Pert nyert Bige Lászlóval szemben a Forbes

  • narancs.hu
  • 2024. január 22.

Belpol

Az üzletembernek a három évvel ezelőtti 50 leggazdagabb magyar listával kapcsolatban voltak kifogásai.

2021 óta húzódó ügyet nyert meg Bige Lászlóval szemben január közepén a Forbes, amelyet a három évvel ezelőtti 50 leggazdagabb magyar listája miatt perelt be a milliárdos vállalkozó. Bige többek közt kifogásolta a saját vagyonára vonatkozó végső becslés pontosságát és a személyes adatainak használatát is, a megismételt eljárásban azonban másodfokon végül az újságnak adott igazat a bíróság – írja a Forbes.

Az ügy az első- és másodfok után korábban már eljutott a Kúriáig, ami azt a döntést hozta, hogy az eljárást meg kell ismételni. A megismételt eljárás 2023-ban indult, az elsőfokú bíróság Bige Lászlónak adott igazat, ezt az ítéletet változtatta meg most jogerősen a másodfokú bíróság. Az ügyben a Forbes kiadóját a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ügyvédjei, Hüttl Tivadar és Pető Márk képviselte.

A lap szerint – a listáikhoz kapcsolódó perek többségéhez hasonlóan – ez az ügy is elsősorban arról szólt, hogy megsértették-e az érintett milliárdos személyes adatainak védelméhez fűződő jogát. A másodfokú bíróság arra jutott, hogy nem, az ítéletben pedig azt írták,

a Forbes újságírói tevékenységét oltalmazó sajtószabadság és véleménynyilvánítás alapjogai erőteljesebben érvényesülnek, mint Bige László személyes adatainak védelméhez fűződő önrendelkezési joga.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, Bige László tavaly novemberben jelentette be, hogy 93 év után bezárja a Nitrogénműveket. Az üzletemberrel a bejelentés után készült interjúnk itt olvasható:

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

BKV: csak semmi pánik, lesz fizetés!

A cég megbízott vezérigazgatója belső körlevélben igyekszik nyugtatni a cég dolgozóit, hogy mindenki megkapja a fizetését júniusban. A szakszervezetek megkezdték az egyeztetéseket arról, milyen eszközökkel éljenek, ha ellehetetlenül a BKV és többi fővárosi szolgáltató cég működése.