Óvónőképzésre szánták az uniós támogatást, Vajna Tímea barátnőjének is jutott belőle

  • narancs.hu
  • 2017. december 21.

Belpol

Uram-bátyám, barátom-barátnőm ország.

Vajna Tímea barátnőjének is jut az óvónőképzésre szánt uniós pénzből – jelentette ki szokásos korrupcióinfóján Hadházy Ákos, az LMP társelnöke, aki elmondta, hogy egy olyan uniós pályázatról volt szó, melyet a „társadalmi felzárkózási és integrációs köznevelési intézkedések támogatása” miatt írtak ki az Oktatási Hivatalnak (OH). Hadházy szerint, bár a pályázat eredeti célja a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatása lenne,

valójában csak arra jó, hogy Fidesz-közeli vállalkozókat gazdagítson.

Hadházy azt mondta, hogy az OH közbeszerzési eljárással bízta meg a rendezvényszervezéssel foglalkozó Budapest Party Service Kft.-t, illetve a vele párban dolgozó Sensation Event & Congress Kft.-t 88,6 millió forint értékben. Érdekesség, hogy e cégek korábban százmilliós összegben nyertek már megrendeléseket az Oktatási Hivataltól. A Sensationnek pedig Sárosi Mónika (Mona) a tulajdonosa, aki

Vajna Tímea barátnőjeként vált ismertté, augusztusig még közös céget is működtetett Andy Vajna nejével.

Sőt, a Magyar Nemzeti Filmalap idén Sárosi Kölcsönlakás című vígjátékának a forgatókönyvére adta a legmagasabb fejlesztési támogatást, összesen 10,5 millió forintot. Érdekesség, hogy a sztorit részletesen megíró 444.hu szerint Sárosinak nincs produceri végzettsége, pedig a szabályzat kimondja, hogy csak „megfelelő referenciával rendelkező producer” nyújthat be pályázatot, ehhez képest Sárosit az IMDb adatbázisa sem ismeri, pedig ott szinte az összes filmes szerepel. De Sárosi volt az is, aki négy éve személyesen szerződött Rogán Antal akkori V. kerületi polgármesterrel kommunikációs munkákra az Absolute Occasion Kft.-n keresztül.

false

 

Fotó: Instagram/timeavajna

A mostani projekt 550 óvoda gyermekeinek integrációját valósítaná meg, de Hadházy szerint csak hátráltatja az óvónőket. A programhoz kapcsolódóan sok millió forintért bérelnek ugyanis belvárosi ingatlant, kommunikációra és marketingre pedig 279 millió forintot fordítanak, rendezvényszervezésre 80 milliót, miközben az óvónők képzésére mindössze 79 milliót. Hadházy azt mondta, hogy az egyetlen támogatható elem, hogy kétmilliárd forint a részt vevő 1100 óvónő fizetéskiegészítését szolgálja.

(via Átlátszó, MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”