Kényszeredetten elismerte ugyan, hogy "nőtt a gyermek" (értsd: az ország gazdasága), de rögvest elő is állt a szorzótábla relativizálásának legújabb, erősen agyrémgyanús fordulatával; csak azért nőnek a makroszámok, mert kisebb lett a mérce. (Legalábbis az e tárgyban előadott metaforabokornak ez az egyetlen grammatikailag szabályos fordítása.) Ezután a kishitűség lélekromboló hatásairól lamentált - értelemszerűen pókerarccal.
Mindez azonban csak afféle érzelmi előhangolás volt a jobboldali vezér három kimondatlan kulcskérdése elé. Miért voltam én jó miniszterelnök? (Mármint ő.) Miért rossz, ha nem én vagyok? Miért lenne jó, ha megint én lennék? Dőltek is a válaszok csőstül. Az első téma mottója: "Egyszer már sikerült rendbe tennünk a magyar gazdaságot", "Magyarország számíthat ránk!" Az önfényező rész kifejtésében semmi újat nem találhattunk (a Fidesz-érában csökkentek a tb-járulékok, nőtt a minimálbér, továbbá megindult az otthonteremtési program és a Széchenyi-terv), már ha nem kezeljük újításként, hogy Orbán ez alkalommal meglepően sok szót ejtett a határon belül élő magyarokról. (A párkányi hidat, az erdélyi magyar egyetemet és a magyarigazolványt azért megemlítette.) Ezután következett a létező leghálásabb ellenzéki feladat, szeretett nemzetünk kurrens hanyatlástörténetének bemutatása, illusztrálása. Megint csalódnunk kellett: milliószor hallott közelítéseket kaptunk csupán. A szociálliberális koalíció megbolygatta a családtámogatás és a lakáshitelek rendszerét, valósággal dagonyál a luxusprofit, magas a gáz ára meg a gyógyszeré, nem is szólva az autópályadíjakról, továbbá sok a munkanélküli, de kevés az orvos, a gazdák kisemmizettek, és még a nemzetközi hitelminősítő intézetek is sorolnak minket átfele - lefele. Ja, és mindeközben fogy a magyar. A konklúzió ezek után nem is lehetett más, mint hogy "adórendszerünk munka-, vállalkozás-, család- és magyarellenes", mert ma Magyarországon "a kormányzás üzlet".
"V" mint Vitray
E közhelyparádé porosságát Orbán ötletemberei a jelek szerint szcenikai eszközökkel kívánták ellensúlyozni. Néhány átlagpolgár ugyanis személyesen számolt be sanyarú sorsáról a helyszínen; a nemzet mindenesének kezében mikrofon, arcán őszinte érdeklődés és együttérzés. Orbán testtartása, reakciói, a kérdések ritmusa egy az egyben Vitray Tamás legjobb, évtizedekkel ezelőtti korszakát idézték, aki nem mellesleg a Kádár-rendszerben nevelkedettek szemében a hiteles közszereplő archetípusa. Ügyes.
Eddig tartott a Fidesz (remixeket is tartalmazó) Best-of lemezének B oldala, de persze mindenki az új húzónótákra volt a legkíváncsibb - hisz egy nagy visszatérési kísérlet elé időzített válogatásanyagon mindig kell lennie legalább egy vadiúj slágernek. Hát nem volt. Csak a már megismert ígéretek: 10 százalékos tb-csökkentés, 14. havi nyugdíj, ingyen gyógyszer ennek-annak, gyermek- és idősbarát büntető törvénykönyv, a luxusprofit letörése, a lakáshitel- és családtámogatási rendszer visszaállítása, valamint néhány kifejtetlen blődség (legyen mindenkinek saját otthona, szűnjön meg a munkanélküliség, "a magyar gazdaságnak emelni kell a béreket" - mégpedig radikálisan). "A cél, hogy a létezés győztesei legyünk", és a család és a szolidaritás fontos dolog ám típusú üzenetek kommentálásától pedig inkább eltekintenénk. Vizslás beégés ide vagy oda, a Budapesti Riportra osztott Demszky-ellenes hecckampányt nagyságrendekkel fontosabb elemnek kell tartanunk a Fidesz píárhadjáratában (ha a budapesti kormányszimpatizánsok elbizonytalanodnak, biztos oda az újrázás esélye), mint e messze túlértékelt jelentőségű médiaeseményt, amely programismertetőként értékelhetetlen volt, vágyakkal, álmokkal pedig ugyebár nehéz vitatkozni. Olyan pénzeket pedig továbbra sem lehet elkölteni, amelyek nincsenek. Gyurcsány Ferenc hétfői beszéde mégsem Orbán szólamainak ellentmondásait pécézte ki - s ez volt benne a legmeglepőbb. (Orbánéban pedig az, hogy semmi újat nem állított.)
A nemzet miniszterelnöke (az igazi, nem a dublőr) saját bevallása szerint elszámolni állt fel az ország házában; sorra vette, hogy mi történt az elmúlt négy évben. Alig párszor utalt ellenzékére, akkor sem explicite. (Ingatlanspekulációt felszámoló fészekrakó, visszaállított hetenkénti parlamenti ülések, javuló partnerség a nagyhatalmakkal, elmaradt nyugdíjak kifizetése - ezek voltak a fontosabb áthallások.) A 100 napos program szociális kiigazításait nyilván nem hagyhatta említetlenül, ha már egyszer azzal nyertek választásokat, és történetesen meg is csinálták. A fészekrakó programot, a legújabb földosztást és a babakötvény ötletét átütő sikersztoriként tálalni már valamivel neccesebb volt, hisz szinte nincsen olyan ember, aki e két utóbbival élt volna már, és az elsővel sem sokan. A családtámogatási rendszer rászorultság elvű átalakításáért viszont már jár a pont, csakúgy, mint az adó- és áfacsökkentésért, a panelprogramért és az autópálya-építésekért (még ha azok végül nem is az eredetileg megígért volumenben készültek el). A kiszámítható, törvényben rögzített adócsökkentési programért és az évekre előre meghatározott minimálbér-alakulásért is alappal veregette meg saját vállát, de ezzel még nem tudta feledtetni a 100 lépés programjának jobb esetben felesleges, rosszabb esetben átgondolatlan, sőt néha egyenesen kínos döntéseit, illetve azok hatásait (a kötelező borravaló ügyétől a nem túl tempósan fehéredő szürkegazdaságig). A mutatókkal megint jogosan példálózott; egyharmaddal többet ér ma az átlagjövedelem, mint 4 éve, negyedével többet ér a nyugdíj, és alacsony az infláció. Ez volt a dübörgős rész.
Bal: páholy
Aztán jött az önmarcangolás, nyilván részben Orbán előző napi kritikáira is reakcióként. (E szerep amúgy is láthatóan közel áll jelenlegi kormányfőnkhöz, sokszor tépelődik például élő adásban.) Gyurcsány szerint is magas az államháztartás hiánya, de úgy véli, a hiteleket megérte felvenni, mert azok "befektetések a jövőbe". A munkanélküliség is tényleg magas, de épülnek az autópályák, meg a szabályozás is jó irányba megy, továbbá szegényből is egy picivel kevesebb van. A Fidesz értékelhető problémameg-határozásait tehát végigtárgyalta (sőt, azért ne zárjuk ki, hogy ezek talán őt magát is foglalkoz-tatják), az ellenzék hangzatos, ámde képtelen tervein azonban már nem ment végig ilyen alaposan, és a korszellemmel dacolva Orbán személyiségét sem vesézte mélyebben ez alkalommal. De azért leszögezte: "Öncsalásból nem épülhet erős Magyarország." A felelőtlen ígéretekre utalva pedig úgy fogalmazott, hogy a társadalom terhére nem lehet radikális ígéreteket tenni - ehelyett felelősségversenyt ajánlott riválisainak (mind az egynek, a "pénzosztó istenkirálynak"). Meg is tette a maga kezdő tétjét; az átfogó államreform iránti elkötelezettségének jeléül bejelentette, hogy kormánya létrehozza a Magyar Vállalkozások Bankját, amely minden létező vállalkozássegítő intézményt önmagában egyesít majd, csak hogy könnyebb legyen az élet és olcsóbb az állam. Mindez újfent rávilágít a baloldal retorikájának fő ellentmondására: hogyan lehet egyszerre elodázhatatlan államreformról és lendületben lévő országról beszélni? Gyurcsánynak kész válasza volt erre is; a tehetség, a szorgalom viszi előre a gazdaságot. Ez annyira gyenge szöveg, hogy muszáj volt feldobni valamivel - ezt láthatóan ő és a stábja is érezte. A vitrayzást viszont már kilőtte más, ráadásul az Országházban az macerásabb is. Így maradt néhány sikeres fazon az élet különböző területeiről, aki a parlament vendégpáholyában csücsült, és onnan hallgatta végig a mintaértékű történet köré rettyintett miniszterelnöki laudációt és spontán filozófiát. A két néptribun beszéde e dramaturgiai párhuzam mellett annyiban is rímel egymásra, hogy mindketten bő egy óra intellektuális vajúdás után végül rátaláltak a lényegre, a tökéletes kulcsszóra, mely filozófiájuk esszenciáját kifejezni egyedül képes - a nagy rohadt semmire. Orbán a szolidaritás fogalmára, Gyurcsány a legyünk nyugati ország fordulatra.
Tulajdonképpen mind Orbán, mind Gyurcsány azt játssza, amiben a pártja a legerősebb. A Fidesz 1998-ban a radikális változások ígéretével győzött, ezért az ő szemszögükből nézve semmi gond nincsen a jelenlegi nagyotmondási rohammal - egyszer már bejött. Az MSZP viszont a hitelességével hódított 1994-ben (akkor még szakértelemnek hívták ezt), és 2002 után is minden másnál fontosabbnak tartották, hogy megtartsák a szavukat (akár a gazdasági stabilitás kockáztatása árán is). Ezek után nem meglepő Gyurcsány elszámoló kampánya és felelősségversenyes igénye. Ha ily módon egyszerűsítjük le a helyzetet, logikusan az következne, hogy radikális világmegváltónak mutatkozni - egyszer elsülő poén. Hisz aki e szerepben egyszer már bizalmat kapott, annál jogos a kérdés: hogyhogy még mindig vannak gondok? A bő évtizede építgetett felelősségteljes imázson alapuló politikánál pedig elvben semmi nem alkalmasabb az újraválasztásra, pláne, ha a vezéralak egy jóval frissebb, kevésbé elkoptatott közéleti figura. Csak hát a két törzsszavazótábor mérete közti különbség, ugye, meg a népléleknek az ő kifürkészhetetlensége.
