Péntektől kötelezően két budapesti kórházba kell szállítani a koronavírus-fertőzötteket

  • narancs.hu
  • 2020. május 11.

Belpol

Módosították azt is, hogy milyen beavatkozások előtt kell tesztet végrehajtani.

Lassan szokásává vált az operatív törzsnek és a kormánynak, hogy a hétvége előtti utolsó pillanatban adják ki a legfontosabb döntéseket és rendeleteket. Kásler Miklós legújabb, május 8-án kiadott rendelete - amely a kiadás napján, pénteken azonnal is érvénybe lépett jelentős módosításokat tartalmaz az eddigi egészségügyi eljárásrendekre vonatkozóan - részletezi a 444.hu.

Szükséges is volt, tehát újragondolták, hogy mely egészségügyi ellátások és beavatkozások jelentenek magas kockázatot a covid-19 szempontjából. A rendeletben felsorolják ezeket, a listából kikerült a légútbiztosítás (intubálás) előtti koronavírusteszt (PCR-t) elvégzésének kötelezettsége, ez egyébként is teljesen életszerűtlen volt. Így is bent maradt például ma lélegeztetés minden formája - amely már scak azért is kérdéses, mert ezek a beavatkozások - például egy újszülöttnél - azonnali, életmentő eljárások lehetnek, amelyeket az orvos nem tud előre betervezni.

A második pénteki rendelkezést Kásler Miklós és Müller Cecílis jegyzi, és több teljesen új információt tartalmaz az eddigi eljárásrendhez képest.

Eszerint a beutalási rend megváltozik május 8-tól (tehát a rendelet kiküldásánek napjától):

"A koronavírus (2019-nCOV) fertőzés jellege és tünetei alapján a továbbiakban – kapacitásai mértékéig – a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet (továbbiakban DPC – a szerk.), valamint az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet látja el a középsúlyos és kritikus állapotú, szállítható betegeket. A gyanús és igazolt, fent említett rizikócsoportba tartozó új, illetve szállítható állapotú kezelt betegeket – telefonon történt előzetes egyeztetést követően – a szabad kapacitások mértékéig a Dél-pesti Centrumkórház- Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetbe, vagy az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetbe kell szállítani."

Tehát az ország bármely területén diagnosztizált, szállítható állapotban lévő beteget a megjelölt két budapesti intézménybe kötelező szállítani.

Nem lenne értelmetlen szándék, a betegek néhány kijelölt intézménybe való koncentrálása, de a kritikus állapotú betegek mozgatása szakmailag nem helyénvaló, és nagyon kockázatos - emeli ki a 444.hu.

 

 

Itt a friss Narancs!

Nyissa ki bátran! Próba, szerencse: Mire számíthatunk a járványügyi lazítások után? Matematikus, fizikus, hálózatkutató szakértők segítenek megérteni a várható kimeneteleket. Jótékonykodás vagy biznisz? Kína is csak egy kis szeretetre vágyik! A maszkdiplomáciáról és a propagandáról Luke Patey first class külpolitikai elemzőt B. Simon Krisztián kérdezte. (Spoiler: hiába.)

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.