Összeveszett a DK és a Momentum, elmarad a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése

  • narancs.hu
  • 2022. május 25.

Belpol

A DK szerint a Momentum nem akarta megszavazni Bősz Anettet főpolgármester-helyettesnek.

Határozatképtelenség miatt elmarad a Fővárosi Közgyűlés szerdára tervezett ülése. Karácsony Gergely főpolgármester a határozatképtelenség megállapítása után a sajtó munkatársainak azt mondta, hogy a Demokratikus Koalíció, illetve a Momentum vezetése közti konfliktusok miatt nem tudták megrendezni az ülést, írja a hvg.hu.

A főpolgármester azt mondta, nem tudja megmondani, mikor tartják a következő ülést.

Úgy tűnik, hogy a koalíciót alkotó pártok vezetői között van olyan konfliktus, ami miatt nem tudunk döntéseket hozni, nem szeretném ezt a konfliktust mélyíteni azzal, hogy ezt érdemben kommentálom

- mondta el Karácsony, aki reméli, hogy a konfliktusok gyorsan rendeződnek majd. Végül hozzátette: "valójában nem a Fővárosi Önkormányzat munkájával kapcsolatos konfliktus van, de sajnos mi isszuk meg a levét, amivel kapcsolatosan sejthetik az én véleményemet, nem fogom ezt elmondani, viszont az elkövetkező hónapok időközi választásai miatt olyan konfliktus van a Momentum és a DK között, hogy ma nem tudunk dolgozni."

Ahogy a lap megjegyzi, a szerdai ülésen a Fővárosi Közgyűlés döntött volna Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes utódjáról is, ugyanis a DK politikusa mandátumot szerzett az országgyűlési választásokon, így beült a parlamentbe. A DK a helyére Bősz Anettet jelölte. Karácsony azt mondta, hogy nem Bősz Anett személye körül alakult ki konfliktus a Momentum és a DK között.

Ennek ellentmond a DK közleménye, amiben a párt azt írja: azért maradt el a Fővárosi Közgyűlése, mert "a Momentum nem akarta megszavazni a DK-s Bősz Anettet főpolgármester-helyettesnek".

A DK azt írja, bár

2019. óta természetes, hogy az ellenzéki pártok az ellenzéki együttműködés keretében megszavazzák egymás jelöltjeit Budapesten, a Momentum hivatalosan arról tájékoztatta a DK-t, hogy a két párt közötti, időközi választásokkal kapcsolatos viták miatt nem fogja megszavazni Bősz Anett főpolgármester-helyettessé válását.

Ezért a DK felszólította a Momentumot, hogy szavazza meg Bősz Anettet főpolgármester-helyettesnek a következő Fővárosi Közgyűlésen.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.