Politikai hírek

  • 1998. október 22.

Belpol

KBI: megszűnt
KBI: megszűntMegszűnt a Központi Bűnüldözési Igazgatóság (KBI), a jövőben az ORFK keretein belül működő Bűnügyi Igazgatósággal vonják össze. A kormányszóvivő szerint a Kormányzati Ellenőrzési Iroda (KEI) súlyos törvénytelenségeket állapított meg a Pénzügyminisztérium, illetve a nemzetbiztonsági szakszolgálatok és a Nádor Rt. közötti szerződések kapcsán. Sepsey Tamás, a KEI vezetője szerint a feltárt törvénytelenségek büntetőfeljelentés alapjául szolgálhatnak.

Kosovói beavatkozás: tíz nap haladék A belgrádi vezetés a hét végén jelezte: a nemzetközi közösség által meghosszabbított, október 27-én lejáró NATO-ultimátumig befejezi a kosovói csapatkivonást. Nyugati igények szerint legalább öt zászlóaljnak kell sürgősen elhagynia Kosovót. Továbbra is történnek incidensek a tartományban, az albán fegyveres mozgalom, az U‚K azonban elhárította a terrortámadások vádját, állítva, csak válaszoltak a szerb csapatok közép-kosovói támadásaira. Vajdasági magyar politikai körökben továbbra is élénk vita tárgya a magyar parlament döntése az ország légterének átengedéséről a NATO számára. A vajdasági politikusok attól tartanak, Seselj szerb miniszterelnök-helyettes szélsőségesei az ottani magyarokon vesznek elégtételt, ha Jugoszláviát megtámadja a NATO.

MTV: elárverezik? Miután a Magyar Televízió a lejáró határidő ellenére sem törlesztette több száz millió forintos adótartozásának újabb részletét, mintegy hatvanmillió forintot, az adóhatóság végrehajtást tervez az intézmény ellen. Lapértesülések szerint az APEH a televízió ingatlanjaira jegyeztet be végrehajtási jogot. Horváth Lóránt, az MTV ügyvezető alelnöke úgy nyilatkozott: néhány napja már befizettek 150 millió forint személyi jövedelemadót, de ezzel kiürült a televízió kasszája. Az MTV-nek egymilliárd forintos tb-hátraléka is van, és a társadalombiztosítás is jelzálogot kíván bejegyezni a tévé valamelyik épületére. A televízió menedzsmentje egy sor kérdésben nem dönthet önállóan, csak az MTV Közalapítvány kuratóriumának elnöksége, ez azonban júniusban feloszlatta magát, az Országgyűlés pedig nem állított fel újat.

Népszava: államtitoksértés, Globex-lapok: lemondás Gondatlanságból elkövetett államtitoksértés gyanújával küldte meg vádemelési javaslatát a Fővárosi Főügyészségnek a napokban megszüntetett KBI H. Bíró László, a Népszava főszerkesztője ellen, amiért a lap március 11-én megjelentette a bősi keretmegállapodás-tervezet szövegét. Korábban Mayer István, a Duna Programiroda vezetője úgy tájékoztatta a KBI-t, hogy a szöveget nem készültek titkosítani. A Népszava főszerkesztője úgy látja, az eljárás személye és a sajtó ellen irányul. Bartha Szabó József két hét után lemondott a Globex Press Rt. elnök-vezérigazgatói posztjáról, mert a társasághoz tartozó három újságot (Reform, Képes Európa, Képes Anna) a lapok kiadásának szeptember végi felfüggesztése után nem tudta eladni. A Reform című hetilap kiadói jogát egy újságírókból álló társaság vette meg.

Önkormányzati választások: eredmények Demszky Gábor marad a főpolgármester Budapesten, miután az SZDSZ-es politikus a szavazatok 58,15 százalékát szerezte meg a vasárnapi önkormányzati választásokon. Latorcai János, a kormánykoalíció jelöltje 39,05 százalékot, a munkáspárti Kolláth Pál 2,86 százalékot szerzett. A lapzártakor rendelkezésre álló adatok szerint a Fővárosi Közgyűlésben 22 mandátuma van a Fidesz-MDF-szövetségnek; a szocialisták 20, a szabaddemokraták 18, a MIÉP 6 mandátumhoz jutott; más párt nem jutott be a Fővárosi Közgyűlésbe, mert nem érte el a 4 százalékos küszöböt. A fővárosi és megyei közgyűlési választásokon a kormánykoalíció pártjai (Fidesz, FKGP, MDF) a szavazatok 39,63 százalékát kapták meg. Az MSZP és az SZDSZ a voksok 35,09 százalékát nyerte el, a MIÉP-nek a szavazatok 5,08 százaléka jutott. A függetlenek és a parlamenten kívüli szervezetek a szavazatok 20,2 százalékát szerezték meg. A részvételi arány 47,6 százalékos volt. (Lásd még: 8-11. oldal.)

Arab-izraeli csúcs Washingtonban Közel-keleti csúcs kezdődött Washingtonban: Netanjahu izraeli kormányfő és Jasszer Arafat palesztin elnök megegyeztek, hogy a Jordán folyótól nyugatra eső, Izrael által 1967-ben megszállt területek további 13 százalékát adná vissza a zsidó állam a palesztinoknak, e terület egynegyedén azonban csak korlátozott hatáskörű palesztin polgári közigazgatás létesülhetne. A tárgyalások legutóbbi napjának reggelén egyelőre ismeretlen tettesek kézigránátot robbantottak egy zsúfolt buszmegállóban Dél-Izraelben.

Morze

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) munkatársai befejezték a szlovákiai Mohiban az atomerőmű bejáratását, és átadták előzetes jelentésüket. E szerint a VVER 440-V/213 típusú reaktorhoz alkalmazott biztonsági előírásoknak a NAÜ által javasolt módosítását általában jól dolgozták ki. A végrehajtás is megtörtént, ami hozzájárult az atomerőmű általános biztonságához.

Elkészült a vádirat a Fővárosi Főügyészségen a családi állás megváltoztatásával gyanúsított Czeizel Endre orvos-genetikus és munkatársa, Merhala Zoltán ellen. A "béranyaügyként" elhíresült perben mellettük összesen tizenhét olyan édesanya áll a bíróság elé, akik Czeizelék segítségével külföldre adták örökbe gyermekeiket.

Könyv formájában megjelentetik a rendszerváltozásban főszerepet játszó Ellenzéki Kerekasztal (EKA) jegyzőkönyveit. A Nyilvánosság Klub kérelmére az adatvédelmi biztos az összes iratot "felszabadította" a zárolás alól. A jegyzőkönyvek között a Nemzeti Kerekasztal iratai és III/III-as jelentések is megtalálhatók lesznek.

Massimo D´Alemát, a Baloldali Demokraták vezetőjét bízta meg az új olasz kormány megalakításával Oscar Luigi Scalfaro olasz államfő. D´Alema az első volt kommunista vezető, aki kormányfői megbízatást kapott Olaszországban.

A német szociáldemokraták és a Zöldek megállapodtak a koalíciós szerződés szociális kérdéseiben, és a miniszteri posztok sorsa is eldőlt. Megegyeztek abban is, hogy 2000-ig átfogó nyugdíjreformot dolgoznak ki, és visszavonják a Kohl-kormány több szociális intézkedését.

A Nobel-békedíjat a nagypénteki északír békemegállapodás két kidolgozója, a katolikus John Hume és a protestáns David Trimble kapta. Az 53 éves Trimble az Ulsteri Unionista Párt vezetője, aki júliusban Észak-Írország miniszterelnöke lett. A 61 éves John Hume a Szociáldemokrata és Munkáspárt vezetője, egyben az északír kormány második embere.

Figyelmébe ajánljuk