Pintér a gyermekotthonokról: Azt kell nézni, milyen nevelés folyik, nem az állapotokat

  • narancs.hu
  • 2024. november 23.

Belpol

Magyar Péter pedig nem kapott „komplex nevelést” a miniszter szerint. 

Miután Magyar Péter beszámolt a miskolci gyermekvédelmi intézményben tapasztalt állapotokról, az RTL Klub megkérdezte Pintér Sándor belügyminisztert. „Legelőször arra gondolok, hogy azt kéne megnézni, milyen nevelés folyik egy ilyen intézményben” – mondta a miniszter.

Magyar egyébként a miskolci intézmény vizesblokkjáról posztolt képeket, melyekről azt írta, az engedélyezet 42 helyett 60 gyereket látnak el ott „elkötelezett, de súlyosan alulfizetett szakemberek”. Az otthonban 19 súlyosan traumatizált 3-7 éves korú gyerek él.  

 

Emlékezetes, hogy a Tisza Párt elnökét tüntetők és a kormánymédia várta, ezért a hátsó kijáraton akart volna távozni, de ezt nem tudta megoldani. Ez idő alatt két titokban készített felvételt is rögzítettek róla, hogy milyen feszült hangulatban beszélt a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság vezetőjével, Cséplőné Gönczi Veronikával: ezt természetesen a propaganda és fideszes politikusok felhasználták a Magyar elleni lejáratás részeként. 

„Nagy valószínűséggel, ahogy ott a dolgozókkal meg a hölgyekkel bánt, nem azt mutatja, hogy ő egy ilyen komplex nevelést kapott. Ennyit szeretnék mondani” – mondta Pintér Sándor, utalva a miskolci esetre. Magyar Péter a televíziónak azt mondta, a kormány szégyene, amilyen állapotban vannak a gyermekotthonok, és a bemutatott vizesblokk felújítása 5 millió forintba kerül. Ezt ők megcsinálják. Magyar a nyírszőlősi intézménybe is elment volna, de az ígéretek ellenére végül nem jutott be.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.