Orbánizmus és állami vagyon – Szivek Norbert-portré az új Narancsban

  • Rácz Tibor
  • 2017. július 13.

Belpol

Mintegy 15 milliárd forintos hitellel stafírozta ki a Szivek Norberthez, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) vezetőjéhez kötődő cégeket az állami tulajdonú Eximbank. Már maga a tény aggályos, hogy egy állami bank támogat ilyen üzleteket, viszont a Magyar Narancs e heti számában más összefonódásokat is feltárt az MNV-vezér céghálója és az Eximbank között: az V. kerületi, tehát Rogán Antal „birodalmához” tartozó Hercegprímás utca 12. alá bejegyzett vállalkozások csúcscége, a Lexan Holding Vagyonkezelő vezetője, Szivek intézője a Bázis Holding Zrt. nevű vagyonkezelőben együtt ül az igazgatóságban Lenk Géza Györggyel, aki egyben tulajdonosa is a Bázis Holdingnak. Ezért érdekes kérdést vet fel a Szivek Norberthez és a miniszterelnök vejéhez, Tiborcz Istvánhoz köthető ingatlanbefektető cégcsoportnak nyújtott Eximbank-hitel, Lenk Géza ugyanis az Eximbank igazgatósági tagja is.

false

A Sziveket körbefonó céghálóban egy olyan név is feltűnt, amely rámutathat a kapcsolatra, ami miatt egy másik állami kötődésű pénzintézet, a félig állami Gránit Bank is előszeretettel finanszírozza a Szivekhez kapcsolódó üzleteket: Vagács András, az állam fővagyonkezelőjének ingatlanjaival foglalkozó cég portfóliójában szintén feltűnik, korábban együtt vezette a jelenleg felszámolás alatt álló Zugló Irodacentrum Ingatlanforgalmazó Kft.-t azzal a Germán Istvánnal, aki 2012-től 2016 januárjáig a Gránit Bank vezető tisztségviselője volt. A két ingatlanos együtt dolgozott a budapesti Le Meridien Hotelt korábban tulajdonló Central European Estates nevű cégnél, ahol akkoriban Germán vezető pozíciót töltött be. A Gránit Bank akkor pumpált bele kétmilliárd forintot a Szivek-féle ingatlanügyletekbe, amikor Germán éppen vezető pozícióban volt a pénzintézetnél.

Az e heti Magyar Narancs cikkében arról is szó van, hogy Szivek kétezres évek elejei üzletei hogyan fonódnak össze az évtized egyik legnagyobb lehúzásával, amikor a bankok túlzott hitelezési kedvét kihasználva az Újpest fociklub korábbi tulajdonosi köre, a Taverna-csoport vezetése csalárd módon megvezette a CIB Bankot. Szivek egy régi ismeretsége is feltűnik még abból az időből, amikor az üzletember egykori cége, az azóta már felszámolás alatt álló Club Siófok Kft. CIB-hitelt vett fel, hogy megvegye a soproni Hotel Maronit. Kunszt Kázmér vette át a Club Siófokot Szivektől, közvetlenül a hitelfelvétel előtt. Az a Kunszt, aki nemrég a seregélyesi kastélyhotelt Sziveknek passzolta át, majd az állam jelenlegi fővagyonkezelőjétől a kastély Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak a birodalmába olvadt.

A teljes cikket a ma megjelent Magyar Narancsban olvashatják.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.