Összesen 125 millió forint osztalékot vett ki közös cégükből Sarka Kata és Rogán-Gaál Cecília

  • narancs.hu
  • 2023. augusztus 10.

Belpol

Jól zárták a tavalyi évet.

Jóval a május végi határidő után, augusztus első napjaiban tette közzé tavalyi éves beszámolóját a Sarka Kata és Rogán-Gaál Cecília tulajdonában lévő Nakama & Partners Kft. – írja az Mfor.hu.

A portál által szemlézett dokumentum alapján a főtevékenységként reklámügynöki tevékenységgel foglalkozó cég közel ugyanannyi árbevételt tudott elkönyvelni tavaly, mint egy évvel korábban: 332,9 millió forint után 333,7 millió forint folyt be a cég kasszájába.  A Nakama honlapján egyébként a Mikulásgyárat, a Rakonczai Piano Live eseményt, a Magyarország Szépe versenyt és a FemCafe Inspiráló Nők Estjét tünteti fel referenciaként. 

Úgy tűnik, sokkal jobban zárták 2022-t, mint az azt megelőző évet, mivel a lap szerint 17,2 millió forintos veszteség után kicsivel több mint 14 millió forintos tiszta haszonra tett szert a cég. A viszonylag alacsonynak nevezhető a megtermelt profit ellenére azonban busás osztalékot szavaztak meg maguknak a tulajdonosok: a taggyűlési jegyzőkönyv szerint – az eredménytartaléknak köszönhetően – 125 millió forintot utaltak ki a cégből.

A tulajdonosi arányok alapján ebből a 125 millió forintból 63,75 millió forint jut Rogán-Gaál Cecíliának, 61,25 millió forint pedig Sarka Katának.

A portál azt írja, a Nakama 2016-os alapítása óta már összesen 623,3 millió forintot vettek ki a reklámügynöki cégből Sarka Katáék. Ez azt jelenti, hogy hét év leforgása alatt Rogán-Gaál Cecília és Sarka Kata is egyaránt bő 300-300 millió forinthoz jutott a cégből.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.