Pert nyert Ujhelyi a Médiahatóság ellen

  • narancs.hu
  • 2019. január 14.

Belpol

Új eljárás lefolytatására kötelezi az NMHH-t a bíróság.

Pert nyert az MSZP EP-képviselője, Ujhelyi István a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) ellen - számolt be a politikus a Facebook-oldalán.

Ujhelyi még szeptemberben tett feljelentést a TV2 hírműsorának, a Tényeknek egyik riportja miatt, amely a Sargentini-jelentést járta körül. Ebben több kormányhoz köthető képviselőt (többek között Orbán Viktor miniszterelnök, Deutsch Tamás EP-képviselőt, Szijjártó Péter külügyminisztert, valamint Kocsis Máté frakcióvezetőt), illetve szakértőt is megszólaltattak.

Ezzel szemben az ellenzéki képviselők véleményét nem közölte a csatorna, csak felsorolta, hogy kik azok, akik "Magyarország ellen szavaztak." A szocialista politikus szerint ez megsértette a kiegyensúlyozott tájékoztatás kötelezettségét, amiért az NMHH-hoz fordult. Azonban a Médiahatóság nem talált semmi kivetni valót, mondván, a riportban volt a kormányétól eltérő álláspont.

A bíróság ma határozatot hozott az ügyben, amelyben a politikus javára döntött, továbbá új eljárás lebonyolítására kötelezte az NMHH-t. Az ítéletet azzal magyarázták, az ellenzéki politikusoknak nem volt arra lehetőségük, hogy elmondják a véleményüket.

Pár napja a TV2-őt és a Tényeket Czeglédy Csaba ügyében marasztalták el, amiről itt írtuk:

Gondolták volna? Mégsem pénzelte Czeglédy Csaba a Jobbikot

A TV2-nek helyreigazítást kell közzé tennie. Nem az első eset. A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete szerint a TV2-nek az alábbi helyreigazítást kell közölnie a Tények című kormánypárti propagandaműsorában: „A Tények 2018. március 30-án sugárzott adásában a 'Czeglédy Csaba a Jobbikot is pénzelte' képaláírással közölt híranyagban valótlanul állítottuk, hogy Czeglédy Csaba korábban pénzt adott a Jobbik Magyarországért Mozgalomnak.

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Dr. Archipelago

  • - turcsányi -

Az 1976-os svédországi választások kampányidőszakában Olof Palme miniszterelnök ismét 1973-as kihívójával, Thornbjörn Fälldinnel vitázott.

Magától nem jutott eszébe

A francia irodalom fenegyereke vagy punkja a regényeiben kritikusan és saját tapasztalatai alapján ábrá­zol­ja a társadalom peremére szorult emberek életét. Szegény és diszfunkcionális családban élt, de tizenévesen megszökött, hogy a groupie-k életét élje. Csoportos nemi erőszak áldozata lett, majd prostituáltnak állt és függőségekkel küzdött. 1994 óta az írásból él. Új regényének fő motívuma a #metoo.

Mint a talajvíz

Hetvenes évek vége, isten tudja, milyen fejtágító, polgazd, gazdaságföldrajz, valami. Az előadó föláll a katedrára, kezében krétával a táblához lép, és felrajzol egy csinos grafikont, két égnek meredő egyenessel: a vízszintes tengelyen az évszámok, a függőlegesen valami baromság, népboldogság, országsiker, világmegváltás, ilyesmi.

49 117

Itt valaki belülről bomlaszt. Vagy csak simán hülye. Bármelyik is, nem volt jó ötlet Orbán Viktor kampánycsapata részéről „exkluzív részletekkel” bemutatni, milyen hősies munkát végzett a kormány a koronavírus-járvány idején.

A vesztes győztes

Izrael a tűzszünettel súlyos árat fizet a túszok kiszabadításáért. De valójában az október 7-i katasztrófát előidéző vétkeiért büntetik: a gázai határ elhanyagolásáért, a figyelmeztető jelek semmibe vételéért, a hibás katonai döntésekért, a Hamász alulértékeléséért. A hübriszért.

Búcsú az egyezménytől

  • Jávor Benedek

Hivatalba lépését követő egyik első intézkedéseként Donald Trump valóra váltotta azt, amit sokan – támogatói és ellenfelei közül egyaránt – vártak tőle. Látványos gesztussal bejelentette az Egyesült Államok kilépését az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését célzó párizsi egyezményből.

A pokol kapui

Milyen kormányzati, helyhatósági és közigazgatási intézkedések segítették Magyarországon a zsidók elűzését és haláltáborokba küldését? Milyen volt az élet a gettókban? Az akkori békési megyeszékhely, Gyula mindennapjain keresztül idézzük föl a hétköznapok borzalmát.