Pintér: az azonosító szám nélküli rendőrökre vonatkozó felvetés nem volt megalapozott

  • narancs.hu
  • 2019. február 5.

Belpol

Hadházy arról kérdezte a belügyminisztert, hogy miért nem viseltek azonosítószámot a rendőrök a tüntetés idején.

Az MTVA székházból kidobott Hadházy Ákos ezúttal azt kérdezte a belügyminisztertől, hogy miért nem viseltek azonosítószámot a rendőrök a Parlament előtti tüntetés idején? A 2018. december 12-én a túlóratörvény elleni, az Országház előtti tüntetés és az azt követő spontán vonulás résztvevői ugyanis arról számoltak be, hogy a helyszínen tartózkodó rendőrök, illetve a rendfenntartó erők képviselői közül többek ruházatán nem volt azonosítószám. Ugyanezt tapasztalták a tüntetők a Kossuth téren és a vonulási útvonalakon a következő napon, azaz december 13-án is – idéz az ellenzéki politikus írásbeli kérdéséből az Index.

A független országgyűlési képviselő arra is rákérdezett Pintér Sándornál, hogy előfordulhat-e, hogy a tüntetések biztosításában nem rendőrök is részt vettek, de legalábbis olyanok jártak el rendfenntartóként, akik egyébként nem tartoznak a rendőrség kötelékébe?

Pintér Sándor nevében Kontrát Károly államtitkár válaszolt:„az egyenruhás állomány tagjai az említett rendezvényeken a hatályos jogszabályban meghatározott módon viselték a szolgálati névkitűzőt, a szolgálati jelvényt, a hímzett azonosítót, valamint a sisak azonosítót.”

Az Országház előtt tartott demonstrációk kapcsán egy olyan bejelentés érkezett, amely részben az azonosítószám kérdését érintette. A felvetés nem volt megalapozott – jelentette ki Pintér nevében a belügyi államtitkár. Szerintük az öltözködési előírások betartását a szolgálati elöljárók rendszeresen, folyamatosan ellenőrzik.

Mint emlékezhetünk, a decemberi tüntetések idején nyilvánosságra került egy hangfelvétel, amelyet egy 21 éves diák készített előállítása során. A rendőrök nemcsak durván bántak a fiatallal, aki a nála lévő gördeszkával leverte egy rendőrautó bal oldali tükrét, hanem elfogását követően egy azonosíthatatlan hivatásos fojtogatni is kezdte. Amikor pedig a bántalmazó azonosítószámát kérdezte, azt a választ kapta: "Ne gúnyolgassál, mert olyat beverek, hogy beszakad a fejed."

At érintett  hivatalos panaszt tett az ügyben, de a rendőrök később tagadták a bántalmazást. Könnyen előfordulhat tehát, hogy a belügyminiszter ezt a bejelentést értékelte „megalapozatlannak”.

A másik kérdésre nem volt válasz.

Figyelmébe ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.