Hogy az Európai Unió valami marha izgalmas dolog lenne, még igaz barátai sem állítják. Pedig ha az európai polgárok még sokáig ilyen mély érdektelenséggel szemlélik Brüsszelt, és nem érzik magukénak az unió intézményeit, a legitimációs válság tovább mélyülhet. És a végén soha nem lesz belőlünk európai nép. Interjúalanyunk, az Európai Bizottság egykori bővítési szóvivője, volt EP-képviselő, a holland liberális párt, a D66 társelnöke elmondja, hogy lehetne kicsit feldobni a műsort.
Magyar Narancs: Miért unalmas az EU?
Lousewies van der Laan: Szerintem nem az, inkább csak rosszul van kommunikálva. Szóvivő koromban megtanultam, hogy a legegyszerűbb egyenesen válaszolni a kérdésekre. És ebben az európai politikusok nagyon rosszak. A saját nemzetük politikájának kontextusában magyaráznak el mindent, győzelemről és vereségről beszélnek a brüsszeli tárgyalások után - ahelyett, hogy azt mondanák el, hogy ilyen és ilyen kompromisszumokat kellett kötni, de ez összességében jó mindenkinek. Csak hát ezt nem lehet eladni.
MN: Aligha vádolhatjuk őket, végül is a saját országuk választóinak kell felelniük.
LvdL: Persze, de ha így folytatják, annak következményei lesznek. Például soha nem magyaráztuk el rendesen az embereknek, miről szól a bővítés - és ennek a következő tagjelöltek fogják megfizetni az árát. Soha nem magyaráztuk el rendesen, miről szól az euró - és ennek a következő nagy európai vállalkozás fogja megfizetni az árát. Ez a különbség a politikus és az államférfi közt: az utóbbinak van hosszú távú elképzelése, a politikust csak a következő választás érdekli. Persze, tessék megnyerni a következő választást, de ne az Európai Unió rovására.
MN: Számít egyáltalán az, hogy az unió nem népszerű vagy nem értik az emberek? Végül is ez csak egy nemzetközi szervezet, nem?
LvdL: Az egyik probléma szerintem az, hogy az emberek fejé-ben egy monolitikus EU-kép él: "Brüsszelben" gondolkodnak meg "az EU"-ban, nem pedig a különböző uniós intézményekben: az Európai Bizottságban (EB), az Európai Parlamentben (EP) és a Miniszterek Tanácsában. És mivel a tagállamok szuverenitásuk egy részét ruházzák erre a valamire - az EU-ra -, komoly problémák lesznek, ha az emberek nagy része egy áttekinthetetlen, bürokratikus szörnyeteget lát benne. Hosszú távon nem várhatjuk el nemzetektől, hogy részben alávessék magukat valaminek, amiben nem bíznak. Így nincs jövője az európai integrációnak.
MN: A bizalom a kulcsszó tehát, nem is annyira a népszerűség.
LvdL: Hát persze. Egy csomó amerikai van, aki nem szereti az amerikai elnököt, de kinek jutna eszébe, hogy az elnök illegitim? Senki sem kérdőjelezi meg, hogy van-e joga döntéseket hozni. Fontos, hogy az embereknek legyen valamennyi hitük a rendszerben, ami a politikai döntéseket eredményezi. Az egyetlen módja annak, hogy az ember bizalmat nyerjen, az őszinteség és a partnereid komolyanvétele. Erről Európában szó sincs: az emberek kifejezték például az aggodalmukat a bővítéssel vagy Törökországgal kapcsolatban, tudjuk, hogy a dolog népszerűtlen, de semmi sem történt, minden megy tovább a maga útján, megindultak a csatlakozási tárgyalások. Mindig így kezdődik: a tagállamok vezetői tesznek valami nyilatkozatot, üdvözlik az itt megtett haladást, egy újabb eredményt ott, öt év múlva az illető ország megkapja a tagjelölt státust, hat hónapra rá már tárgyalnak - az emberek nem érzik, hogy bármi beleszólásuk volna a folyamatba vagy ellenőrzésük felette. Viszont joggal állíthatják, hogy a tagjelölteket a hátsó ajtón át csempészték be az EU-ba, apró, lényegtelennek látszó döntések sorozatával.
MN: Ebben a kérdésben nem is osztottak nekik lapot. Akkor tehát nem jobb EU-kommunikáció kell, hanem demokratikusabb döntéshozatal?
LvdL: Igen. Miért ne tarthatnánk népszavazást a nagyobb kérdésekről európai szinten? Egyetért-e ön azzal, hogy Macedónia az EU tagja legyen, igen, nem? Ezzel bevonnánk az embereket a folyamatba.
MN: A múltkor azt mondta egy vitaesten, hogy az EU-nak sokkal több és hangosabb politikai konfliktusra van szüksége.
LvdL: Abszolút. Azt is megmondom, hogyan. Válassza az Európai Bizottság elnökét az európai nép. Adja az elnököt az az európai párt, amelyik a legnagyobb frakcióval rendelkezik a választások után az Európai Parlamentben. Így az EP-választások is érdekesebbek lennének, és valódi tétjük lenne, mert az emberek tudnák, hogy ha például a jobbközép Európai Néppárt jut a legtöbb képviselőhöz, akkor a frakcióvezető Hans-Gert Pöttering lesz az Európai Bizottság elnöke. Így az elnöknek, aki most csak a tagállamok által kiválasztott bürokrata, valódi politikai felhatalmazása lenne, és tudna politikai konfliktusokat vállalni a tagállamokkal, a Miniszterek Tanácsával. Ez életet lehelne az egész unalmas, bürokratikus cuccba.
MN: De nem volna akkor állandó konfliktus az EB és a tagállamok közt?
LvdL: És az miért baj? Lenne egy demokratikusan választott EB, ami bírja az Európai Parlament többségének a támogatását, tehát áttételesen az európai népét. A tagállamokat képviselő tanács pedig veszítene a legitimációjából, ami szerintem teljesen méltányos, hisz ez egy zárt ajtók mögött tanácskozó kormányközi szervezet.
MN: De hiába lenne az EB-nek nagyobb demokratikus felhatalmazása, a tényleges hatalom legnagyobb része a tagállamok kezében marad. Az EB javasolná ezt vagy azt, de mind megbukna a tanácsban, mindenki óbégatna, az embereknek pedig elmenne a maradék kedvük is az egésztől.
LvdL: De legalább sokkal érdekesebb lenne! És egyébként sem biztos, hogy a tanács mindent el tudna kaszálni, mert a nemzeti parlamentek nyomást tudnának gyakorolni a saját kormányuk minisztereire, akik Brüsszelbe mennek tárgyalni valamilyen javaslatról, hogy tegyék ezt vagy azt.
MN: Ön támogatja, hogy nagyobb beleszólást adjanak a nemzeti parlamenteknek az uniós döntéshozatalba. Ez nem egyfajta beismerése annak, hogy az Európai Unió nem tud meglenni az állami, nemzeti politikai intézmények nélkül? Hogy a legitimáció forrása a nemzeti intézményekben rejlik, nem az európaiakban?
LvdL: Részben igen. Amikor otthagytam az Európai Parlamentet, és visszamentem a holland parlamentbe, érdekes felfedezés volt, hogy mekkora legitimitással ruház fel engem automatikusan, hogy holland parlamenti képviselő vagyok. Amikor EP-képviselő voltam, folyton magyarázkodnom kellett: mit csinál az EU, én mit csinálok - defenzívában voltam. Otthoni parlamenti képviselőnek lenni: az világos, érthető, normális dolog. Ez automatikusan nagyobb legitimitással is ruház fel a gyakorlatban.
MN: Szóval hiába választjuk közvetlenül az európai parlamenti képviselőket, az EP így sem igazán legitim intézmény, legalábbis a nemzeti parlamentekhez képest?
LvdL: Az EP-vel vannak más problémák is, például a földrajzi távolság. Ráadásul a legtöbb ember szemében a képviselők csak egy halom külföldi, akik érthetetlen nyelveken hablatyolnak. Vagy a média: a holland tévében hetente egy óra szól az EU-ról - ennyi. A nemzeti politikáról rengeteg műsor szól. Amikor EP-képviselő voltam, jó, ha havonta egyszer szerepeltem a tévében. Most hetente akár kétszer is. Az EU legitimációs deficitje valószínűleg sosem fog megszűnni teljesen, de lehetne rajta segíteni, például ha a média többet és színvonalasabban tudósítana az unióról. Éppen ezért mondom, el kell érni azt, hogy az európai politika érdekessé, izgalmassá váljon. Ha az volna, akkor tudósítana róla a sajtó.
MN: Ön is meg én is ebből élünk, tegyük a szívünkre a kezünket: az európai politika normális ember számára aligha túl érdekes. Csak nézze meg a jogszabályokat, amiket az elmúlt egy évben elfogadtak Brüsszelben; majdnem mind belső piaci szabályozás. 'szintén: kit érdekel?
LvdL: Szerintem Brüsszel meg az EU nem azért unalmas, mert unalmasak a témák, hanem mert unalmasak az emberek. Nincsenek érdekes politikai személyiségek és nincs elég látványos konfliktus. Emlékezzen csak a Buttiglione-ügyre! (Az Európai Parlament válságot okozott, amikor nem volt hajlandó bizalmat szavazni José Manuel Barroso bizottságának, mert az egyik biztos homofób kijelentéseket tett meghallgatásán - a szerk.) Az érdekes volt és tele is volt vele a média. Mert emberekről szólt, emberek közti konfliktusról és hatalomról. Ez a legfurcsább. Brüsszelből árad a hatalom, és a hatalom szexi - de itt még valahogy ezt is sikerül unalmassá és bürokratikussá varázsolni. Nap mint nap olyan döntések születnek, amelyek 450 millió ember életét érintik, és valahogy mégis sikerül unalmassá tenni az egészet. Ezért mondom azt, hogy politizáljuk át. Mert akkor érdekesebb lesz. Ön belső piaci szabályozást említett az előbb. Nos, belső piaci szabályozásnak itt van kapásból a REACH (az EU új vegyipari szabályozása, amelynek célja a veszélyesebb vegyszerek kivonása a forgalomból - a szerk.). Miért nem mond-ta azt a tagállamoknak Margot Wallström, a volt környezetvédelmi uniós biztos, a javaslat előkészítője, hogy ha meggyengítitek ezt a javaslatot (a tanács a legkörnyezetbarátabb elemeket kivette a jogszabályból - a szerk.), akkor én lemondok, és velem az egész Európai Bizottság? Arra felfigyeltek volna az emberek! És az Európai Parlament azt mondta volna, hogy nem, nem, mi támogatjuk Wallströmöt, azt akarjuk, hogy maradjon - a tagállamok meg, akik elrontották az egészet, menjenek a francba. Ez izgi lett volna. Sztori! Csak éppen a mai európai politikusok ehhez nem elég elszántak, nem elég merészek. Ha én lennék a holland külügyminiszter, akkor azt mondanám a többi tagállam miniszterének: ha a tanács egy hónapon belül nem változtatja meg úgy a működési szabályzatát, hogy nyilvánosak legyenek az ülések (a tanács, hasonlóan az észak-koreai parlamenthez, zárt ajtók mögött ülésezik - a szerk.), akkor majd megváltoztatom én - kirakom a website-omra az összes tanácsi dokumentumot és a tárgyalások jegyzőkönyvét. Mi akadálya ennek?
MN: Az, hogy ön nem holland külügyminiszter.
LvdL: A megfelelő embereket kell hatalomra juttatni.
MN: De nem tudjuk őket hatalomra juttatni, mert nincs szavazatunk. A tanács tagjait senki sem választja. Az egyes tagállamok kormányai jelölik a diplomatákat és a minisztereket.
LvdL: De az Európai Parlament tagjait mi választjuk. Miért ne követeljük meg tőlük például, hogy fejezzék már be ezt az idétlen rohangálást Brüsszel és Strasbourg között, ami egy vagyonba kerül? Ülésezzenek csak Brüsszelben, mint egy normális parlament. Lehet, hogy a strasbourgi helyszínt törvény szabályozza, de ezt meg lehet oldani. Egyszerűen ne menjenek el, hanem maradjanak itt, Brüsszelben. Sztrájkoljanak! Az ügy majd az Európai Bíróság elé kerül nyilván, de mire az dönt, eltelik vagy két év, addigra meg már mindenki unni fogja az egész vitát. Ezért mondom azt, hogy nem kell feltétlenül megváltoztatnunk a politikai rendszert és az intézményeket. Csak egy kicsit noszogatnunk kellene a politikusokat, hogy kapják össze magukat, mert a jelenlegi kereteken belül is sok mindent el lehetne érni. Megjegyzem, az Európai Parlament rengeteget fejlődött az elmúlt 5-10 évben politikailag, és én meg vagyok róla győződve, hogy ez éppen annak tudható be, hogy demokratikusan választják a tagjait. Színt is visz ebbe a bürokratikus masszába.
