Ötmilliárd forintból újítanák fel az Országházat, ami már most 7,6

  • narancs.hu
  • 2025. január 1.

Belpol

Két év alatt 5 plusz 2,6 milliárd forintot szán a kormány az Országház felújítására.

Megkezdődik az idén az Országház teljes belső felújítása. Az épület elektronikus, informatikai és fűtési, szellőztetési rendszereit és hálózatait kell egy kormányhatározat szerint korszerűsíteni. Amíg a munkálatok folynak, a ház a Kossuth téri Agrárminisztérium épületébe költözik. Ide kerül Mukácsy Mihály Honfoglalás című festménye is, amelyet hosszú távon is itt kívánnak majd elhelyezni. Úgy, hogy az épület ezen része szabadon látogatható legyen. A felújítás, korszerűsítés része a Szent Korona elhelyezése is, illetve hogy az épület látogathatósága is korszerűbb legyen. 

Mindezen munkákat a Steindl Imre Program keretében végzik majd el. A tervezett költség az idén és jövőre is 2,5-2,5 milliárd forint a Steindl Imre Programban, emellett 1,3-1,3 milliárd forint is jut évente az Országgyűlési Hivatalnak is. Így a teljes felújítás, cihelődés, ide-oda költözés és miegymás a tervek szerint 7,6 milliárd forint lesz. Már ha marad ennyi, ami meglepő lenne.

Az Országház felújítása 2022 novemberében került napirendre, akkor Lázár János tárcájának kellett döntenie, szükséges vagy nem szükséges az épület korszerűsítése. A döntés mára megszületett. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.