Orbán: „Nincs B-terv”

  • narancs.hu
  • 2020. április 27.

Belpol

A miniszterelnök mindent megtesz, hogy a Pesti úti idősotthonba történt tragédia ne uralja a politikát.

A Jakab Péter, a Jobbik elnöke kezdte a napirend utáni kérdések óráját. Emlékeztette Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy korábban azt állította: ezt a válságot az ellenzék nélkül is megoldja. Jakab szerint ilyet csak olyan mond, aki soha nem dolgozott a parlament falain kívül.

„A vállalkozások arra várnak, hogy mentőövet kapjanak. Tömegével mennek tönkre a melósok, jövedelem nélkül maradtak. A gazdasági tanácsadója is elismerte, annyian mentek tönkre, hogy nem tudnak velük mit kezdeni (az iparkamarai elnök, Parragh László állította ezt - a szerk.). Mihez kellett a felhatalmazási törvény? A rendkívüli hatalom?” – kérdezte.

Osztályharcos gondolkodás

Orbán Viktor válaszában kifejtette: olyan gazdasági rendszer működik Magyarországon, ahol a munkaadók és a munkavállalók megállapodnak egymással egy sor kérdésben, például a minimálbérről. Nem osztja az „osztályharcos gondolkodást, ami őket egymásnak fordítja”. Szerinte nem erre, hanem megegyezésre van szükség.

Úgy látja, vádaskodás helyett az ország érdekét kell nézni, amit az ellenzék egy percig sem tett eddig. „Annyit bizonyítottak be, hogy rájuk nem lehet számítani” – mondta.

Jakab szerint a korlátlan hatalomhoz korlátlan felelősség is járul: 1,5 hónap alatt 51 ezren lettek munkanélküliek, mikozben Tiborcz István kétmilliárdot, Mészáros Lőrinc pedig 20 milliárdot kapott beruházásokra. „Nem a családdal kell szolidárisnak lenni. Fizessenek rendkívüli adót azok, akik kormányzati háttérrel lettek gazdagok” – mondta.

Orbán szerint a Jobbik az egyetlen párt, amit kilóra megvettek. „Ha szeretnének közadakozni, akkor beszéljenek a gazdájukkal. Ha ezt nem találnák elégségesnek, akkor váltsanak pár szót a szövetségeseik vörösbáróival is” – mondta. Hozzátette, a Jobbik régóta a baloldal szekerét tolja. a párt már nem Jobbik, hanem „Ballik”. „Az ön vezetése alatt lett baloldali a párt. Ehhez gratulálok” – mondta.

Mesterházy a kormány pártján

Mesterházy Attila, az MSZP képviselője, a párt egykori elnöke és miniszterelnök-jelöltje kifejtette: azért szurkol, hogy a kormány lépései sikeresek legyenek, mert ha ez nem lesz így, akkor többen halnak meg, többen mennek tönkre. Hozzátette, a válság veszélyt és lehetőséget is jelent.

Orbán válaszában azt mondta, sajnálja, hogy Mesterházy az ellenzék szűk kisebbségéhez tartozik, elnézést kért tőle, hogy egy kalap alá vette a Jobbikkal. Egyetért abban, hogy a járvány számos korábban lezárt kérdést újranyitott. Jelezte, hogy a kormánypárt az ellenzékkel bármilyen kérdésben hajlandó egyeztetni.

Mesterházy szerint komplex kérdésként kell kezelni a szociális szféra helyzetét. Magyarországon létre kellene hozni a „jövő bizottságát”, amiben szerepe vállalnak a tudományos, politikai élet, az érdekképviseletek delegáltjai és 20-30 éves kockázatokat elemeznek.

Orbán válaszában kifejtette: várja a képviselő javaslatát, hogy létrehozzák ezt a „valamit”, ami a jövőt elemzi.

Visszautasítja a vádakat a DK

Arató Gergely, a DK képviselője visszautasítja, hogy a parlamentben vannak olyanok, akik a „járványnak szurkolnak”. Szerinte a kormány válságkezelési intézkedései nem hatásosak, sokmillió állampolgárt hagynak az út szélén.

A gazdaságmentőnek nevezett csomag szerinte nem menti meg a munkahelyeket, amióta bejelentették, azóta több ágazatot is elért az elbocsátási hullám. Főleg a kormány stratégiai partnereinél, amelyek az elmúlt 10 évben számos állami kedvezményt, támogatást kaptak.

Orbán szerint sportszerűtlen körelőnyt jelentene a számára, ha munkahelyteremtésről vitázna Aratóval. Hozzátette, a komány ugyanazokból a számokból dolgozik, mint az ellenzéki pártok, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján hozzák a döntéseket.

Arató szerint nincs szánalmasabb, mint 10 év után az előző kormányra mutogatni. Szerinte azokat nem érdekli ez, akik elvesztik az albérletüket, nem tudják miből etetni a gyereküket, mert nem kapnak direkt támogatást.

Orbán elmondta, hogy amennyi munkát a vírus tönkretesz, a kormány annyi munkahelyet hoz létre. Szerinte nem szánalmas a múlt felidézése, a Fidesz azt nem törölheti el.

Sokkal rosszabb lesz

Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője Varga Mihály pénzügyminisztert idézte, aki szerint sokkal rosszabb lesz az országnak, mint amire a kormány számít. Az LMP-s politikus szerint példátlan válságra, a társadalmi tragédiákra lehet számítani. A legtőbb cégvezető 2 hónapra tudja megtartani a dolgozóit. Úgy látta, a gazdaságvédelmi csomag gyenge, ezért alakult ki ez a helyzet. „Miért nem foglalkozik azokkal a kormány, akik már elvesztették a munkájukat?”

Orbán azt mondta válaszában, aki elveszti az állását, 3 hónapig kap támogatást, és miután az lejár, mindenki kap állást vagy a gazdaságtól vagy az államtól.

Keresztes bízik benne, hogy ez így lesz. Viszont, ha nem, akkor a kormány meghosszabbítja a járadékot? – kérdezte. Hozzátette, 1000 milliárd értékű Budapest-Belgrád vasútvonal miatt hoznak törvényt, miközben ezekre a pénzekre másutt lenne szükség.

Orbán szerint a nagy beruházásokat meg kell kezdeni, mert megalapozzák a versenyképességet. „Nincs B-forgatókönyv. Azt fogjuk megvalósítani, amit hoztunk. Akinek nincs munkája, annak munkalehetőséget biztosítunk” – mondta.

Monotónia tűrés

Kocsi-Cake Olivio, a Párbeszéd képviselője szerint a gazdaságélénkítő program nem segít. Felhívta a figyelmet, hogy a katások milyen bajban vannak és arra volt kíváncsi, ők milyen segítséget kapnak.

Orbán szerint a monotóniatűrés nagy előny a parlamentben, hiszen erre már válaszolt. Aki elveszti a munkáját, az 3 hónapon keresztül támogatásra jogosult, majd munkalehetőséget fog kapni.

Kocsis szerint a katások erre nem jogosultak, ha nincs bevételük, akkor hiába kapnak adókedvezményeket.

Orbán elmondta, azok a vállalkozók akik a járványhelyzet miatt bajba kerültek, az 50 milliárdos alaphoz fordulhatnak segítségért.

Viktor hozza a szabályokat

Steinmetz Ádám (Jobbik) megkérdezte a miniszterelnököt:  támogatja-e azt az ötletet, hogy a társasági adót az állami egészségügyi intézményeknek is fel lehessen ajánlani, és ne kerüljön minden pénz a sportszervezetekhez?

Orbán először kitértő választ adott. Azt mondta, taoügyben gondolja át még egyszer Steinmetz, szeretné-e ezt. „Ha ön azt szeretné, hogy a cégek adóit ne a kormány ossza szét az egészségügyi rendszerben, hanem a vállalkozók döntsék el, akkor javasolják ezt” – utalt arra, hogy szerinte nem lenne jó, ha ezt a döntést a cégekre bíznák.

Majd azt fejtegette, várja az erről szóló bizottsági vitát, ha van javaslat, megfontolja.

Normális munkáért normális bér?

Székely Sándor független képviselő szerint nő az álláskeresők száma, ezért megkérdezte a miniszterelnöktől, hogy mikor adnak az embereknek feltétel nélküli alapjövedelmet, és mikor nő a családi pótlék, minimálbér?

Orbán szerint ezt a kérdést 4-szerre beszélik meg. A Fidesz munkahelyeket akar teremteni, nem segélyeket osztani, hiába kérdeznek erre rá 10-szer is, ez nem fog változni.

Székely szerint a kormány azt érte el, hogy a tűzoltóknak hétvégente villanyt kell szerelni, a tanárok meg takarítanak. „Mikor jár majd normális munkáért normális bér?” – reagálta.

Orbán szerint 2010 előtt 12 százalék, a járvány előtt pedig 3,3 százalék volt a munkanélküliség. „Hadd próbáluk úgy orvosolni a válságot, ahogy eddig tettük” – mondta.

Lesznek politikai viták

Harangozó Tamás, az MSZP képviselője szerint jó lenne a kormánnyal együttműködni, ha nem élne vissza a hatalmával és igazat mondana. Rámutatott, hogy a Pesti úti tragédiát politikai eszközként használa fel a főpolgármester ellen, pedig ezen logika mentén a tatabányai és mezőszilasi kórházban történt tragédia miatt neki kellene vállalnia a felelősséget.

A magánraktárakban van a felszerelés egy része, az orvosok viszont Aliexpresszen rendelnek maguknak maszkot. A kormány 750 milliárdos kínai hitelt vesz fel, 700 milliárd forintnyi kötvényt bocsájt ki. „Miért vesznek el az önkormányzatoktól pénzt?” – kérdezte.

Orbán azt fejtegette, mindent megtesz, hogy a Pesti úti szabályok ne uralják el a politikát. A hatóságok most azon dolgoznak, hogy kiderüljön, ki a bűnüs. A politikai vitáknak a járvány után van helye, lesz miről beszélni. Szerinte minden eszköz rendelkezésre áll, minden más állítás hamis.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.

Kovács Gergő: „Igyekszünk, hogy a jelöltállítással kevésbé kavarjunk be, de ettől mi még elindulunk”

A Kutyapárt társelnöke egy éve vezeti a főváros egyik elit budai kerületét, közben rendszeresen részt vesz a Fővárosi Közgyűlés néha szürreális keretek közt zajló munkájában. Erről, no meg a Kutyapárt önálló indulásáról, a fővárosi költségvetés nehéz megszületéséről, és persze a Pride tapasztalatairól is beszélgettünk.