Politikai hírek

  • 2000. április 20.

Belpol

Belgrád: százezres tüntetés
Incidensek nélkül zajlott le az a mintegy százezer ember részvételével megtartott belgrádi tüntetés, amelyet az ellenzéki pártok hirdettek meg "Állítsd meg az erőszakot, a demokratikus választásokért" jelszóval. A szónokok hangoztatták: minden szinten előrehozott választásokra van szükség. "Azért vagyunk itt, mert legyilkolnak, ütlegelnek, letartóztatnak, vádolnak bennünket; mert szegénységben élünk, mert a szerbiai polgárok ötven százaléka munkanélküli, mert elszigeteltek, kiközösítettek vagyunk" - mondta a többi között Vuk Draskovic, a legerősebb ellenzéki párt, a Szerb Megújhodási Mozgalom elnöke. A Blic című lap felmérése szerint a szerbiai polgárok 71 százaléka elégedetlen kormányával, ám csak 35 százalékuk tartja kiútnak a választásokat a jelenlegi helyzetből. A jugoszláv tájékoztatási miniszter sajtóértekezleten kijelentette: szó sem lehet előrehozott parlamenti választásról.

Rendőrség és emberi jogok Az emberi jogok és a rendőrség címmel kiadványt jelentett meg az Európa Tanács dokumentációs központja, melynek használatát elsősorban a magyar rendvédelmi szervek oktatóközpontjainak ajánlják. A kötetet bemutató tanácskozáson Lada Ferenc, a Belügyminisztérium Közigazgatási Államtitkári Hivatalának vezetője - egyúttal a Rendőrség és Emberi Jogok 1997-2000 című, az Európa Tanács által meghirdetett program magyar munkacsoportjának vezetője - a többi között elmondta: már valamennyi rendvédelmi szervnél dolgoznak áldozatvédelmi referensek, és egyre több nagyvárosban működik áldozatvédelmi iroda, amelyek a kárenyhítésen túlmenően orvosi, pszichikai segítséget is nyújtanak a rászoruló sértetteknek.

Bős: szivárgás? Komoly gondok mutatkoznak a bősi tározótó állapotában: a hatalmas bősi meder oldalfalain és alján, a dilatációs réseknél óriási mennyiségű víz szivárog el. A Magyar Hírlap értesülései szerint Pozsony a magyar hivatalos szervek többszöri érdeklődése ellenére sem adott hivatalos választ, annak ellenére sem, hogy az erőmű 50 százalékban Magyarország tulajdona. Pozsony egyelőre nem juttatta el válaszát a magyar kormányhoz a tavaly ősszel a bősi konfliktus megoldására kidolgozott javaslatcsomagról sem. Jelenleg a Duna vízhozamának csupán 10-20 százaléka érkezik a Szigetközbe.

Roosevelt téri fák: rendőri akció A Roosevelt téri mélygarázs megépítése ellen és az emiatt kivágásra kijelölt fák megmentéséért (lásd Szaladnak a fák, Magyar Narancs, 2000. április 13.) demonstrálók közül Lányi András író ellen - miután előállították - szabálysértési eljárást indított a rendőrség gyülekezési joggal való visszaélés miatt. A tiltakozók mintegy százfős csoportja az engedélyezett megmozdulás után a Városháza elé vonult, ám erre már nem volt engedélyük.

Környezetvédők emlékeztettek: egy hónapja hetvenöt fát vágtak ki a Mammut II. bevásárlóközpont építése miatt.

Ismeretlen diákjogok Átfogó vizsgálatot indít a diákjogok mindennapi megvalósulásáról az oktatási jogok miniszteri biztosa. Az Aáry Tamás Lajoshoz eddig érkezett 220 panasz fele diákjogi jellegű: a diákok többsége azt kifogásolja, hogy a tanárok a szaktárgyak osztályzatait alkalmazzák fegyelmezési eszközként. Gyakori az is, hogy a társáért kiálló diák-önkormányzati vezetőt éri retorzió. A pedagógusok a diákönkormányzat fontosságát sokszor csak abban látják, hogy az iskola vezetősége által kitalált programokat megszervezzék, holott az önkormányzatnak véleményt kellene formálnia például fegyelmi ügyekben is, ám a gyakorlatban ez ritkán fordul elő.

Bukarest: román-magyar csúcs Magyar-román kormányfői találkozót tartottak Romániában: Orbán Viktort Mugur Isarescu miniszterelnök fogadta Bukarestben. Közös sajtóértekezletükön Orbán kijelentette: a nagybányai ciánszennyezés ügyét csak jogi úton lehet megoldani. Isarescu bejelentette, hogy a román kormány az idei választási évre való tekintettel elhalasztotta a döntést a tervezett csíkszeredai és constantai magyar főkonzulátus megnyitásáról. Orbán megbeszéléseket folytatott több más, magas rangú román vezetővel és az RMDSZ elnökével, a kíséretében lévő politikusok pedig külügyi, környezetvédelmi, kulturális, szociális, munkaügyi és gazdasági kérdésekben folytattak kétoldalú tárgyalásokat.

Afganisztáni nők: újabb jogtiprás Az állami intézmények minden női dolgozója elvesztette állását Afganisztánban azt követően, hogy az uralmon lévő tálib mozgalom nagyarányú létszámcsökkentést hajtott végre: a leépítést az összes női dolgozó elbocsátásával oldották meg. Az oktatásügyben például ezután csak férfiak töltenek be tanári állást. Az elbocsátott nőknek végkielégítést sem fizettek, mivel nincsenek tervek a további foglalkoztatásukra. A tálibok már eddig is számos szigorú intézkedést hoztak a nők közéletben való részvételének és személyi szabadságának korlátozására; mostantól gyakorlatilag megfosztották őket a munkához való joguktól is.

Morze

A cigányok helyzete az egyik legfontosabb probléma Magyarországon, amelyet mindannyiunk érdekében meg kell oldani - jelentette ki Martonyi János, aki szerint a kormányzat akkor is ezt az álláspontot képviselné, ha a kisebbségi jogok védelme nem szerepelne az uniós csatlakozás feltételei között. A külügyminiszter annak kapcsán nyilatkozott, hogy a minisztérium egy kötetet jelentett meg Állami intézkedések a magyarországi cigányok társadalmi integrációja érdekében címmel.

Oroszország kész kölcsönösen 1500 robbanótöltetben korlátozni a nukleáris arzenált az Egyesült Államokkal - jelentette ki az orosz alsóházban Vlagyimir Putyin orosz államfő. Oroszország így hajlandó ratifikálni a Start-2 szerződést, amely Putyin szerint megfelelő alapokat teremt a nemzetbiztonság szavatolásához.

A Hortobágyi Nemzeti Park igazgatójává a Hajdúsági Tájvédelmi Körzet korábbi vezetőjét, Gyarmathy Istvánt nevezte ki a Környezetvédelmi Minisztérium. Kijelentette: a nemzeti parkban már Aradi Csaba működése idején is kiemelkedő természetvédelmi munka folyt, amit bizonyít, hogy ez idő alatt lett a világörökség része a Hortobágy.

Könnygázt is bevetettek Washingtonban azok ellen a tüntetők ellen, akik a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank pénzügyminisztereinek és jegybankelnökeinek tavaszi tanácskozása előtt arra akarták nyomatékkal felhívni a figyelmet, hogy a szegények és a gazdagok közötti szakadék egyre mélyül, és ez ellen a szervezetek nem képesek hatékonyan fellépni.

Bagdadi források szerint Moszkvába látogatott az iraki védelmi miniszter, aki a katonai együttműködésről tárgyalt orosz kollégájával; az iraki kormány időközben ismét elutasította azt az új ENSZ-tervet, amely a fegyverzet-ellenőrzés újrafelvételére irányul. A világszervezet ennek pozitív eredményétől teszi függővé, hogy feloldják-e az 1990-ben Irak ellen meghozott szankciókat.

Figyelmébe ajánljuk