Perlaki-Borsos Noel: A magyarok 98 százaléka nem szeretné megverni a Brüsszel nevű kisállatot

Belpol

Múlt héten elindult az Egységes Diákfront (EDF) és az aHang kampányának második szakasza: országszerte több mint 700 gyűjtőpont nyílt, ahol január végéig lehet leadni a kormány által kiküldött "konzultációs" íveketPerlaki-Borsos Noelt, az EDF elnökségi tagját kampányról, mozgalmi tapasztalatokról kérdeztük. 

magyarnarancs.hu: Lehet tudni, mennyi ív gyűlt össze eddig?

Perlaki-Borsos Noel: Hamarosan elérhető lesz a gyűjtőpontok számára egy mobil alkalmazás, onnantól a 7igen.hu oldalon folyamatosan közöljük majd a részadatokat.

magyarnarancs.hu: Mit kíván valójában demonstrálni az EDF és az aHang a konzultációs ívek gyűjtésével?

P-BN: Október végén tartottunk egy alternatív oktatási népszavazást, amelyen egy hét alatt összesen 115 ezer állampolgár adta le a szavazatát. Erre a kormány egyáltalán nem reagált, viszont elindított egy nemzeti konzultációt, amelyben egyetlen kérdés sem érinti a valóban fontos ügyeket, amelyek közül az egyik legfontosabb az oktatás. Ehelyett olyan kérdéseket tesz fel, mintha egy szekrényben rejtőzködő majmot akarna furkósbottal megveretni a néppel. A majmot, mint tudjuk, Brüsszelnek hívják. Szerintünk ez teljesen tévút, és nagyon zavarónak tartjuk azt is, amennyit erre költenek. Ezért azt mondjuk: aki szeretne valós kérdésekben véleményt nyilvánítani, az adja nekünk a nemzeti konzultációját. Minden egyes ív egy szavazat az oktatás reformja mellett.

magyarnarancs.hu: Pár nappal ezelőtt országosan hétszáz gyűjtőpontról adtatok hírt. Önkéntes gyűjtőnek hányan regisztráltak?

P-BN: A gyűjtőpontok száma folyamatosan nő. Arra számítunk, hogy még több civil szervezet, mozgalom fog csatlakozni, ezzel kapcsolatban a következő hetekben lesznek bejelentések. Ebben a kampányban talán nem is az a legfontosabb adat, hogy mennyien adják nekünk a konzultációs ívüket, hanem hogy mennyi embert, szervezetet tudunk ezzel aktívan bevonni. A 7igenes népszavazásnál sem a 115 ezer szavazat volt a legnagyobb teljesítmény, hanem az az 1500 aktivista, aki segített nekünk megszólítani, megmozdítani az embereket – ők az igazi értékek. A mostani kampányban 10 ezer fölött van a regisztrált önkéntesek száma, akik vállalták, hogy a környezetükben összegyűjtik a konzultációs íveket. Amióta közügyekkel foglalkozom, azt érzékelem, hogy

az emberek reménytelenek és leginkább mástól várják a megoldást. Most viszont már több mint tízezren aktivizálták magukat, vagyis vállaltak felelősséget.

Minél többen tesznek így, annál közelebb kerülhetünk a változáshoz. 

magyarnarancs.hu: A népszavazási kampányban sokan hiányolták a fiatalokat. Most mennyire sikerült bevonni őket?

P-BN: Konzultációs ívet sajnos csak 18 év felettiek kapnak, de az EDF aktív tagságán keresztül egyre többeket tudunk megszólítani. Persze tavaly ősszel még sokkal „szexibb” volt az oktatásért harcolni a tüntetéseken, nyilván mozgolódhatna most is jóval több diák, de figyelembe kell venni, hogy a már szavazni képes fiatal korosztály érettségire készül, vagy most kezdett a felsőfokú tanulmányaiba, vagyis nagyon-nagyon leterhelt időszak ez számukra.

magyarnarancs.hu: Hogyan lehet vonzóvá tenni ma a mozgalmi életet a fiatalok számára?

P-BN: A meglévő tagok érdeklődésének fenntartására és a tagság bővítésére igyekszünk minél több programot szervezni, hogy a fiatalok érezzék: nyerhetnek abból, ha politikailag aktívak. Mint azt az alapszabályban is megfogalmazzuk, az EDF diák-érdekképviseleti szervezet, amelynek az egyik fő fókusza az oktatás, de a diákság más problémáival is foglalkozunk. Ugyanakkor

szeretnénk szellemi műhelyként is működni, ezért igyekszünk széles kapcsolati hálót kiépíteni civil szervezetekkel, szakszervezetekkel – de nem pártokkal.

Képzéseket tartunk, most például szakemberek bevonásával vezetőképzést szerveztünk azért, hogy a gyorsan rotálódó elnökségnek meglegyenek a kellő tapasztalatai ahhoz, hogy fenntartsák a közösséget. Én például januárig leszek elnökségi tag, mivel aztán jön az érettségi és a felvételi időszak, amit jó lenne megugrani. A korosztályunk kötelezettségeiből adódóan folytonosan változó környezetben kell fenntartanunk az EDF politikai aktivitását, ez nem kis feladat, de úgy látom, egész jól megoldjuk.

 
Adod az ívet?
Forrás. Facebook/aHang

magyarnarancs.hu: Említetted a felvételit. Mik a terveid?

P-BN: Nem messze, de külföldön szeretnék továbbtanulni, a szociológia és a kultúra területén. Az egyetem után hazajönnék, de ez még a szép új világtól is függ, amely majd fogad. Ha nem teljesen reménytelen, itthon szeretnék valami jó dolgot csinálni.

A mozgalom révén olyan tapasztalatot szereztem, sokakkal együtt, amit ilyen fiatalon sehol máshol nem tudtunk volna szerezni.

A tüntetések szervezése kapcsán komoly tárgyalási helyzetekbe kerültünk, közben pedig megtapasztaltuk, milyen másokkal együtt dolgozni, konfliktusokat kezelni, egymáshoz emberként viszonyulni, még ha esetenként nagy vitáink is vannak.

magyarnarancs.hu: Pár nappal ezelőtti hír, hogy trükkösen a kormányhívek is elkezdték gyűjteni az íveket. 

P-BN: Arra kérjük az oktatás ügye mellett valóban elkötelezett embereket, hogy a 7igen.hu oldalon a térképen megjelölt gyűjtőpontok valamelyikébe jutassák el az íveket, vagy postázzák az aHang címére, amit szintén a honlapon lehet megtalálni. Fontos, hogy azoknak is lesz lehetőségük részt venni, akik nem kaptak konzultációs ívet, vagy esetleg időközben kidobták: ők a 7igen.hu-n nyilatkozhatnak majd arról, hogy a propaganda helyett valódi kérdésekről szeretnének véleményt mondani.

magyarnarancs.hu: Közéleti szereplők beálltak a kampány mögé?

P-BN: Alföldi Róbert azonnal posztolta, köszönjük neki és minden jót kívánunk az Átriumnak. Jövő héttől kezdjük bejelenteni, hogy a szervezetek mellett kik azok az ismert személyiségek, akik csatlakoztak a kampányhoz.

magyarnarancs.hu: És a pártok?

P-BN: A Párbeszéd és az MSZP nagyon hamar jelezte a támogatását, ugyanakkor kezdetben ellenzéki képviselőktől televíziós adásban elhangzottak olyan felhívások is, hogy dobják ki az emberek a konzultációs íveket, vagy adják nekik és majd ők kidobják. Majd jött az aHang képviseletében Szalóki Viktor, aki azt kérte, hogy adják nekünk, mi összegyűjtjük és megszámoljuk. Mostanra már az ellenzéki pártok nagy része segít nekünk a gyűjtésben.

 
Újrahasznosítás
Forrás: Facebook/aHang

magyarnarancs.hu: Miskolcon láthattunk kukából átalakított ívgyűjtő ládát, de egyéb alternatív gyűjtési módról is hírt adtatok. Ebbe az akcióban mintha több kreativitást, szellemességet lehetne belevinni, mint a korábbiakba.

P-BN: A kuka mindenképp jó ötlet, de igyekszünk kapcsolódó programokkal is felhívni a figyelmet a kampányra. Legközelebb december 16-án szombaton lesz két eseményünk: az egyik egy filmklub az Aurórában, ahol a Moszkva tér című filmet vetítjük és a rendezővel, Török Ferenccel beszélgetünk, este pedig tartunk egy bulit az Analógban, DJ-kel, jó arcokkal. Mindkét helyszínen gyűjtjük majd a konzultációs íveket, illetve szívesen fogadjuk a támogatásokat is a kampányra.

magyarnarancs.hu: A kampány elején úgy fogalmaztatok, hogy miután már szinte minden érdekérvényesítési formát kihasználtatok, most a kormány saját „fegyverét” fogjátok bevetni a nyomásgyakorlásra. Jelen állás szerint mennyire hatásos ez a fegyver?

P-BN: Elég jó fegyvernek tűnik, ami abból sejthető, hogy a kampány elején egy nap alatt nagyjából 30 kormánymédia hozta le ugyanazt a kamuszöveget, miszerint a „dollárdiákok meghekkelik a konzultációt”. Ebben a cikkben azt is írták, hogy mi adatokat gyűjtünk. Ezzel szemben az igazság az, hogy mi csak az üres konzultációs íveket gyűjtjük, amelyen semmilyen adat nincs, és, ha valakinek úgy megnyugtatóbb, áthúzással érvénytelenítheti is az ívet.

magyarnarancs.hu: Mi lesz az összegyűjtött papírtömeggel?

P-BN: Várhatóan újrahasznosítjuk, de egyelőre nem ezeken a kreatív akciókon gondolkozunk, hanem cselekszünk.

A lényeg, hogy fel tudjunk mutatni egy számot,

amelyből kiderül, hogy a magyarok 98 százaléka nem szeretné megverni a Brüsszel nevű kisállatot.

magyarnarancs.hu: Az alternatív népszavazás után az ívgyűjtést az oktatás ügyéért folytatott kampány második fordulójaként írtátok le. Lesz következő forduló is?

P-BN: Egy felmérést tervezünk, amelyben a diákságot és a fiatalságot érintő valódi kérdéseket teszünk föl, az eredmények pedig más nagyobb projektekhez vezetnek majd.

nyitókép: B. Molnár Béla

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„Boldog békeévek”

A több mint kétszáz műtárgyat felvonultató kiállítás fókuszában a szecessziós plakátművészet és reklámgrafika áll, a magyar művészetnek az az aranykora, amikor összhangba került a nyugati művészeti törekvésekkel, radikálisan modernizálva a kiegyezést követő évtizedek (fél)feudalista, konzervatív, a historizmus béklyóiba zárt világát.

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Séta a Holdon

A miniszterelnök május 9-i tihanyi beszédével akkora lehetőséget kínált fel Magyar Péternek a látványos politikai reagálásra, hogy az még a Holdról is látszott.

Önkénytörvény

Jön a Szuverenitásvédelmi Hivatal, és rábök bárkire vagy bármire, újságra, szervezetre, vállalkozásra, aki vagy ami 1.) „külföldről finanszírozott”, és olyan tevékenységet végez, amely 2. a) alkalmas a „közélet befolyásolására” és 2. b) az alaptörvény öt, a tervezetben megjelölt bekezdésében megfogalmazott értékét „sérti, negatív színben tünteti fel, vagy az azok elleni fellépést támogatja”.

Elengedték őket

Ukrajna belső, háború sújtotta vagy veszélyeztette területeiről rengetegen menekültek Kárpátaljára, főleg a városokba, az ottani magyar közösség emiatt szinte láthatatlanná vált sok helyen. A napi gondok mellett a magyar kormány hülyeségeire senkinek nincs ideje figyelni.

„Erdélyi magyarként ideje elszakadni attól a hagy­mázas úttól, amelyen Magyarország masírozik”

A román elnökválasztás második fordulójában sikerült fordítania a függetlenként indult Nicuşor Dannak az első fordulóban az élen végzett szélsőjobboldali George Simionnal szemben. Az elképesztő fordításról, a kiugró részvételi arányról és Orbán Viktor zavarórepüléséről is beszélgettünk Eckstein-Kovács Péter egykori kisebbségügyi miniszterrel.