Rámennek a plafonra

Az állam kisajátításának problémájára mutat rá Vágó Gábor friss népszavazási kezdeményezése, az akció megítélése azonban ellenzéki oldalon sem egységes.

Július végén elkezdődött az aláírásgyűjtés a Vágó Gábor volt LMP-s országgyűlési képviselő kezdeményezte népszavazásért. Vágó azt szeretné elérni, hogy az állami tulajdonban lévő cégek vezetői ne kereshessenek többet a köztársasági elnök tiszteletdíjánál, azaz havi bruttó 1,5 millió forintnál.

A népszavazás kiírásához a szervezőknek országosan 200 ezer aláírást kellene összegyűjteniük november 21-ig. A kezdeményezés mögé beállt az MSZP, az LMP, az Együtt, a Párbeszéd és a Kétfarkú Kutya Párt is. Vágó Gábor tájékoztatása szerint több szakszervezettel is tárgyalnak. Nem támogatja az akciót a Momentum, az Indexnek azt írták, a közszférában a magánszférához hasonlóan versenyképes fizetésekre van szükség, viszont a politikai kinevezetteket kirúgnák az állami cégek éléről. A DK egyelőre nem reagált Vágó megkeresésére, a Jobbik elvi támogatásáról biztosította őt, de az aláírásgyűjtésbe nem száll be.

Tavaly egy Vágóéhoz elég hasonló kérdésben (erről lásd keretes írásunkat) Kész Zoltán független országgyűlési képviselő is próbálkozott aláírásgyűjtéssel, ám a szükséges 200 ezer helyett csak 190 ezer szignót adott le. Vágó szerint most jobbak az esélyeik, mivel Kész a rendelkezésre álló idő első felében nem is nagyon gyűjtött aláírásokat, mert be akarta várni az MSZP földárverésekre vonatkozó kérdésének a hitelesítését. „Ezt a stratégiai hibát én nem akartam elkövetni, elkezdtük az aláírásgyűjtést, még ha nyáron nehezebb is megmozgatni a pártokat, az aktivistákat és a választókat” – magyarázza Vágó Gábor.

Egyébiránt Vágónak is van még három, a Kúria felülvizsgálatára váró népszavazási kérdése. Ezek a letelepedésikötvény-program teljes megszüntetését, a korrupciós bűncselekmények elévülési idejének felemelését, valamint azt célozzák, hogy korrupciós bűncselekményeknél lehessen fellebbezni a nyomozást megszüntető ügyészségi határozattal szemben a bíróságon. Ha bármelyik átmegy a legfelsőbb bírói fórumon, az okozhat némi zavart a részben párhuzamos aláírásgyűjtések miatt. Ennél komolyabb probléma, hogy ha záros határidőn belül nem lesz meg a 200 ezer támogató, akkor az állami bér­plafonról is csak a 2018-as választások után lehet népszavazni.

 

Plafon itt, plafon ott

A Vágó Gábor szorgalmazta bérplafon a többségi állami vagy önkormányzati tulajdonú cégekre vonatkozna, például a Magyar Villamos Művekre, a Budapesti Közlekedési Központra vagy a Magyar Fejlesztési Bankra. Mivel a Magyar Nemzeti Bank állami tulajdonú részvénytársaságként működik, Matolcsy György és munkatársai is beleesnének a szórásba. Az Index összeállítása szerint számos állami cégvezért érintene érzékenyen a havi 1,5 milliós plafon, az MVM, a MÁV vagy a Posta vezérigazgatója jelenleg bruttó 5 millió forintot keres, az Eximbankot vezető Urbán Zoltán 4,8 milliót, Braun Márton, a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója 2,83 milliót visz haza.

Az állami cégvezetők fizetését először a Bajnai-kormány korlátozta a gazdasági válságra hivatkozva, 2009-ben az MNB-elnök akkori fizetésének negyedében, bruttó 2 millió forintban határozták meg a bérplafont. Igaz, ezt csak az új szerződésekre alkalmazták, a korábban felvett topmenedzserektől Bajnai azt kérte, hogy fizetésük 2 millió feletti részét utalják át egy válságkezelő alapba, de ezt nem mindenki teljesítette. 2010-ben az Orbán-kormány a kormányzati és a költségvetési intézményekre vezetett be 2 milliós bérplafont. Ez az intézkedés valójában kevés embert érintett, kifejezetten a szociálliberális kormány által kinevezett MNB-elnök, Simor András volt a célpont, akinek hirtelen a negyedére csökkent a fizetése. Az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank is aggodalmát fejezte ki a jegybanki függetlenség esetleges sérülése miatt, de végül egyik szerv sem indított komoly vizsgálatot.

Az MNB-elnök juttatásainak megvágásával párhuzamosan viszont a Fidesz eltörölte azt a szabályt, hogy az állami cégvezetők maximum a negyedét kereshetik az MNB-elnök fizetésének, így rájuk a következő időszakban semmilyen törvényi megkötés nem vonatkozott. Ettől függetlenül az állam a tulajdonosi jogok gyakorlójaként 2010 után nemcsak a költségvetési szerveknél, hanem a cégeinél is érvényesítette a 2 milliós plafont, mi legalábbis nem találtunk ennek ellentmondó adatot. A plafon alá szorított alapbérük mellé azonban évről évre busás prémiumot és jutalmat kaptak az állami cégvezérek. A Blikk 2011-es gyűjtése szerint Baranyai László, az MFB akkori főnöke egy év alatt 23 milliónyi extrához jutott, de a MÁV és a Posta vezérigazgatóinak sem kellett sokkal kevesebbel beérniük.

A kormány végül 2015-ben rendezte az alapbér és a prémiumok kérdését, a hivatalos magyarázat szerint az Állami Számvevőszék javaslatára. A ma is hatályos jogszabály értelmében a pénzügyi szektorba tartozó állami cégeknél 5 millió, az energiacégeknél 4 millió, az összes többinél 3 millió forintban maximalizálták a havi fizetéseket. A prémium felső határát 20 százaléknál húzták meg és a cég nyereségességéhez kötötték, bár „egyedi kormánydöntéssel” ettől el lehet térni, sőt „különösen indokolt esetben” bármely gazdasági társaságot a legmagasabb kategóriába sorolhat a kormány. „2009-ben a Nemzeti Vagyonkezelő kimutatása szerint 3,5 milliós volt a legmagasabb fizetés állami cégnél, ezt 2015-re a Fidesz 5 millióra emelte, miközben pártkatonáival töltötte fel az állami szférát, és az infláció is szinte láthatatlan volt” – mondja Bodnár Zoltán jogász, bankár, aki korábban több állami cégben is megfordult vezetőként.

 

Mellékhatások

„Szimbolikus jelentősége lehet az állami bérplafonnak, de a másfél milliós összeghatár túl alacsony. Olyan kaliberű cégek, mint az MVM vagy az MFB élére ennyi pénzért nehéz lesz értelmes szakembert találni. Esetleg kalandvágyból, a kapcsolati tőke építése miatt vagy romantikus hazaszeretetből vállalja majd el valaki, ami nem feltétlenül előnyös” – véli Romhányi Balázs közgazdász, a Költségvetési Felelősségi Intézet ügyvezetője. Bodnár Zoltán hozzáteszi, hogy a vezérigazgatói fizetések leszállítása a teljes bértáblára hatással lenne, így olyan pozíciókban is csökkennének a fizetések, ahol ma sem feltétlenül politikai kinevezettek ülnek. Romhányi számításai szerint a most havi másfél milliónál többet kereső vezetők bérének megvágása alig 2 milliárd forinttal javítaná a költségvetés egyenlegét, ha a „leskálázódást” is figyelembe vesszük, akkor 10 milliárdos nagyságrendű nettó költségvetési nyereségről beszélhetünk. „Ki fog elmenni bruttó 800 ezerért vezető informatikusnak az állami szférába, amikor a szomszédos cég többmilliós fizetést kínál?” – teszi föl a kérdést Bodnár.

Ezek a félelmek a bérplafon támogatói szerint alaptalanok. Pogátsa Zoltán közgazdász úgy látja, ideális esetben az emberek nem pusztán a fizetés miatt választják az állami szférát: a munkahelyi biztonság, a kiszámítható előmenetel és az egészségbiztosítási előnyök is motiválhatnak, még ha ezek a mai Magyarországon kevésbé érvényesülnek is. „Ha meg akarjuk győzni az embereket arról, hogy az államnak feladata van a társadalomban, hogy a közjó érdekében gazdálkodik, abba nem férnek bele az orbitális, az átlagos bérszínvonalat sokszorosan meghaladó fizetések. Amelyeket ráadásul semmilyen egzakt mutatóval – termelékenység, felelősség – nem tudunk igazolni” – mondja Pogátsa. Szigetvári Viktor, az Együtt választmányi elnöke hangsúlyozza, hogy miközben számos képességhiányos vezető került az állami szférába, egyes szektorokban a felső vezetői bérek még a piaci realitásoktól is elszakadtak (igaz, a bankszektor kivétel). Szerinte nem kell attól tartani, hogy a bérplafon az alsóbb szinteken is csökkentené a munkavállalók fizetését, mivel azt kollektív szerződések határozzák meg.

Vágó Gábor úgy látja, kezdeményezése a közszférában szükséges bérrendezésre is felhívja a figyelmet, arra nevezetesen, hogy míg a középszint alatt dolgozók a piaci béreknél kevesebbet keresnek, a cégeket gyakran politikai kifizetőhelyként működtető vezetők óriási pénzeket visznek haza. Vannak, akik bírálják a bérplafon és a köztársasági elnöki fizetés összekapcsolását, mivel a köztársasági elnök olyan pluszjuttatásokat élvez hivatali idejének lejárta után is (lakás, autó, iroda), amire a cégvezetők nem jogosultak. Vágó szerint azonban üzenete van a referencia megválasztásának, mivel a köztársasági elnök fizetését a köztisztviselői illetményalap (jelenleg 38 650 forint) 39-szeresében határozza meg a törvény. Ha a Fidesz úgy akarná megkerülni a népszavazást, hogy megemeli a köztársasági elnök fizetését, akkor az évek óta változatlan illetményalaphoz kellene hozzányúlnia, így a közszféra minden dolgozójának a fizetését emelné.

A népszavazás támogatói és kritikusai abban sem értenek egyet, hogy a javasolt bérplafon növelné vagy csökkentené a korrupciót. A tankönyvi érvelés szerint minél kevesebbet keres egy állami vezető, annál nagyobb a kísértés, hogy jövedelmét nem legális forrásokból egészítse ki. Pogátsa szerint azonban a bérplafon okozta pár milliós kiesést nem lehet a milliárdos nagyságrendű korrupciós nyereségekhez mérni, így ez az összefüggés aligha áll meg. Vágó Gábor úgy látja, a korrupciós kockázatot éppen az jelenti, ha például Polt Péter legfőbb ügyész felesége és lánya pofátlanul magas fizetésért dolgozhat a jegybankban, miközben az ügyészség nem lép semmit az MNB-alapítványok gyanús költéseinek ügyében. Olyan véleményt is hallottunk azonban, hogy korrupciós szempontból indokolatlan az állami tulajdonú cégekre bérplafont bevezetni, miközben a papíron piaci cégek jelentős része is állami megrendelésekből él. „Észszerűbb lenne az állami tulajdont és az államtól függő piacok arányát csökkenteni” – véli egy korábban állami vezetőként dolgozó forrásunk.

 

Kockázatok

Bár Vágó és Szigetvári is arról biztosított, hogy ha minden állami szerv teszi a dolgát, még a 2018-as országgyűlési választás előtt megtartható a népszavazás, a gyakorlatban erre kevés az esély. „Ha a kezdeményezők nem gyűjtik össze valószínűtlenül gyorsan – néhány héten belül – a 200 ezer aláírást, bizonyosan nem lesz népszavazás a választások előtt” – mondja László Róbert, a Political Capital választási szakértője.

Az országgyűlési választásokat megelőző és az azokat követő 41 napon belülre ugyanis nem lehet népszavazást kiírni. Egy másik szabály szerint a népszavazást a köztársasági elnök a jogerős elrendeléstől számított hetvenedik és kilencvenedik nap közé tűzi ki. Így a népszavazást csak abban az esetben lehetne a választás előtt megtartani, ha Áder János az országgyűlési választások időpontja – valószínűleg április 8. – előtt legalább 111 nappal dönthet a népszavazás kiírásáról. Mivel a választási irodának 60 napja van az aláírások ellenőrzésére, az Országgyűlésnek pedig 30 napja a népszavazás kiírására (és a jogorvoslatra is nyitva állnak határidők), az aláírások novemberi leadása ezt az eshetőséget teljesen kizárná.

Ezt természetesen az ellenzéki pártok is tudják, László Róbert szerint azért állhattak mégis bele az aláírásgyűjtésbe, mert így olyan politikai aktivitást mutathatnak, amely a későbbi választási együttműködés alapja is lehet. Ha a konkrét kérdéstől elvonatkoztatva sikerül a fideszes korrupció elleni küzdelem részeként megjeleníteni a népszavazási kezdeményezést, akkor összegyűlhet a 200 ezer aláírás, amivel az ellenzék népszavazás nélkül is bizalmat ébreszthet a választókban 2018 előtt.

Kérdések

Vágó Gábor népszavazási kérdése: „Egyet­ért-e Ön azzal, hogy köztulajdonban álló gazdasági társasággal foglalkoztatási jogviszonyban álló személy onnan származó éves jövedelme a köztársasági elnök tiszteletdíjának éves összegét ne haladhassa meg?”

Kész Zoltán tavalyi – az aláírásgyűjtésen elbukott – kérdése: „Egyetért Ön azzal, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 2. számú mellékletében meghatározott gazdasági társasággal foglalkoztatási jogviszonyban álló természetes személy havonta legfeljebb bruttó 2 millió forint összegű javadalmazásban részesülhessen?”