RTL: A másodállási engedély visszavonásával fenyegetik a mentősöket

  • narancs.hu
  • 2024. január 22.

Belpol

Ha nem jelentkeznek elegen az új ügyeleti rendszer miatt felmerülő többletfeladatokra.

Azonnali hatállyal megvonná a mentőszolgálat főigazgatója a másodállásokra vonatkozó engedélyeket, ha az ügyeleti rendszerhez csatlakozó megyékben nem jelentkezik elég mentőorvos, vagy mentőtiszt a feladatokra – derül ki egy az RTL Híradóhoz eljutott levélből.

Mint ismert, februártól Pest megyében is bevezetik az új háziorvosi ügyeleti rendszert, aminek a lényege, hogy az 1830-as ügyeleti telefonszám tárcsázása után a mentőszolgálat diszpécsere dönti el, kiért küld mentőt és kit utal ügyeleti központba. A modellt tavaly év elejétől folyamatosan terjesztették ki több megyére. Az RTL Híradó birtokába került levél szerint azonban több megyében nem megy olyan gördülékenyen a csatlakozás, több mentőállomásról alig vagy egyáltalán nem jelentkeztek az ügyeletből adódó többletfeladatra.

A levél szerint a főigazgató egyértelművé tette, hogy amennyiben nem lesz elég jelentkező a régióban az ügyeleti orvosi/mentőtiszti működtetéshez, akkor a másodállásokra vonatkozó engedélyeket azonnali hatállyal visszavonják.

A Híradónak név nélkül nyilatkozó mentődolgozó szerint ez a legtöbb kollégájának komoly anyagi veszteséget okozna, mivel majdnem mindenkinek van másodállása, amire szükségük is van. „Az OMSZ-os fizetés igazából arra elég, hogy egy hónapban ki tudjunk jönni belőle. De hogy félretegyünk, hosszú távon esetleg jövőt tervezzünk, arra nem” – mondta a mentős. Ráadásul az új jogszabállyal más is változott: egy kötelezővé tett tanfolyam után már nem csak az orvosok, hanem a mentőtisztek is végezhetnek halottvizsgálatot. Egy másik levélben az szerepel, hogy „akik a januári határidőig nem teljesítik a képzési kötelezettséget, attól megvonják a 24 órás engedélyt február 1-től.” Az RTL emlékeztetett, ez az engedély teszi lehetővé a mentősök számára, hogy a fennmaradó szabadidejükben másodállást vállaljanak.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a napokban háziorvosoknak kiküldött levelek miatt tiltakozott a Magyar Orvosi Kamara, az érdi háziorvosokat ugyanis azzal fenyegeti az OMSZ helyi telepének munkatársa, hogy amennyiben nem jelentkeznek ügyelni, úgy más megyébe lesznek vezényelhetők, de azzal is próbálták már rávenni a feladatra az ügyeletet negligálókat, hogy akár ötmillió forintos pénzbírságot kaphatnak, vagy a praxisukat is elveszíthetik.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.