Szabó Tímea: Orbán megalázza a fogyatékkal élőket

  • narancs.hu
  • 2017. szeptember 10.

Belpol

Szinte mindent elvesz tőlük.

A Párbeszéd törvénymódosító javaslatot nyújtott be a parlamentnek, miután a kormány a felére csökkentette a fogyatékkal élő munkavállalókra vonatkozó foglalkoztatási támogatások órabérét. A párt azt szeretné, hogy ezek az ember megkapják a korábbi támogatást, illetve később a duplájára növeljék ezt az összeget.

"Felháborító, hogy a kormány újra a legkiszolgáltatottabb emberek pénzét veszi el és hozza kilátástalan helyzetbe őket. Az elmúlt hét évben a fogyatékossággal élő emberek a megalázáson kívül semmit sem kaptak Orbánéktól. Leépítették az ezeket az embereket segítő szociális védőhálót, lecsökkentették a számukra elkülönített támogatásokat és idén áprilistól a bérüket is megfelezték.

A jövő évi választásokon azért kell leváltani a jelenlegi rendszert, hogy végre igazságot tehessünk, és Mészáros Lőrinc helyett a közvagyonból végre azoknak juthasson, akiknek a legnagyobb szüksége van rá. A Párbeszéd ezért benyújtott egy javaslatot, hogy már most visszaállítsuk a korábbi támogatási összeget,  jövőre pedig ezt is megdupláznánk, ahogy a Mindenki számít! programban is áll" – írja a párt mai közleményében Szabó Tímea.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.