Pénztelen hajléktalanvonat: Vakvágányon

szerző
Virág Tamás
publikálva
2002/9. (02. 28.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Hogy a miniszterek szeretnek átadni, felavatni, nem vitás. Különösen fotogénnek tartják magukat akkor, ha az "elesetteknek" kedveskedhetnek valamivel. Előfordul azonban az is, hogy a miniszter mást, mint gondot nem hagy maga és az átadás után.

Hogy a miniszterek szeretnek átadni, felavatni, nem vitás. Különösen fotogénnek tartják magukat akkor, ha az "elesetteknek" kedveskedhetnek valamivel. Előfordul azonban az is, hogy a miniszter mást, mint gondot nem hagy maga és az átadás után.Azt a hajléktalanszállót, amit az Árpádházi Szent Margit Szeretetszolgálat Alapítvány működtet a Kőbányai Teherpályaudvar egyik kihúzóvágányán álló vonatszerelvényben, 1999. december 24-én délelőtt - a MÁV akkori vezérigazgatójának társaságában - Torgyán József akkori földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter nyitotta meg. Az intézmény működési engedélyt azonban azóta sem kapott, ezért az állami támogatáshoz sem juthatott hozzá. A szervezet adósságai mára meghaladják a 30 millió forintot; tavaly a Fővárosi Főügyészség a megszüntetését kezdeményezte, korábbi képviselője ellen pedig sikkasztás gyanúja miatt eljárást indított.

Az viszont kétségbevonhatatlan tény, hogy a vonaton mind a mai napig emberek laknak. Például

Mihály és Kálmán:

"35 hivatalosan ledolgozott év után 16 000 Ft-os nyugdíjam van, nem tudok máshol lakni. Jó a vonaton, hogy nem lopnak, mindig van meleg víz, bármikor fürödhetünk, és legfontosabb, hogy a kupémban egyedül vagyok. A szálláson kívül heti 3 alkalommal adomány süteményt, kenyeret is kapunk. Otthon bonyolult a helyzet, karácsonykor sem mentem haza, a családom, gyerekeim úgy tudják, még mindig munkásszállón élek, az vállalható, így nem vagyok hajléktalan senki ismerős szemében. Talán idén megnézem őket. Ha tovább kell állnom, azt is megoldom valahogy, vannak ismerőseim, ide is a Fedél Nélkülnek (a Menhely Alapítvány kiadásában megjelenő, hajléktalanok által írt és szerkesztett lap - a szerk.) dolgozó kolléga kísért először, aztán megtetszett a hely."

A 45 éves Kálmán is azon a vonatrészen él, ahol a napi 350 Ft térítési díj egy összegű, előre történő kifizetése esetén egész hónapra biztos a helye. "Kényszermegoldás ez, bár szeretem, mert egyedül lehetek a fülkében. A mi vagonunk a béke szigete. Ide új jelentkezőt a vagonfelelős már nem vesz fel, vigyázunk mi egymásra. Karosszérialakatos vagyok, de miután tbc-s lettem, és a fél tüdőm elmeszesedett, leszázalékoltak, havi 43 000 Ft a nyugdíjam, emellett alkalmizni szoktam, ami nem könnyű, mert a nehéz munkát nem bírom, fulladok. Azt mondták az orvosok: cigaretta, megerőltetés, nő nekem már tiltva, de akkor meg mi marad?"

Az Árpádházi Szent Margit Szeretetszolgálat Alapítványt egy magánember alapította, alapító okirata szerinti célja "karitatív tevékenység végzése a hátrányos helyzetű rétegek körében". Mivel ezt saját erejéből nem tudta megvalósítani, először

olyan támogatókat keresett,

akik társadalmi-politikai befolyásuk révén segíthetik programjaikat. Tigyi Illésné, az alapítvány kuratóriumának jelenlegi elnöke elmondta: ötletük számtalan volt, de pénzük nem. Bár naivitásnak tűnt, több közismert személyiséget megkerestek. És lőn: Torgyán József személyében mégis sikerült pártfogót találniuk. Torgyán egyrészt elvállalta a tervezett Bajza utcai idősek otthona fővédnöki tisztét (az épületet 65 millió forint körüli összegért akarták volna megvásárolni a Fővárosi Önkormányzattól), másrészt egy levelében az új hajléktalanszálló létrehozásához tárcája "szerény mértékű" támogatását ígérte. Tigyiné szerint a Torgyánnal való együttműködésre számítva akarták megvenni a Bajza utcai épületet, de mivel a miniszterrel úgy szakadt meg a kapcsolatuk, hogy támogatást nem kaptak tőle, fizetni már nem tudtak. A fővárosi közgyűlés végül elállt a szerződéstől. A Narancs ezekkel kapcsolatos kérdéseire Torgyán József más jellegű elfoglaltsága miatt nem tudott válaszolni.

"Tekintettel a fokozott társadalmi érdeklődésre, igen pozitívan álltunk az alapítványhoz, hittünk abban, hogy lesz tőkéje a felmerülő költségek fedezésére" - válaszolta dr. Hadházy Ákos,

a MÁV Rt.

igazgatási és jogi főosztályvezető-helyettese a Magyar Narancs ama kérdésére, hogy miért verték magukat költségekbe az alapítvány írásos garanciája nélkül. A cég vélhetően bízott a politikai hátszélben, hiszen enélkül aligha fordított volna cirka 30 millió forintot a vagonok átalakítására és birtokba adására úgy, hogy az alapítványnak a költségekre nem volt igazolt fedezete. (Tigyiné szerint nem egészen 20 millió forinttal tartoznak a MÁV-nak.) Mivel az alapítvány nem jutott az ígért pénzéhez, tartozását az intézmény működési engedélyének megszerzése után, 2000 tavaszán az állami normatív támogatásból akarta kifizetni.

Hadházy szerint a MÁV-nak először az okozott gondot, hogy az eredeti funkcióhoz képest "fizetőszállóként" működött az intézmény, és nemcsak egyedülálló hajléktalanokat, hanem családokat is elhelyeztek. E gyakorlat azonnali megszüntetését kérték mind az alapítványtól, mind a hatóságoktól, tekintettel a rendkívüli balesetveszélyre (a MÁV felelőssége kiterjed az "albérlőire" is). Tigyiné szerint a vasúttal 2000 elején romlott meg a kapcsolatuk, amikor az új vezérigazgató új kollégáival kellett tárgyalniuk, és hirtelen eltűnt a korábbi jó szándék. Egyébként a családok elhelyezését a Fővárosi Gyámhivatal 2001 októberében megtiltotta, pillanatnyilag csak egy család, Horváthék élnek négy gyermekükkel (4, 9, 13 és 14 évesek) fél éve a vonat egyik kocsijában. "Innen három alkalommal akarták elvinni a gyerekeket, pedig rendesen járnak a szomszédos MÁV-telepi iskolába, jól is öltöztetjük őket. Csak az alapítvány elnök asszonyán múlt, hogy nem sikerült nekik. Még senki nem állt ki mellettünk úgy, mint ő, pedig hét éve vagyunk hajléktalanok, éltünk már vidéken albérletben, városban, híd alatt, állomáson, nejlonkunyhóban. 1989-ig szülészeti-nőgyógyászati műtős voltam egy kórházban, ebben az évben tettek ki minket a szoba-konyhás lakásunkból is, azóta bolyongunk. Fizetnünk itt nem kell, nem is bírnánk, hatunkra 46 ezer Ft családi pótlék jut egy hónapra, az asszony anyaságin van. A X. kerületi Kisebbségi Önkormányzattól ajánlották ezt a helyet, így együtt maradhattunk. Ha bezárják, mivel se rokonunk, se testvérünk, se tízmilliónk nincs, megyünk szembe, az utca túloldalára. Mi bárki segítségét örömmel vennénk, de hát kiben vagy miben bízzunk?" -mondta a családfő a Narancsnak. Az biztos, hogy a fővárosban máshol lehetetlen őket együtt elhelyezni, és ha a gyámhatóság a gyermekeket ideiglenesen gyerekotthonba utalja, Horváthéknak kell majd bizonyítaniuk alkalmasságukat és azt, hogy elegendő a jövedelmük. Ha újra jelentkezik a gyámügy, inkább elmennek innen. Tigyiné próbál számukra lakásmegoldást keresni, a kilátások a nullához tartanak.

A MÁV-val

folyamatosan konfliktust

okozott, hogy az alapítvány a működési költségeket (villany, víz, csatorna) sem fizette. Egy éve a vasút egyrészt kérte a Fővárosi Főügyészségnél az alapítványi működés törvényességének vizsgálatát, másrészt a kialakult helyzet tudomásulvétele mellett újra kívánt szerződni a szervezettel. A szerződésben új elemként havi 650 ezer forint bérleti díjat kértek a terület használatáért. Az alapítvány (ami nehéz helyzetére ekkor már utcai tüntetésekkel próbálta felhívni a figyelmet) ezt nem írta alá: újabb kötelezettséget nem mert vállalni. Szerintük a MÁV ekkor már nem is akart megállapodni, hiszen míg hasonló nagyságú területet a környéken 50 000 forint/hó körüli összegért ad bérbe, tőlük ennek a sokszorosát kérték. A MÁV állítja, hogy a bérleti díj átlagos. Számukra a fedezetként Tigyiné által felajánlott vidéki ház volt elfogadhatatlan, valamint hogy időközben megtudták: a jogszabályok nem adnak lehetőséget a létesítési költségeknek a működésre adott állami támogatásból történő finanszírozására. Ennek orvoslása pedig nagyon egyszerű lett volna: az alapítvány lízingszerződést köt a MÁV-val a vagonokra, így a törlesztés már működési kiadásnak számít.

2001 júliusára egyértelművé vált, hogy nem lesz megegyezés. Az alapítvány több hónapi villanyszámlával tartozott, a MÁV "figyelmeztetésképpen" átmenetileg, majd novemberben végleg kikapcsolta az áramot. Azóta a vonaton a Honvédelmi Minisztériumtól kapott áramfejlesztő segítségével világítanak. Ugyanekkor döntöttek a MÁV vezetői úgy, hogy az alapítvány "komolytalansága" miatt velük a továbbiakban nem tárgyalnak, és Budapest Főváros Közigazgatási Hivatalától kérték az intézmény törvényellenes működésének megszüntetését. A hivatal 2000 tavaszán az elvi működési engedély kiadását az előírt hiányosságok pótlása után 90 főre indokoltnak tartotta, de az intézmény működési engedélyt végül mégsem kapott, tevékenységét betiltották. Ez a gyakorlatban nem jelentett semmit: hatósági segítséggel történő intézménybezárásra még nem volt példa. Dr. Kelenáncz Éva, az igazgatási főosztály vezetője lapunknak elmondta: az alapítvány a szükséges szakhatósági engedélyekkel rendelkezett ugyan, de az előírt minimális tárgyi feltételeket nem tudta biztosítani. A bezárásra irányuló eljárásukat viszont a Szociális és Családügyi Minisztérium tavalyi határozata alapján felfüggesztették addig, míg a vagonok tulajdonviszonya és a terület használati joga nem lesz egyértelmű. A hivatal csak a minden bizonnyal hosszadalmas perek jogerős befejezése után hoz újabb határozatot, addig a szálló nem működhet(ne). Betiltásakor az előírásoknak megfelelően felkérték a fővárosi főjegyzőt a megszűnő ellátás pótlására: a vonatban lakó hajléktalanokról eszerint a fővárosnak kellene gondoskodnia, amit írásban vállalt is.

Időközben az alapítvány kuratóriumában is változás történt. Az alapítás óta Tigyiné élettársa volt a kuratórium elnöke, de ellene a Fővárosi Főügyészség az alapítványi tevékenységgel összefüggően elkövetett sikkasztás és más bűncselekmények gyanúja miatt eljárást indított, azóta előzetes letartóztatásban van. 2001 márciusában a fővárosi főügyész helyettese kezdeményezte az alapítvány megszüntetését,

az eljárás jelenleg is

folyik. A keresetből kiderül, hogy a szervezet a vagonok központi fűtését kialakító kft.-nek is tartozik nyolcmillió forinttal. A korábbi képviselő lemondása óta a kuratórium elnöke és az alapítvány képviselője Tigyiné. Mivel az alapítványnak nincs pénze az előírt létszámú szakember foglalkoztatására, a vonaton jelenleg szinte minden feladatot ő lát el, ezért kényszerűségből három gyermekével rendszerint az egyik, elvileg étkezőként funkcionáló vagonban tartózkodik.

A MÁV a bírósági eljárás(ok) befejezése után a szerelvényt funkciójának megtartása mellett más szervezet fenntartásában, új helyszínen szeretné látni. Nem tartják valószínűnek, hogy hozzájussanak a pénzükhöz, az alapítvánnyal végleg meg kívánják szüntetni a kapcsolatot, úgy érzik, a probléma "rájuk ragadt, és nem ereszti őket". Ellenpéldaként említik az évek óta tartó jó együttműködésüket a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal a szükséges engedélyekkel rendelkező Vágány utcai vonatszálló ügyében, ahol semmilyen szakmai vagy elszámolási probléma nem adódott.

Az alapítvány szerint nem kellene akadályokat gördíteni egy olyan tevékenység elé, amire nagy az igény, főleg akkor, amikor az engedélyezett és normatív támogatáshoz jutó intézmények sem tudják mindig maradéktalanul betartani az előírásokat: példaként Tigyiné is a másik vonatot említi. Szerinte a fővárosi ellátó szervezetek munkatársai leginkább akkor fordulnak hozzájuk, ha segítséget, rászoruló családoknak férőhelyet kérnek, egyébként az ő problémájuk megoldásában nem vesznek részt, sőt még a vonatot is "meg akarják szerezni" tőlük, ami nem lesz könnyű, hiszen Tigyiné és élettársa szerzői jogokkal rendelkeznek a vagonok átalakítása felett.

Az alapítvány a télen megállapodott a Fővárosi Péterfy Sándor Kórházzal, hogy vállalják 40, kórházból kikerülő, gyógyulófélben lévő hajléktalan ellátását. A program költségeire a szociális tárcához pályáztak, de anyaguk az előzetes egyeztetés és a telefonon kaptt pozitív válasz ellenére végül nem nyert - tájékoztatta a Narancsot Szinetár Péter, a kórház szociális asszisztense, egyben az alapítvány munkatársa. Hasonlóan jártak tavaly nyáron, amikor a szaktárca által odaítélt egymillió forintot végül nem kapták meg.

A szervezet jelenleg is napi 90-100 ember elhelyezéséről gondoskodik, bevételeit az állami normatív támogatásból reméli (a térítési díjakból havi 170 ezer forinthoz jut). Ehhez szükséges lenne a működési engedély, aminek feltétele a tulajdonviszonyok rendezése, ez viszont nem megy a tartozások kiegyenlítése nélkül.

Amennyiben esélyük sincs az engedélyek megszerzésére, az alapítvány és a vonaton élők csak egy hirtelen megjelenő mecénásban bízhatnak. Ha a mecénás nem jön, a vonatnak annyi. A Fővárosi Önkormányzat pedig vagy eleget tud majd tenni elhelyezési kötelezettségének, vagy - ha a szállók téli kihasználtságát tekintjük - nem.

Ha nem, a sehova sem tartó szerelvény utasai számára nem marad más, mint az utca.

Virág Tamás

szerző
Virág Tamás
publikálva
2002/9. (02. 28.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra